A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)
VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL
a rácok ostorával fenyegette meg a nem engedelmeskedő magyar jobbágyokat, amiként az általa megbélyegzett pécsi káptalani tiszttartó; és ha a császári magazinok megtöltéséről volt szó, nála sem volt irgalom és kegyelem. A következő évben azt írta a kisszékelyi jobbágyoknak, hogy „ha a 61 forint 50 krajcárt, amellyel még a múlt télről tartoznak a katonai beszállásolásért, negyednapra be nem hozzák, Mohácsról küldi rájuk a rácokat végrehajtásra. " 23 A jobbágyság sanyargatására és panaszainak elnémítására szolgáljon jellemzésül Broderich 1710. július 3-án kelt levele: „Isten áldjon meg szekszárdiak és sárköziek! Még régebben meg volt parancsolva, hogy bizonyos számú hiddeszkákat, gerendákat és cölömpöket megvágván és faragván készen tartsátok és mihelyen, ahová kívántatni fog, kiváltképpen az ujpalánki hídnak megcsinálására, oda vigyétek. Meghozni elmulattátok. Vévén azért ezen parancsolat, minden időhalasztás nélkül Őcsény 114 szál deszkát, 10 gerendát és 10 cölömpöt, Nyék pedig 20 szál deszkát, 10 gerendát és 6 cölömpöt, Decs pedig 114 deszkát, 12 gerendát és 10 cölömpöt az ujpalánki hídnak megcsinálására vinni semmiképpen el ne mulasszátok. A deszkák jó szélesek és hosszak legyenek, a gerednák és cölömpök is jó vastagok és hoszszak legyenek, amint már tudjátok, minémüek kívántatnak... a szekszárdiak is 30 szál deszkát, 8 gerendát és 8 cölömpöt vigyenek, melyben teljességgel semmi fogyatkozás és időhalasztás ne légyen, mert másként a rác militia szófogadatlanságotokért minden marháitokat elhajtja. Ottan a hídnál lerakván afölyül specificált deszkákat, gerendákat és cölömpöket, senkivel ne beszéljetek és ne conversálkodjatok, hanem csak dolgotokra haza menjetek, melyben különbet se cselekedjetek." 24, A mocsaraktól és vizektől védett Sárköz népe sem kerülhette el tehát a sanyargatásokat, amelyekhez szörnyű erővel járult a pestis pusztítása. A sárközi falvak népe a nyomorgatások ellen úgy és ott keresett védelmet, ahogyan az adott viszonyok között azt tenni lehetett. Egy alkalommal pl. Pest vármegye szolgabíráját, Zlinszky Imrét kérték feljárjon közbe a dunaföldvári császári parancsnoknál terheik könnyítése érdekében. Zlinszky Imre a sárközi falvak bíráihoz írt levele szerint csakugyan eredménnyel járt el az említett parancsnoknál, mert reá való tekintettel és a fosztogató rácság miatt való nyomorúságos helyzetüket figyelembe véve, a katonai szolgáltatások felét elengedte nekik azzal a feltétellel, hogy a másik részt - akár természetben, akár 130 forint készpénzben - néhány napon belül beszolgáltatják, különben 200 lovas katonával megy reájuk és kétszeresét hajtja be rajtuk. E nagy engedékenység azonban nem jött létre ellenszolgáltatás nélkül, mert ennek fejében a sárközieknek 10 akó finom bort kellett ajándék címén a parancsnoknak adni s miként Zlinszky Imre levelében utóiratként megjegyzi, méltó lenne, hogy az úrnak valami vajat, szalonnát és sót is hozzanak konyhájára. 25 Jól jellemezte a helyzetet Madarász János szolgabíró, aki a különféle természetbeni szolgáltatások beadására a végrehajtással való fenyegetésen felül azzal is biztatta a simontornyai bírót, hogy a császári parancsnok szerint a császáriak sem élhetnek széllel. 26 Egészen visszataszítóan hat az a küzdelem, amelyet az elnyomók egymás ellen folytattak a parasztság anyagi erőinek megtartásáért, annak érdekében, hogy a császári katonaságot jobban kiszolgálhassák. Virágh Ferenc császári élelmezési biztos 1711. február 23-án kelt levelében figyelmeztette Broderich alispánt, „ne rendelkezzék úgy a parasztokkal, mintha földesuruk lenne, mert a parasztemberek eléggé okosak ahhoz, hogy a tisztjeik nélkül semmit sem cselekesznek. Ha az alispán jeges bort akar inni, elég közel van a Duna, hordasson onnan jeget, de a maga lovaival és ne terhelje vele más urak jobbágyait. Egyébként, ha minden gyalogemberre 50 dénárt és minden szekérre 3 forintot vet ki, megláthatja, hogy majd puszták lesznek a faluk. Elégedjék meg azzal, hogy a házát már megcsinálták s kettő-három kivételével minden gyalogember a házán dolgozik, de az marsok lenne, hogy mégjégvermet is csináljanak neki". 21 Történt pedig mindez olyan 51