Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Husek Rezső-Kaczián János: A szekszárdi zeneoktatás és hangversenyélet négy évtizede • 117

meny munkával olvastak, lemezeket hallgattak és közös műelemzéseken vettek részt. A Liszt Ferenc Társaság szekszárdi csoportjának további jelentős terve Liszt 117 levelének kiadása, amelyet Augusz Antalhoz írt. Az 1911-ben Csapó saját költségén kiadott kötet nem hozzáférhető, a levelek nincsenek lefordítva, a magyar nyelvű bevezetés amatőr színvonalú és tele van tévedésekkel. Zenetanárok országos zongoraversenye A verseny megrendezése a célkitűzések szerint többirányú indítékból eredt. Egyik célja Szekszárd Liszt-hagyományainak folytatása. A másik cél pedagógiai fogantatású: buzdítsa gyakorlásra a zenetanárokat, mert a pedagógiai munkához nélkülözhetetlen az élményszerű előjátszás, a szakmai továbbképzésnek ez a legnagyobb aktivitást igénylő formája. Arra is alkalmas, hogy a zeneiskolák és a kollégák között a kapcsolatot szorosabbra fűzze és a nyilvánosság oldja a szakmai elszigeteltséget. Az iskola elképzelését a város és a megye is örömmel felkarolta. Magáévá tette az ügyet a Liszt Ferenc Társaság és a Művészeti Szakszervezet, amelyek különdíjat ajánlottak fel. Örömmel üdvözölte a tervet az Országos Filharmónia is. Érdekes módon a minisztérium nem értett egyet vele. Az volt a véleménye, hogy egy ilyen fesztivál csak a sztárkultuszt szolgálja. Sztárkultusz? Egy olyan országban, ahol a zenei élet szinte kizárólag Budapestre és néhány nagyobb vidéki városra szorítkozik. Pesten alig akad valamirevaló muzsikus, aki hajlandó vidékre költözni. Ahol a hivatalos kritika alig vesz tudomást a vidéki zenei életről, mert valóban kozmikus a távolság a főváros és a provincia között. Itt kell megemlíteni azt a társadalmi értékítéletet is, amely szerint a pedagógusok a zenetanárt muzsikusnak tartják, a muzsikusok pedig pedagógusnak. Sokáig tartotta magát az a felfogás is, amely szerint a zenetanár sem nem muzsikus, sem nem pedagógus. A tervezett zongoraversenynek így az is célja lett, hogy szakítson ezekkel az avítt nézetekkel. Az egyetlen zenetudós Pernye András volt, aki utoljára meleg szeretettel írt arról a kisvárosi zenetanárról, akinek hangversenyét lázas izgalommal várta. Kodály is vallotta: fontosabb az, hogy ki tanít zenét vidéken, mint az, hogy ki az Operaház igazgatója. Miért ne lehetne és miért ne kellene a reflektorfényt azokra a zenetanárokra irányítani, akik mint muzsikusok is megállják a helyüket. Hiszen ők a vidéki városok zenei életének napszámosai. Ők azok, akik formálják, alakítják lakóhelyük zenei közéletét, akik pódiumra állnak, ha kell társadalmi munkában, ünnepeken, intézmények rendezvényein. A zongoraverseny rangját nem kis mértékben emelte, hogy olyan muzsikus tekintélyek, főiskolai professzorok vállalták a zsűrizés munkáját, mint Antal István, Wehner Tibor, Szegedi Ernő, majd a későbbiekben Forrai Miklós elnöksége alatt Kadosa Pál, Zempléni Kornél, Falvai István, Lantos István és mások. 132