Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)

Dobos Gyula: "Emelt fővel..." Élet- és pályakép Perczel Miklósról • 7

vetkező hasonlóan szálló lövedéket látványosan nagy meghajlással üdvözölte. Mint naplójában írja - emberei erre elnevették magukat és többé nem hajoltak meg. Jellasics serege bal szárnyán egy rendes határőr és egy nemzetőr zászlóaljjal támadott. Milbeck katonái nevesen viszonozták a tüzet, majd minden átmenet nélkül kezdtek visszavonulni. Mint kiderült, egy-egy katona mindössze 6 töltényt kapott puskájához és azokat ellőtték. Erre helyükre a tolnai nemzetőrök álltak, akik heves golyózáporral először visszafordulásra kényszerítették az ellenséget, majd szuronyrohammal megfutamították őket. A századosként harcoló Perczel Sándor, Mór és Miklós bátyja különösen kitüntette magát az ágyúkért vívott harcban. A nem hadászati, inkább erkölcsi sikert jelentő pákozdi győzelmet követően Móga János levelet küldött Perczel Mórnak, mintegy elismerve a haditanácson általa kierőszakolt küzdelemvállalás jogosságát. Történelmi érdekesség, hogy e levelet a tábornok parancsőrtisztje, másként nyargonca, gróf Andrássy Gyula, a monarchia későbbi külügyminisztere vitte: „Gratulálok önnek Ezredes úr, mi győztünk és a nap érdeme az Ön fivéréé és a tolnai nemzetőrgárdáé. "

2S Az események menetéből jól ismert, hogy a fegyverszünetet kérő bán nem várta meg a három nap leteltét, hanem gyorsított menetben távozott az országból. Ezt látva honvédcsapatok követték Jellasicsot egészen az országhatárig. Kossuth és az OHB azonban nem merte vállalni az osztrák földre lépést. Móga János és Csányi László kapta azt a feladatot, hogy Bécsbe küldjenek küldötteket, akiknek együttműködési megbízást kell elérniük az ottani vezetőkkel, azaz legyen jogalap a támadás folytatására. Perczel Miklós őrnagy és Luzsinszky Pál segédkormánybiztos, tehát nem az első vonalból való politikusok indultak el a kapcsolat felvételére. Viszonylag könnyen, szinte érthetetlenül akadálytalanul jutottak be a császárvárosba. Ott rendkívül ellentmondásos helyzetnek lehettek szem- és fültanúi. Azt tapasztalták, hogy a polgárság jelentős része nem óhajtotta a forradalmat. Az események hangadói inkább idegenek és nem az osztrák-németek közül kerültek ki. A nemzetőrség érzelmileg erősen megosztott volt, a mintegy 40 000 munkás mellett csak alig 8000 fős reguláris sereg állt a forradalom oldalán. A helyzetet bonyolította, hogy a felkelők pénztárai már kiürültek és a munkásságot egyre nehezebb volt együtt tartani. A bécsi honvédelmi bizottság meghívására részt vettek az „országgyűlés"esti ülésén, amelyen éppen akkor olvasták fel Jellasics bán levelét, amelyben kijelentette, hogy ő csak a császárnak hajlandó engedelmeskedni, az „országgyűlési" felhívásnak nem. A bécsi honvédelmi bizottmánytól a magyarok számára semmiféle meghívást, megbízást nem kaptak. Visszatérésükkor ismét láthatták, Bécs védelme oly tökéletlenül megszervezett, hogy azt a bán - más segítség nélkül is - egyetlen rohammal át tudná törni.

29 Perczel Miklós a látottak hatására egyértelműen Jellasics határon túli üldözése ellen foglalt állást, látván, hogy Bécsben nincs kikkel együttműködni, nincsenek olyan csapatok, amelyekkel összehangolt kétoldali támadást lehetne Jellasics ellen indítani. Az 13