Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

kell, izgatottan vártam a másnapot. Alighogy felkeltem, már ott volt az uszályos örvendező arccal: -Doktor úr, maga csodát tett. Igaz, hogy az asszony egész éjjel járt ki pisilni, de teljesen leapadt, könnyűnek érzi magát, jól van. Leesett a kő a szívemről. Mindenesetre figyelmeztettem az embert, hogy ez csak tüneti kezelés volt, tehát szerezzék be a megszokott gyógyszert, mert különben a tünetek újra jelentkezni fognak. Ettől kezdve a hajósok között csodadoktornak számítottam. Ha találkoztunk, messziről integettek, barátságosan mosolyogtak. Ennek a nagy hírnévnek majdnem megittam az árát. Pár héttel később, éjszaka verték a szállásunk ajtaját. Almosán kimentem, az éjjeli látogató egyik ismerős kormányos volt: - Doktor úr, jöjjön azonnal, a feleségem nem tud megszülni. Nahát, erre már nem vállalkozhattam. Nagynehezen megmagyaráztam neki, hová forduljon, itt erre hivatott szakemberre van szükség. De kuruzsoltam egy másik esetben is. Egyik nap felkeresett egy menekült magyar asszony, lehetett 40-50 év között. Csúnya bőrtuberkulózisa volt az arcán (lupus). Egy nőnek talán a legfontosabb az arca. Könyörgött, hogy segítsek rajta. Tudtam, ha eredményt tudok is itt elérni, az csak átmeneti lehet. Ót ez nem érdekli, mondta, még az ideiglenes javulás is megváltás lenne számára. Mit lehetett tenni, felírtam neki szalicilkenőcsöt. Kértem, hogy a kezelés megkezdése után 3-4 nap múlva jöjjön vissza. így is történt. De amikor megjelent, alig tudtam ijedtségemet palástolni, nagyon csúnyán nézett ki. A szalicilkenőcs hatására az egész arcról nagy lapokban hámlott le a bőr. Leállítottam a további kenegetést és újabb négy nap múlva kértem vissza. Egy megifjodott, csodálatos arcbőrű asszony jelent meg előttem. A lupusos bőr teljesen lehámlott, a hámlás befejeződött és finom bársonyos, hamvas arc jelent meg előttem. Olyan volt a bőre, mint egy tizenhat éves bakfisé. Könnyezett a boldogságtól. Felhívtam a figyelmét, hogy kiütései megismétlődhetnek, tehát ne érezze magát azonnal az égben. Hálálkodva távozott, soha többé nem láttam. De sor került arra is, hogy a saját szűkebb szakmámban is csináljak valamit. Valahogyan elterjedt a híre annak, hogy a faluban állatorvosok vannak megszállva. Egy napon az egyik hegyi tanyáról felkeresett a gazda és arra kért, hogy heréljem ki bikaborját. Bár ehhez semmiféle műszerem egy szikén kívül nem volt, minden további nélkül elvállaltam, hiszen egy kisborjú kiherélése emasculator nélkül is könnyen elvégezhető. Megegyeztem a gazdával és másnap reggel A lasztics Tiborral felmentünk a tanyára. Amikor megmutatták a pácienst, nagyot nyeltem. A kisborjú helyett egy 3 mázsa körüli növendékbika állt előttünk, amihez már zúzó-fogó, emasculator kellett volna. Az pedig nem volt. De meghátrálni már nem lehetett. Tudtam, hogy ha ennek egyszerűen levágom vagy elkaparom a repkényfonatát (plexus pampiniformis), az állat elvérzik. Marad hát a lekötés. Kértem a gazda feleségétől kendercérnát és kifőzettem. A műtét annak rendje-módja szerint megtörtént, de lezúzás helyett a repkényfonatot elébb a kifőzött cérnával lekötöttem és csak utána vágtam le a heréket. Egy csepp vérzés sem volt. Sikerült tisztán dolgozni, később sem lett az 258