Tolna Megyei Levéltári Füzetek 3. Tanulmányok (Szekszárd, 1992)

Szitkovics Sándor: A dunaföldvári malmok története • 121

A dunai molnárok legnehezebb feladata volt a malom tavaszi „bekötése", majd a tél előtt a telelőbe vontatása. A céhszabályzat külön is meghatározta a czejtés és a láncos malom bekötéséért járó díjazást, előírta, hogy a malomnak fölfelé (folyással szemben) történő vontatásához a malmos gazda vontatómarhát köteles fogadni. Ahogy ezt idős molnáraink elmondták, ők a kikötésnél, elszabadítva a malmot horgonyláncaikról, drótkötél segítségével a part mellé engedték, ott fő részeire szétszedték, majd 20-25 ember közreműködésével a telelőbe vontatták. Tavasszal a műveletet fordítva végezték, a Dunában hagyott horgonyt és láncot a víz alatt megkeresték és a drótkötéllel leeresztett malmot a láncokkal a házhajót és a völgyhajót összekötő gerendák végeihez kötötték. Szükség esetén - szeles, nyugtalan vizén a hajó hátsó részén is leeresztettek egy biztosító horgonyt, főként azért, hogy az erős oldalszél ne nyomja a hajómalmot a hajózóútba, vagy a partra. Nem volt könnyű munka a gabona malomba szállítása, a liszt partrahordása sem. Ezt a munkát olyan dereglyével (nagyméretű, laposfenekű csónak) végezték, amelybe 25-30 zsák búzát is be tudtak rakni. A dereglye mozgatásához különleges evezési módot, a „védlizést" alkalmazták, a hagyományos evezéssel ugyanis nem tudtak jól a házhajó mellé állni. A védlizés egy hosszú szárú, a dereglye végén, csuklós villán elhelyezett evezőlapáttal történt, melyet a molnár a dereglye végében állva, 8-as formában mozgatott, ezzel mintegy hajócsavarként hajtva előre a dereglyét. A malom mellé állás, a csónaklánccal kikötés így is igen nagy ügyességet igényelt. A házhajó oldalsó ajtaja mellé álló dereglyéről, miután az jóval alacsonyabban állt, mint a malom szintje, vaspálcákból hajlított, horogszerű kampókkal emelték be a zsákokat, a bekötött zsák koreaiba akasztva azt. Ehhez a művelethez jó erősen be kellett kötni a zsákokat. A céhszabályzat rendelkezik az elsüllyedt hajómalmok kiemeléséhez nyújtandó, kötelező segítségnyújtásról is. Szerencsére a malomelsüllyedések nem voltak túl gyakoriak. A megyei sajtóban két ilyen esetről találunk tudósítást. A Szekszárd és Vidéke című hetilap 1881-ben ad hírt arról, hogy „...a május 17-i zápor a dunai malmokban is roppant kárt okozott, amennyiben két malom elszabadulván, a többi malomtulajdonosok is kénytelenek voltak malmaikat elereszteni, nehogy az elszabadult és később elsüllyedt malmok ezeket is elsüllyesszék".™ A Tolna Megyei Újság 1932. szeptemberben írja, hogy egy vontatóhajó elsodort egy vízimalmot, amely aztán el is süllyedt és kinyomta helyéről az alatta lévő másik malmot is.

31 A vízimolnárok elbeszélése szerint a nagyobb hajók keltette hullámok jobban megmozgatták a malmokat, mint a nagy viharok. A malmot a legnagyobb viharban sem állították le, mert a leállított lapátkerék (készség) sokkal rosszabb helyzetet okozott, mint amikor forgásban maradt. A molnárok megszokták a „billegő malompadlót", hiszen életük nagy részét a vízen töltötték és nagyon jó úszók voltak. A hajómalom egyébként viharállóan elkészített építmény volt, igen erős gerendázattal és bordákkal, amit vastag 127