A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

Kanyar József: A SZEKSZÁRDI FŐLEVÉLTÁRNOK

működése jelenlegi helyzete és munkássága, valamint anyagának teljes felsorolása egy ilyen szép kiállítású és nagyterjedelmű könyvben nyerjen megörökítést és vitessék a nagy nyilvánosság elé." Rámutatott hangsúlyosan arra, hogy nemcsak „egy levéltár van a hazában: az Országos Levéltár, mely monopol helyzettel uralja és birtokolja történeti múltunkforrásait, hanem vannak területi (megyei) levéltárak is éspedig olyan iratanyagoknak a birtokában, amely a területek népének a történelméhez legközelebb áll"... „Minél közelebb áll valamely levéltár keletkezésénél, származásánál és anyagánál fogva a dolgozó és alkotó nagy néptömegekhez - folytatta tovább gondolatait -, annál élethübben és annál igazabban vetíti vissza annak történelmét, mindennapi életét, szenvedéseit és küzdelmeit, szokásait és vágyait, eredményeit és kudarcait. Ezért oly fájdalmasan súlyos az a veszteség, amely a községi és városi levéltárak és irattárak pusztulásával népünk millióit érte, amely veszteségről olyan leplezetlenül és olyan gyakran esik szó e könyvben is." „Jóvátehetetlen ez a veszteség, s ezért fontos - írta -, hogy a levéltárak sorsára és jövendőjére felhívják a nagy nyilvánosság figyelmét." Határozott és bátorságos elvként szögezte le bírálatában, hogy „a megyei levéltárak anyagának az ismerete nélkül nincs igazi történetírás, miként nincsen épület fundamentum nélkül." Bátran vonta le a következtetést is: ahogy kifosztották és megtépázták levéltárainkat, olyan szegényekké váltunk valóságos életünk minden területén, míg a csorbítatlan levéltárakban dúskáló nemzetek szellemi és anyagi javakban is gazdagok maradtak. Nagy nyomatékkal húzta alá, hogy a levéltárak pusztulásában több irat veszett el, mint a neoacquistica commissio korszakában, amikor birtokos nemességünk vagyoni helyzetét s tulajdonjogát sem lehetett igazolni a bécsi hatalmi törekvésekkel szemben. Ismertette - a kötettel összhangban - a megyei levéltárak és a megyei börtönök egymásra utalt sorsát, hisz - mindmáig - a volt megyei börtönökben vannak elhelyezve a megyei levéltárak jelentős fondjai. E sorskérdések között hangsúlyozta a levéltári iratok lelkiismeretlen selejtezésének a problematikáját is, amelyet a nemzeti kincs, történelmi iratok elherdálásának tartott. Talán egyedül volt azzal a véleményével is, hogy azért nem jutottak alkalmas épületekhez a levéltárak, mivel a kormányzat azt gondolta, hogy az Országos Levéltár pazar épületének a megépítésével minden kötelezettségét teljesítette a levéltárak iránt. E szemlélet következtében a megyei levéltárak csak a hamupipőke szomorú szerepére kárhoztattak, „viselvén -írta - továbbra is elkopott, szegényes gúnyájukat, akkor, amikor a nemzeti értékben hasonlíthatatlanul szegényebb múzeumok, könyvtárak és egyéb közgyűjtemények egymás után jutottak palotákhoz. "Az ország a levéltárakat - s ebben is igaza volt - „csak a pillanatnyi szükség határáig becsülte meg, csak azért, mert az nem nyújt mindennapi látványosságot és nem a szemhez, hanem az értelemhez szól." Majd dicsérte Somogyot, a szép külsejű és díszes köntösbe öltöztetett levéltáráért. Azóta is - eleven tradícióvá vált a megyében -, ma már Kaposvárott és Nagyberkiben is egy-egy önálló épületben végezheti munkáját a levéltár a megye szolgálatára. Az ismertetést az alábbiakban zárta: „Somogy megye nagyot gazdagodott e műnek a megjelentetésével és nem várt mértékben gazdagodott levéltári birodalmunk egésze is. Szakmai elfogultság nélkül tiszta örömmel üdvözölhetjük a mű szerzőjét és bizton hiszszük, hogy áldozatos munkájának méltó gyümölcsét Somogy vármegye végrehajtó bizottságának áldozatkészsége nem érdemtelenül tette lehetővé." Levéltáros kollégaként sokszor találkozhattunk - ám mégsem elégszer - levéltári igazgatói konferenciákon, sokszor voltunk - barátként is - egy szoba lakói a tanácskozásokon. Nagy örömömre szolgált, amikor a központosított hazai levéltárügy igazgatási rendszerében, mint a szakma egyik legjobban képzett levéltárosa, 21