Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)

László Péter: Tolna megye 1956-ban • 71

első tüntetések szervezői és résztvevői között párttagokat, sőt funkciót viselő embereket is találhatunk. A rendezvényeken a Himnusz és Szózat eléneklésén, a Nemzeti dal elszavalásán kívül más alig történt. A szovjet emlékművek ledöntését, a csillagok eltávolítását általában az éj leple alatt külön verbuválódott csoportok végezték. A békés, fegyelmezett, impozáns felvonulások hangulata mindenütt izgalmaktól, feszültségektől terhes volt. A felszabadult érzéseket beárnyékolta a félelem. Egyrészt az önszántából utcára vonuló, polgári engedetlenséget kinyilvánító magatartás teljesen újszerű jelenségnek számított. Másrészt ott bujkált az a tudat, hogy a középületekben, pártszékházakban fegyveres őrség tartózkodik. Senki sem tudhatta, hogy kitől milyen parancsot kaphatnak. Hírek keringtek arról, hogy az ország különböző városaiban az ÁVH a békés tömegbe lőtt. Dombóváron az a hír terjedt el, hogy a város szélén lévő laktanyából bemérték és lőni fogják a felvonulás útvonalát. A Szekszárd belterületén állomásozó szovjet helyőrség ágyúcsövei a városra meredeztek. Ha a megye településein elhangzott panaszt és követelést csokorba szednénk, akkor első helyre a nemzeti önérzetet ért sérelmek felsorolása kívánkozna. Azok a változtatások, amelyeket a rákosista vezetés a nemzeti jelképekben, hagyományokban, szervezeti keretekben végrehajtott, keserűséget és indulatokat váltott ki. Az elemi erővel kitörő népharag a szovjetektől átvett - végső soron idegen tartalmat hordozó -jelképek ellen fordult. Kivágta a nemzeti zászlóból a búzakalászos-kalapácsos címert, leverte a vörös csillagot, elégette a vörös zászlót. A nemzetet ért sérelmek ezen a ponton kapcsolódtak össze az orosz-szovjetellenességgel. Megszállónak tekintette az indokolatlanul itt-tartózkodó szovjet csapatokat. Irritálta a szovjet emlékművek felállítása, mivel a második világháborúban elesett magyar katonáknak nem emelhetett hasonlót. A diákság a kötelezővé és kizárólagossá tett orosz nyelvoktatás ellen lázadt. A tüntetők meggyőződéssel hitték, hogy az ország nehéz gazdasági helyzete, az alacsony életszínvonal összefüggésben van az „orosz"megszállással. A ránk nézve előnytelen kapcsolatok, „az uránérc elrablása"'okozza a bajokat. Az emberek többsége a szocialista eszméket azonosította a szovjet rendszerrel. Egyszerre tagadták meg mindkettőt, mert a társadalmi gyakorlatban ténylegesen összemosódtak. A megye falvaiban a népharag a beszolgáltatási rendszer ellen irányult. A lakosság egyetértő szimpátiával vette tudomásul az adóívek és a beszolgáltatási nyilvántartások megsemmisítését. Még akkor is igaz ez a megállapítás, ha tudjuk, hogy a parasztság csak ritkán vett részt személyesen a tanácsházak feltörésében. A feladatot legtöbbször a faluban lakó, eljáró munkások és diákok végezték el. A paksi, komlói, bonyhádi, sztálinvárosi üzemekben a munkások falujáró csoportokat alakítottak és teherautón járták a falvakat. Szervezték a gyűléseket, megfenyegették és elkergették a Rákosi nevével fémjelzett rendszer kiszolgálóit, a túlkapásokat elkövető vezetőket 79