Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

Másnap reggeli után sorakozó volt, mindenkinek magával kellett hozni kevéske holmiját. Távollétünk alatt hadifogoly katonák kiszórták vagonunkból az összes szalmát, elégették, utána pedig a vagont forró gőzzel kimosták. Mi pedig egy közeli, hatalmas barakkhoz mentünk, homlokzatán a felirat: Entlausungslager, tetvetlenítő tábor. Az előtérben anyaszült meztelenre kellett vetkőznünk és minden holminkat ruhafogasra akasztva afertőtlenitőhelyiségbe beakasztani. Figyelmeztettek bennünket, hogy bőrholmit ne adjunk be (pl. derékszíj), mert a forró gőz hatására úgy összezsugorodik, hogy utána használhatatlan lesz. Ezután átvonultunk egy nagyobb helyiségbe, ahol röpke orvosi vizsgálaton estünk át, melyet egy szovjet hadifogoly orvos végzett. Utána testünkről mindennemű szorzetet lenyírtak. Ez helyes volt, mert ismeretes, hogy a tetű petéit a szőrszálakhoz ragasztja. Ezt követően egy hatalmas helyiségbe tereltek bennünket, melynek bejárata felett a „Bad" (fürdő) felirat díszelgett, éppúgy mint Auschwitzben az elgázosító helyiségeknél. Szerencsére itt a zuhanyrózsákból ténylegesen víz jött, nem pedig Cyclon-B gáz. Ha akkor tudjuk az auschwitzi szokást, minden bizonnyal inkább a tetű mellett maradunk. Kimondhatatlanul jólesett a letisztálkodás, élveztük, hogy addig állhatunk a meleg zuhany alatt, míg nekünk tetszik, nem tudom megmondani, hányszor szappanoztuk be magunkat és zuhanyoztunk le. A tisztaság érzésével javult a hangulatunk is. Az ilyen közös fürdőzésnél szokásos élcelődés, humorizálás itt sem hiányzott. Különösen H. Géza barátunk állt a csipkelődés középpontjában hatalmas hímvesszője miatt. A fürdő után visszakaptuk holmijainkat és amúgy nyirkosán fel kellett vennünk, de ezzel már nem törődtünk. Nagy hahota kísérte az egyik karpaszományost, aki a figyelmeztetés ellenére benn hagyta a fertőtlenítőben a derékszíját, mely úgy összezsugorodott, hogy egy kisgyermeknek sem lett volna jó. A vagonnak tiszta szaga lett, hiányzott ugyan belőle a szalma és még nedves volt, de ezzel nem törődtünk. Kis dobkályhánkba alaposan befűtöttünk, hogy mihamarább kiszáradjon. Fűtőanyagban soha nem szenvedtünk hiányt, mert minden nagyobb állomáson a széntárolóból feltöltöttük a készletünket. Kivételesen kellemes, napsütéses nap volt. Mivel a hírek szerint még maradtunk a kis állomáson, rövidesen tarka képet mutatott a társaság. Ruhadarabjainkét kiteregettük a hóra és a forró gőzben elpusztult tetveket szedegettük ki. Úgy néztünk ki, mint egy cigánykaraván. Szegény öreg kántorjaink is felvidultak kissé. A fürdőben láttuk, hogy milyen ijesztő mértékben lefogytunk. De mi fiatalokvoltunk, volt tartalékunk, az öregek között azonban néhány aggasztóan leromlott. Ennek ellenére nem egynél a bevonulás alkalmávalfennállt betegség pl. gyomorfekély, a rendetlen kosztolás és sanyarú körülmények ellenére, jelentősen javult. Másnap indultunk tovább. A sínpálya lassan emelkedni kezdett, a mozdony egyre inkább zihálva cipelte a szerelvényt, felfelé mentünk. Gyönyörű fenyveserdők között haladtunk tovább, az egyik kis megálló még nevével is jelezte ezt, „Hohe Tanne" (magas fenyő), az egész megálló csupán egy táblából állt ezzel a felirattal. 217