Tolna Megyei Levéltári Füzetek 2. Tanulmányok (Szekszárd, 1991)
Vecsey Albert: A gümőkór története Tolna megyében • 157
ben ugyancsak a dán vöröskereszt segítségével szervezett BCG-oltás 42 226 személyt érintett a 30 év alatti lakosság körében. 1950-től a megye tüdőbeteg-gondozó intézeteinek munkájáról évente beszámoló készült. Ez az év különben is nevezetes a megye tüdőgyógyászati hálózata történetében: csaknem egy időben létesült a megyében a bonyhádi, a dombóvári és a paksi gondozóintézet, a simontornyai gondozót pedig 1951 óta szakorvos vezette, s így teljessé vált a megye gondozói ellátottsága. 106 Tolna megye 273182 lakosából a hat intézetben jelentkezettekből 6,6% bizonyult gümőkórosnak (országosan 1948-ban 12%), s a kötelező vizsgálaton megjelentekből 1,4% (országosan 1,2%). 1950-ben feltűnő volt a jobb módúnak tarott sárközi falvak magas gümőkóros halálozása: 107 a lakossághoz viszonyítva Sárpilisen 16, Tolnán és Decsen 15, Bátaszéken 13,3, Bogyiszlón 13 tízezrelék. Legtöbben a 15-30 évesek közül haltak meg, de sokan a 4 év alatti korúakból is. Magas volt ekkor a gümős agyhártyagyulladásban elhaltak aránya (a 0-4 éves gümős halottak között 36,8%, az 5-14 évesek között 28,4%!). Tolna megyében - az országban elsőként - 1951-ben ellenőrizték a 3,6,10 és 14 éves korúak BCG-oltásának hatásosságát. 1952. január l-jével a szekszárdi intézet megyei tüdőbeteg-gondozó intézetté alakult és mint a megyei tanács egészségügyi osztálya szakmai tanácsadó szerve, egyúttal a megyében lévő tüdőbeteg-gondozók és a megyei kórház tbc-osztálya szakmai irányítását is végezte. Az így létrehozott tüdőgyógyászati hálózat működött 1977-ig, az egészségügyi integrációs rendelet megjelenéséig. 1952-től az egészségügyi miniszter utasítására a szekszárdi kórház tüdőosztályán 72 ágyat kellett biztosítani baranyai tbc-s betegeknek. Tanulságos a megye gondozói által 1952-ben a szekszárdi tüdőosztályra utalt 416 gümőkóros beteg állapot szerinti megoszlása: új beteg volt 38%, még kezelhető 43%, csak elkülönítésre szoruló 19%. Ekkor már találkozunk megbetegedései arányszámokkal is. A gümőkórban megbetegedettek a megye lakosságának 400,0 százezrelékét tették ki, a gümőkóros halálozás 51,0 százezrelék volt. 1953-ban szervezték meg a szekszárdi kórházban a tbc-sebészeti osztályt, ahol az akkori időknek megfelelő műtéti beavatkozásokat végezték, s mód nyílt a hörgőtükrözésre (bronchoscopia) is. A nyilvántartásban lévő gümőkóros betegek aránya a terület lélekszámához viszonyítva, valamint ugyanígy a gümőkórban elhaltak aránya a megye gondozóiban: Bonyhádon 115 ül. 3,2%ooo, Dombóváron 120, illetve 2,0°/ 00 oo, Pakson 115, illetve l,8°/ 0 ooo, Simontornyán 83, illetve 2,8% 0 oo, Szekszárdon 134, illetve 4,4 0 / 00 oo, Tamásiban 100,0 illetve ^/ mü volt ekkor. Az ötvenes évek első felében évente még mindig 170 kürül volt a megyében az újonnan felismert gümőkóros gyermekek száma: „alacsony egészségügyi kultúra, a sokgyermekes családok rossz anyagi körülményei, a lakások zsúfoltsága, az idős családtagokkalvaló együttélés, nem megfelelő családgondozás, ritkább tüdőszűrés, a tébécések nem megfelelő otthoni elkülönítése stb. miatt évente még mindig 4-6 gyermek halt meg gümőkórban. A gümőkórban megbetegedettek aránya ez idő tájt még megközelítette a megye lakosságának 2%-át. A betegállomány 25%-a idült üreges (cavernás) beteg volt, akiknek otthoni elkülönítése nem volt mindenütt biztosítható, ezért egyre sürgetőbbé vált az elkülönítést megoldó tébécés szociális otthon kialakítása. Az említett kedvezőtlen járványügyi helyzet abban az időben jellemezte Tolna megyét, mikor már hatásos gyógyszerekkel is rendelkezett az orvostudomány a 181
