Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)

Nagy Károlytól: Gróf Széchenyi István mint nyilvános személy (public caracter) - forrásközlés • 157

Egy kis anarchiát vagy lázadást itt ott elöidéztettpolitiaja által hogy a' Thront megerősíthesse. Azon mondokának, mindent a népért, de semmit vele valóságos értelmét vallásosán fenntartja, t. i. mindent a'néppel és mindent el­lene. A 'gondolat gyengülte idea zavart hoz elő; tehát az értelem tsak nem abso­lut hiánya, és az erköltstelenség positiv megléte, tökéletesen kielégítő magya­rázatai haza és nemzeti viszonyaiknak. A történetet más alapra helyezni nem lehet. Bármelly viciozus 9S volt ez! magyar alkotmány - a' civilisatio fogalmai szerint - még is meg volt nemzeti bélyege, vagy is amint részletes társasági szer­kezet, biztosította a család függetlenségét, a mindent elnyelő absolutismus, át ellenében. És ezen tekintetben egy civilisáló Elemmel több Európában. Ha nemzet alatt a magyar, népességének egyik töredékét értette és az al­kotmányt mint szabadalmat ennek javára készítette - valamint ez ugy is volt ­azonnal következett hogy ezenfractio elég hatalmas volt jogainak idegen álta­li, vagy a királyi hatalom általi usurpatioját 96 nem engedni. Ezen értelemben mondják hogy Magyar ország kormányalakja Aristocratai - nem respublica ­hanem, - Monarchia. Nemzeti főnökei alatt a' magyar minden időben fenntartotta jogait, fenn­tartotta még ez előtt egy századig, de ugy kellett jőni a' dolgoknak, hogy épen azon imádott szoknyás királya, kinek thronját a' magyar birodalmával együtt vissza szerezte vérével, adja nemzetiségének az első halálos döfést, mert az előt­te dicsöségessen uralkodott, népeket boldogító a' magyart és csehet pusztító, gyilkoló, mészárló Habsburg tagoknak ez nem sikerült. A nemzeti érzelem és hazafiság elölése nélkül, ama alkotmányos Phalanx 91 ha fenn állhat, de nem az Angol minta szerint millyen olly csábító lag hat némelly felfogás nélküli magyar koponyára, hanem magyar szellemben. Vigasztalás legyen azt elmondani hogy a' magyart a' kegyetlenség, az erőszak, az exteminatio 9% nem győzték le, hanem legyőzte az astucitás" ésperfidia m ? Most marsauve quipeut m és szétverve a nemzeti tábor; ki még egy kisfalátkát kaphat el a' bőkezű osztráktól; - hivatalocska alakban, de a' nemzet vérébe mártott falatocskát - az boldog halandó! A corruptio nélkül egyszerűen áll előttünk a magyar nemzet életfeltétele; a'független alkotmányos ország fogalma. Mi köze volt a magyarnak ahoz, melly transfiguration m megy keresztül a' német, a' romai, és az osztrák császár? melly szép Planumai m vannak e híres tsaládnak a' nemzetiségek elölése, az amalgamatio 104 , a' centralisatio, a' Staatverbund w[und] Verein-rol m , és főleg egy képzelt egyetemes osztrák mo­narchiáról, melly még a 'földiratfogalmakat is összezavarja. A 'fictio hogy van Osztrák monarchia, megszüli a' másik fictiot, hogy t. i. a' magyar ország az osztrák monarchiához tartozik, ennek kiegészítő része, tehát a' magyar is osztrák. E fictio erősen nyomandja 5z[échenyi[ lelkét és kinozandja a' másvi­lágon. 0 még szorosabb vegyülést kivan és összeköttetést, mit majd tsak ugy le­het elérni hogy a' magyar és ország nevet simpliciter m eltörli az osztrák, és a' magyar koronát - más valamire használja. 176

Next

/
Thumbnails
Contents