Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)
Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199
nyolcan indulhattak neki az útnak. Kalandos utazás után be is jutottak Budapestre, közülük hatan menyasszonyostul vissza is érkeztek. Elmondták, hogy alig tudtak már kijutni a városból. MáderBéla százados karácsony előtt két nappal rendezte meg az ifjú párok esküvőjét a falu templomában. Természetesen ki kellett vonulnunk. A ceremónia előtt a templomnál sorakoztunk, amikor hatalmas dübörgéssel 12 repülőgép szállt el a falu felett, német bombázógépek voltak. Hamarosan hallottuk a ledobott bombák robbanását. A templomban az oltár előtt sorakozott fel a hat ifjú pár. Azt hiszem, ők is másképpen képzelték el esküvőjüket. A szertartás misével egybekötve történt. Természetesen résztvettek a tisztek is. Egyik öreg kántorunk a templom orgonáján játszani kezdte Lohengrin nászindulóját, de vagy az orgona volt elnyűtt, vagy barátunk nem ismerte tökéletesen Wagner remekét, de nagyon furcsán hangzott, gyatrán sikerült. Máder százados, a nagy zenebarát, igencsak tekerte a nyakát, ismételten felnézett a kórusra, de hagyta végigjátszani. Az esketés annak rendje-módja szerint megtörtént. Mint már említettem, nem engedtek bennünket hazamenni, így készültünk a karácsony itteni megünneplésére. A parasztházban elhelyezett tízjóbarát közös kasszát hozott létre. Fejenkint 60 pengőt adtunk össze, ez már jelentős összegnek számított. Házigazdánk kérésünkre vett két malacot, 10 kiló lisztet és egy hordócska bort. Feleségét megkértük és ő megsütötte karácsony estére a két malacot, a lisztből pedig kalácsot készített. En pedig Joó Lajcsi barátommal kimentem a határba, mert a szentestére fenyőfa is kellett. Az erdőben kivágtunk egy formás, kétméteres fény őt és a szoba sarkában felállítottuk. Feldíszíteni persze nem tudtuk, nem volt mivel. Nagyon csendesen, nagyon szomorúan ünnepeltük a szentestét, elénekeltük a „Mennyből az angyal" című karácsonyi éneket, majd közös vacsorához ültünk. Mindenkinek a gondolata odahazajárt, szeretteinknél, de gyakran gondoltunk a bizonytalan jövőnkre is. Közben tudomást szereztem, hogy kedves barátom, Gálosi Pista, családjával a közeli Kisbérre menekült a harci események elől. Elhatároztam, hogy meglátogatom. Karácsony napján foglalkozás nem volt, elég könnyen kaptam eltávozást, elkértem szakaszparancsnokunk hátaslovát és toronyiránt a havas mezőn belovagoltam Kisbérre. Némi nehézség után megtaláltam barátomékat. Ott még igazi, feldíszített karácsonyfát láttam örvendező gyerekekkel. Nagyon megörültek jövetelemnek, jól elbeszélgettünk. Késő délután indultam vissza, hamarosan alkonyodni kezdett, de a hó világított és az egyre hidegebbé váló időben szerencsésen visszaérkeztem Hantára. Karácsony másnapján is szünetelt a foglalkozás. Reggel hallottuk, hogy az éjszaka megszökött az orosz hadifoglyunk. Nem volt nehéz, mert az ünnepen az őr nem nagyon törődött foglyával. Nagyon hidegre fordult az idő, nem is igen hagytuk el meleg szállásunkat. A nap édes semmittevéssel telt el. Vacsorára megettük a maradék malachúst, és a kalácsot, majd nekivetkőzve, kényelembevágva magunkat kortyolgatni kezdtük a kishordó tartalmát. A meleg szoba és az alkohol hatása miatt egyre melegebbet éreztünk, lekerült rólunk minden felsőruha és végül egy szál alsó204