Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

szunk egyetlen csontcsillagos tagja, Horváth Laci karpaszományos őrvezető. Mint öregebb katonának, már volt némi tapasztalata e téren. Javasolta, hogy amint valahol megpihenünk, azonnal mossak lábat hidegvízben, majd a leszárított bőrt kenjem be szarvasfaggyúval, a kapcát pedig gondosan tekerjem fel Ezt később meg is tettem, eredményes volt. Lassan kivilágosodott és 33 km-s gyaloglás után Pápateszérre érkeztünk. Szétraktak bennünket parasztházakhoz, a szakácsok pedig nekiálltak valami meleg ételt készíteni. A lepihenés előtt elvégeztem a Horváth Laci általjavasolt gyógymódot, utána egészen megkönnyebbültem. Mindkét talpam tele volt vízhólyaggal. Mivel a parasztházban nem volt mód lefeküdni, Czike Laci barátommal egy kispadra ültünk, háttal megtámasztva egymást. Pillanatok alatt elaludtunk ebben a kényelmetlen helyzetben. Elég nyugtalan alvás volt, mert egyrészt körülöttünk állandóan járkáltak emberek, másrészt, ha valamelyikünkálmában megmozdult, testhelyzetet változtatott, pláne ha felállt, a másik a padról azonnal leesett, nem számithatott arra, hogy támasz nélkül marad. Déltájban gyülekező volt, elfogyasztottuk a sebtében összeállított ebédet, majd eligazítást kaptunk, vacsora öt órakor lesz, továbbindulás hat órakor. Igyekeztünk kihasználni a szabad időt, de egyáltalán nem voltunk kipihenve, amikor besötétedés után tovább indultunk. Egész éjjel meneteltünk. Lábam most már jobban bírta az utat. Reggelre 39 km-s gyaloglás után Szanyba érkeztünk. Nem értettük eleinte, hogy mit keresünk itt, de minden világos lett, amikor néhány tiszti családot itt hagytunk, holmijaikat is leraktuk. Jót mosolyogtunk, mert az egyik háznál, ahová a ládákat, bőröndöket hordtuk be, egy helyes kis parasztlány, aki ott cselédeskedett, egyre körülöttünk sündörgött, kellette magát, de nekünk abban az állapotban talán még a Mona Lisa sem kellett volna. A lepakolás után a kijelölt pihenőhelyre mentünk. Ez a nap is hasonlóan teltei, mint a tegnapi, azzal a különbséggel, hogy most itt is aludtunk és csak másnap reggel indultunk tovább. Tehát nem éjszaka botorkáltunk már, hanem fényes nappal meneteltünk. Nappal nem is volt annyira hideg. Szanyból délnek fordultunk. Már útközben megtudtuk, hogy úticélunk Ostffy asszony fa. Kenyerin keresztül vitt utunk, csupán engem és Joó Lajcsi barátomat választott ekkor külön Bodnár zászlós, hogy az egyik lovaskocsit, amely Celldömölkre vitt egy tiszti családot, elkísérjük. A közvetlen út Ostffy aszszonyfára 28 km volt, de nekünk ez a celldömölki kitérővel 38 km-re növekedett. Celldömölkről viszont már vonattal utaztunk Ostffy asszony fára. Természetesen elkésve érkeztünk a községbe, szállásunk nem volt, vacsorát sem kaptunk. Senki nem gondolt ránk. Végülis a sokat szidott Nagy őrmester kerített szállást egy eléggé elhanyagolt parasztportán, de itt is csak az istállóban jutott nekünk hely. Nem törődtünk mi azzal, hogy büdös, de legalább meleg volt, a tehenek befűtötték. A borjak mellett volt egy szabad állás, ott szalmából megcsináltuk fekhelyünket és holtfáradtan azonnal lefeküdtünk. Természetesen a lefekvés ruhástul történt, csupán a csizmát és a kapcát vetettük le. Utóbbit a jászol szélére teregettük ki, hogy reggelre legalább megszáradjon. Nagynehezen kaptunk a barátságtalan gazdától két lópokrócot, betakaróztunk és máris el206