Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Elfogytak a jugoszláv hazatelepülők és ismét nem volt elfoglaltságunk. De hamar segítettünk magunkon. Megtudtuk, hogy Schaldinghoz közel, a hegyek között van egy Forstamt (erdészeti hivatal), mely a környékbeli erdőségek felügyeletét látja el. Felmentünk a hivatal vezetőjéhez (Forstverwalter), egy idősebb igen kedves erdőmérnökhöz. Előadtuk, hogy elhurcolt magyar egyetemisták vagyunk, közeleg a tél és nincs tüzelőnk, legyen segítségünkre. Készségesen igent mondott. Kivitt bennünket az erdőbe és kb. 10 kiszáradt fenyőfát a magával hozott kisbaltával megjelölt. Ezeket áfákat kitermelhetjük és elvihetjük. Hálásan megköszöntük. Másnap teljes létszámban felvonultunk a helyszínre. Fürészt, fejszét házigazdánktól kértünk kölcsön. Jó néhány napba telt, mire valamennyi megjelölt fát kifűrészeltük és méterbe vágtuk. Mire elkészültünk, kiderült, hogy ezt áfát mi nem fogjuk tudni felhasználni, mert az iskolában, ahol laktunk nem volt kályha és kilátás sem volt beszerzésére. Mit volt mit tenni, felpakoltuk a kitermelt fát a két kocsira és több menetben befuvaroztuk Passauba és eladtuk. A városiak örömmel vették meg a házhoz szállított fát. Az utolsó tételt közel a főpályaudvarhoz egy kis élelmiszerüzlet tulajdonosának adtuk el. Idős hölgy volt, minden férfisegítség nélkül. Tiborral elhatároztuk, hogy a rókáról két bőrt húzunk le és elvállaltuk ennek a tételnek a felfűrészelését és felaprítását is. Vagy egy hétig jártunk be reggelenkint Passauba, a munkát nem pénzért, hanem élelmiszerért vállaltuk. Jól jártunk, soha ennyi tartalékunk nem volt, amióta Turnhofból eljöttünk. Vödörszámra vittük haza a marmeládot, nagy darab vajakat, rengeteg Knorr-Suppe kockát. Meg kell emlékeznem néhány apróságról is. Mint emitettem, Passau környékén igen sok kimenekült magyar telepedett le. Kezdetben mind a hatóságok, mind pedig a bajor lakosság segítette őket, utóbbiak sokszor állandó szállással és gyakran élelmiszerrel. De a kezdeti jó véleményt néhány magáról megfelejtkezett ember miatt idővel sikerült elveszíteni. Erre egy példa. A hegyi terepen a tanyarendszerben gazdálkodó bajor parasztok tejleadásukat úgy oldották meg, hogy lenn az országút mellett, a tanyával egy irányban levertek két cölöpöt, majd erre egy deszkát szegeltek. Erre a deszkára kirakták kannákban az aznap termelt tejet. Jött a tejipar begyűjtő kocsija, mely a kirakott tejeket összegyűjtötte és a gazdával havonta elszámolt. A kannákat senki sem őrizte. Soha nem volt eltérés a tejipar és a gazda számítása között. Hamarosan megváltozott a helyzet, amikor a magyar menekülök megérkeztek. Mindig éhesek voltak. Nem szóltak a bajor gazdák, amikor a kitett tejeskannákat a magyarok kezdték megdézsmálni, tudomásul vették, mint az akkori idők velejáróját. De amikor a tejbe egyesek belevizeltek, akkor elfogyott a béketűrés. Nem egy alkalommal verekedésre is sor került, a barátságos viszonynak egycsapásra vége lett. Időközben megkezdődött a nürnbergi per. Rendszeresen vettük az ismét megjelenő újságokat, amelyek mindig a címoldalon számoltak be a per legújabb fejleményeiről. Szinte hihetetlennek tekintettük azt a sok rémisztő dolgot, amit az újság és a vádirat és a tanúk vallomása alapján közölt. Háborús bűnösnek nyilvánították egészben az SS-szervezetét, részletesen tárgyalták a há268