Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

A reggeli érkezés utánfelhívtam a fiúk figyelmét, hogy a patak hideg vizében mossák meg lábukat különösen azok, akiknek az első menetelés során feltörte a zokni vagy kapca a lábát. Eszembe jutott a Hantáról történt éjszakai menekülésünk. A fiúk java része meg is fogadta és később megköszönte a jó tanácsot. Amint esteledett, továbbindultunk. Néhány fiú Hornban szerzett vagy vásárolt négykerekű kiskocsit, mások biciklit, ezekre felrakták a hátizsákokat és egyéb csomagokat és a baráti kör tagjai felváltva húzták, tolták. Ezzel mindenesetre könnyítettek magukon. A következő két napon, illetve éjszakán sokkal mérsékeltebb volt a terhelés, összesen annyi km-t tettünk meg, mint első alkalommal egy éjszaka. Ulrichschlag és Stögersbach volt a két pihenőhelyünk. Itt már annyira kezdett akadozni az élelmezésünk, hogy kénytelenek voltunk magunkon segíteni. A községekben, ahol áthaladtunk, mindenütt igyekeztünk valamit szerezni, ha másként nem ment, venni, elsősorban krumplit, ehhez lehetett a legkönnyebben hozzájutni. Ahogy láttuk, lassan így cselekedett az egész zászlóalj. Természetesen az így szerzett élelmiszert magunknak kellett elkészítenünk. Stögersbachnál egy lapos réten telepedtünk le, aznap nem indultunk tovább, pihenőnap volt közbeiktatva. Egész nap pihentünk, estefelé mindenki nekiállt főzőcskézni, elsősorban krumplit főzni. A baráti csoportok összeálltak, apró kis tűzhelyeket raktunk, mire beesteledett, a réten számtalan kis tűzrakás világított. Ha nem lett volna háború, ha nem gondoltunk volna arra, hogy mindez vészesen korgó gyomrunk megtöltése végett van így, még gyönyörködhettünk volna a látványban. Ekkor történt egyik legnagyobb letolásom. Éppen enni kezdtünk, amikor hívott a zászlóalj parancsnoka, az őrnagy. Rettenetesen nekem esett: a diákszázad rendetlen a menetben, elmaradoznak, sántikálnak. Kijelentette, ha nem lesz rend, megszakítja velünk a kapcsolatot, „lerúglak benneteket magamról", mondta és mehetünk, amerre akarunk. Nem nagyon hatott meg ez a fenyegetés, hiszen eddig sem nagyon törődött velünk. így is lett, minden maradt a régiben. Nem sokkal Stögersbach után átértünk a Cseh-Morva Protektorátusterületére, a régi Csehországba. Érdekes, itt mennyivel barátságosabbak voltak az emberek, talán azért, mert látták, hogy nem németek vagyunk. Sokkal könynyebben tudtunk élelmiszert szerezni, különösen mi, a civil diákszázad. Itt már nem kellett a szabadban aludnunk, beengedtek bennünket a pajtákba, ahol a szalmába bújva mégis más volt az alvás. Stropnitz (Stropnice) és Kaplitz (Kaplice) volt a következő két pihenőhelyünk. Itt történt, hogy útközben utolértünk egy, az út szélén álló lovas kocsit, mely tele volt kis ladikokkal. Kiderült, hogy a kocsis a ládákban kvárglit visz. Bár ennek a sajtféleségnek az illata és íze sok embert elriaszt, néhányan kértünk belőle, én kimondottan szeretem ezt a különlegességet. Adott is a kocsis két ládikával. Aznap este alaposan belaktunk belőle. Azonban éjjel egyikünk sem aludt. A kvargliról ismeretes, hogy rendkívüli mértékben sózva van, egész éjjel rohantunk inni, de szomjúságunkat alig tudtuk csillapítani. Kaplitz után a szokásos éjjeli menet végén, reggelre gyönyörű helyre ér240