Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)

Schweitzer József- Szilágyi Mihály: A Tolna megyei zsidók története 1868-1944 • 51

adakozók között az első helyen láthatjuk a szekszárdi Leopold, Müller, Schmideg és Wolf családokat. A Szent Vincéről elnevezett irgalmas nővérek bonyhádi szeretetházajavára, akárcsak a gyönki evangélikus gimnázium konviktusának fenntartására szép számmal adakoznak helybeli és környékbeli zsidók is. A jegyzők árvaegylete, a munkásbiztosító, valamint a rokkant- és nyugdíj egyletek javára tett adakozások is figyelemreméltóak. Az „önkéntes tornász- és tűzoltóegylet"-ek alapításában, fenntartásában mindvégig és megyeszerte jeleskedtek a zsidók.

119 Külön figyelmet érdemel az országos és megyei közéleti személyek emlékének ápolására indított mozgalmakban való hatékony részvétel. Perczel Mór tábornok, Bezerédj István reformpolitikus, Tihanyi Domokos vármegyei tanfelügyelő szobrának állítását jelentős pénzadományokkal támogatták, akárcsak 1888-ban a segesvári csatamezőn felállítandó Petőfi-síremlék létesítését. A szekszárdi izraelita nőegylet a Petőfi-ház javára 1923-ban Petőfi irodalmi estet rendezett. A dombóvári Erzsébet kórház építési alapjára adakozott jelentősebb összegekkel Fried Sándor, Hirsch Ödön és Strasser Józsefné. A talán hosszúra sikeredett jótékonykodási gondolatsort ifj. Leopold Lajos ózsáki földbirtokos és szociológus gesztusának felemlítésével rekesztem be: 1922-ben a decsi római katolikus plébánia építésére egy épület teljes vételárát és egy épület teljes anyagát ajánlotta fel.

120 A hitközségi élet A Tolna megyei hitközségek történetének 1867 utáni alakulásához néhány rendkívül fontos jelentőségű eseményt kell figyelembe venni. Elsősorban azt, hogy az 1867. évi 17. törvénycikk kimondja a hazai zsidóság polgári és politikai jogegyenlőségét. Ezzel az emancipációért 1790 óta folytatott küzdelme a hazai zsidóságnak, s nemegyszer szinte helyettük a reformkor liberális politikusainak, sikeresen befejezést nyert. Ezután szükségesnek mutatkozott egy olyan zsidó autonóm hitfelekezeti testület megalkotása, amely az ország állami és társadalmi viszonyainak megfelelően önmaga intézi az ország zsidó polgárainak minden hitéleti és iskoláztatási ügyét. E feladatok megoldására - előzetes tárgyalások után - az uralkodó elhatározása alapján a kormány 1868 december havának 14. napjára a pesti megyeháza gyűléstermébe összehívta az izraelita hitfelekezet egyetemes közgyűlését, ismertebb nevén az országos kongresszust, amelyre valamennyi hitközség elküldte a maga delegátusát. A megnyitó beszédet maga Eötvös József báró, a hazai zsidó emancipáció legkiemelkedőbb sürgetője és támogatója tartotta. A többi közt hangsúlyozta, hogy a kormány a kongresszust kizárólag szervezeti és igazgatási ügyek alkotmányos rendezése céljából hívta egybe, azon hitelvi kérdések, tehát semmi, ami lelkiismereti állásfoglalást kíván a hit dolgaiban vagy a vallás gyakorlata tekintetében, nem tárgyalható. A kongresszus tárgyalásán elfogadott szervezeti alapszabályokat a király 1869. június 14-én szentesítette. A probléma ezzel távolról sem nyert megoldást. Már a kongresszus előtt, alatt és után súlyos ellentétek merültek fel a hazai zsidóság körében. Igaz, hogy a kongresszus vezető személyiségei jórészt a vallási modernizmus hívei sorából kerültek ki s a tradícióhű rétegek magukat kisebbségben érezték. A résztvevő rabbik egy része már a tárgyalások alatt kivonult a teremből. A tradícióhoz hűek végül is arra az álláspontra jutottak, hogy a vallási modernség híveivel még igazgatási és szervezeti kérdésekben sem vállalhatnak közösséget. A két párt között a viták annyira mentek, hogy a Hitőr Egyesület kezdeményezésére a képviselőház elfogadta azt az álláspontot, amely szerint vallási és lelkiismereti kérdésekben még szervezeti kere80