Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

jelöltre, ezért akkor, de még sokáig egyetemi végzettségű rabbit általában nem tartottak alkalmasnak - lett légyen bármilyen nagy zsidó tudós is - ortodox rabbiszék betöltésére. Mint írtuk, Bonyhádon a helyzet hamarosan megváltozott, és nem sokkal a kongresszus után Pollák Mózest választották az ortodoxok rabbijukká, aki szóban és írásaiban a legmerevebb ellenzője volt minden újító törekvésnek. A neológok rabbijai dr. Rosentahl Tóbiás, majd Schwartz Lajos, aki híveivel együtt szenvedett Auschwitzban mártírhalált, az ortodox hitközség és méltán neves rabbijai árnyékában nem alkottak velük azonos súlyt és tekintélyt. Buzgóságuk és személyes jámborságuk, nem ortodox voltuk miatt, az ortodox hívek szemében teljes elismerést nem nyerhetett. Szekszárd zsidósága egyértelműen a neológ álláspontot tette a magáévá. Leopold Sándor, a hitközség elnöke és vezető szelleme, zsidó tudásánál, gazdasági és társadalmi jelentőségénél fogva a vallási és társadalmi haladás meggyőződéses híve volt. Ugyanez a szellem hatotta át dr. Ungár Simont, a hitközség rabbiját, az 1877-ben alapított és az ortodoxiától rengeteget támadott pesti Rabbiképző Intézet kiváló neveltjét. Elnök és rabbi a vallásról és a világ dolgairól kialakított nézeteiben nyilván jól megértette egymást, bár a hitközség vezetésében, amint az egykorú hírekből kiderül, az elsőbbség az elnöké volt. Ortodox hitközségekben ez nem volt lehetséges. Belső viták ugyan lehettek, de végül is a hitközség életét befolyásoló minden lényeges kérdésben a döntő és elhatározó szót a rabbi mondta ki. Az elnöki szupremácia a neológ hitközségekben elég sajnálatosan gyakori jelenségnek számított s általában az elnök társadalmi és gazdasági súlyából eredt. Szekszárdon Ungár Simon rabbi 1895-ben kezdeményezte a szűknek bizonyult imaház helyett méltó zsinagóga építését. Ez meg is történt, az épület ma is egyik dísze a városnak. A helybeli zsidóság 1944-ben bekövetkezett majdnem teljes számú pusztulása következtében ma már kiállító- és kultúrterem céljaira használják. Elkészültekor nagy ünnepség keretében avatták fel 1897 szeptemberében. Az Egyenlőség részletes tudósításából megtudjuk, hogy - ma már számunkra elég visszás módon - az első beszédet Leopold elnök tartotta. Megnyilatkozása a neologizmus hitvallása volt, tulajdonképpen ezért érdemes ma a megemlítésre. „Legyen a templom - mondotta szép és zsidó tudásra való beszédében - a nem elfogult hitnek, az igaz vallásosságnak, az ember- és hazaszeretetnek és magyar kultúrának temploma. "A Leopold Sándortól, a liberalizmus lelkes hívétől „a sötétség és maradiság embereinek"nevezett ortodoxia általában az országban s így megyénkben is más úton járt. Hazafiságuk, lojalitásuk őszinte volt. A Habsburg-ház és a nemzet ünnepeit megülik a zsinagógában s általában az állampolgári hűségre nevelnek, de ezzel együtt szigorúan őrködnek a tradicionális vallásosság felett. Hőgyészen és Gyönkön jesivák létesítésére úgy látszik nem volt mód, bár egy időben a hőgyészi rabbinál tanultak ifjak, így Weiss Gábor a pécsi hitközség egykori rabbihelyettese is ott szerezte jeles zsidó tudományát. Hőgyészen a családalapító Baruch Benedikt Goitein 1800 körül foglalja el a rabbiszéket, s egészen 1944-ig e család tagjai viselik a községben a rabbi tisztséget. Unokája és dédunokája az utolsó két Goitein rabbi nyitottak a cionizmus irányában, amely ortodox rabbiknál akkoriban ritkaságszámba ment. Gyönk rabbija Akiba Glasner a múlt század 50-es éveiben, onnan Kolozsvárra kerülve szerez országos nevet és tekintélyt, majd utódai a nagy talmudtudósok hírében álló Fischer rabbicsalád tagjai. Az ortodox rabbi igazi tevékenysége jesivájában, azaz az általa vezetett talmudiskolában bontakozik ki. Ez jellemző Bonyhád rabbijaira, Juda Grünwald, Eliezer Chajim, majd a deportációban elpusztult Presburger Áron, hasonlóképpen a paksi rabbi, a már említett Zusmann Sofer után József és Simon nevű fiai, végül Simson Altmann és ülnöke a rabbinátusban Jichak Kerpel. 82