Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)
Kőhegyi Mihály-Tóth Ágnes: Bodor György összefoglaló jelentése a Bonyhád környéki telepítésekről • 173
M. e. sz. rendeletében előírt külön prioráláson is átesnek, akkor semmi szükség nincs arra, hogy áthelyezzék, mert ebből nem kívánatos szociális bajok származnak. SZAKASITS ÁRPÁD s. k. Szociáldemokrata Párt Központi Titkársága 18 *** Az utóbbi évtizedben jelentősen nőtt azoknak a feldolgozásoknak a száma, melyek Magyarország legújabbkori történelmének egyes kérdéseivel foglalkoznak. A történettudomány a leváltári iratok hozzáférhetőségének bővülésével egyre több hiteles adat birtokába jut, s ezek lehetővé teszik számára a tárgyilagosabb és árnyaltabb kép felvázolását a múlt eseményeire vonatkozóan. Az egyes, néha döntő fontosságú kérdések vizsgálatát azonban különösen megyei, vagy kisebb közigazgatási egység esetében - még számos körülmény hátráltatja. Nem csupán az élők érzékenysége állít ez elé bizonyos (emberileg érthető) korlátokat, hanem a ránk maradt iratanyag hiányossága is, hozzáférhetőségének korlátozása is. (Bár az utóbbi téren örvendetes javulás tapasztalható.) Ez a dolgozat a lehetőségek és korlátok ismeretében csupán arra vállalkozhatott, hogy Bodor György összefoglaló jelentését közzé tegye és néhány megjegyzéssel kísérje. A tanulságot maga Bodor vonta le 1947-ben, amikor a Völgysegi Telepesek Lapjában ezeket írja: „Tudjuk, hogy ez nem kedvünkre való megoldás, hanem keserves kényszerűség. A mentségünk azonban megvan rá: a Bukovinából felelőtlenül hazahozatott székelységet... az országnak becsületbeli kötelessége minden más érdeket félretéve nyugodt otthonhozjuttatni. " 79 A szomorú ebben csak az, hogy a történelemnek kiszolgáltatott kisemberek s egy egész népcsoport életének megoldását csak egy másik nemzetiség rovására tudta elképzelni Bodor György és az őt támogató pártok. * * * Rövidítések BKML = Bács-Kiskun Megyei Levéltár. OL = Országos Levéltár, de ezt használjuk a volt Új Magyar Központi Levéltár jelzésére is. TML AI. = Tolna Megyei LevéltárAlispáni iratok. TML BJF = Tolna Megyei levéltár Bonyhádi Járás Főszolgabírójának iratai. TML FI. = Tolna Megyei Levéltár Főispáni iratok. TML TJF = Tolna Megyei Levéltár Tamási Járás Főszolgabírójának iratai. TML TMNH = Tolna Megyei Levéltár Tolna Megyei Népgondozó Hivatal iratai. 190