A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)
Biró János: „..AZ IGAZ ÉS VALÓ EMLÉKEKHEZ TARTOM MAGAM"
Biró János „..AZ IGAZ ÉS VALÓ EMLÉKEKHEZ TARTOM MAGAM" Szerény köntösben szilárd jellem, tudós szintű műveltséggel párosuló széles látókör, mély gyökerű humanizmus szelídítette önérzetes tartását. Szavainak tiszta magyarságát, góbésan meg-meg csillanó humor, sajátos iróniája ízesítette. Tekintetéből valami utánozhatatlan ártatlan tisztaság áradt. Csodálva szeretett családja, gyakran összesereglett kiterjedt rokonsága és hű barátai körében különösen patriarchális bensőséggel olvadt fel egész lénye. Vendégszeretetének és társaságkedvelő gesztusainak mindig volt valami komoly magva, minden alantasságot eleve kizáró kvalitása. E sorok íróját a méltatottal való legbensőbb barátság talán felmentené a mindent hitelesítőnek tűnő tárgyilagosság követelményei alól - én mégis az egyszeri igaz és való emlékekhez tartom magam. A baráti-lelki egybetartozásunkat a legszerencsésebben táplálta mindenekelőtt az a körülmény, hogy két évtizeden át egy fedél alatt lakva családjaink, a gondokat feledtető és mindig vidámságra késztető légkörben, mintegy egybezsongva találtak rá az egyszerű és mégis nemesen felemelő boldogság napjaira. Históriájának mély gyökerei az erdélyi közös múltba nyúltak vissza: Dalnok - a Királyhágó melléke az édesbús - fájó emlékekkel sebezte és gyógyította szívünket. 1947 nyarán, egy szép vasárnap a református templomban hallgatott istentisztelet után ismeretlen, szikár férfi szólított meg, és érdeklődött mostoha körülményeink felől. (Egy, hónapos szobában tengődtünk két kisgyerekkel - mi „erdélyi menekültek".) Hallotta esetünket, mondotta, tud arról, hogy a románok üldöztek el a nagyváradi Szent László Gimnáziumból. Jól tudja-e, szőtte tovább szavait, hogy persona ingrata mivoltomat súlyosbította származásom, mind nagyapám, mind édesapám református pap mivolta. Feltételezéseit megerősítő válaszom után rögtön, csaknem utasításszerűen arra indított, hogy másnap a levéltárba lakás iránti kérelmemet vigyem fel hozzá. Egy hét múlva pompás környezetben, a Kálvária lábánál kétszobás otthon birtoklása emelte magasba boldogságunkat. Szóval így kezdődött. Mind gyakoribbá váló, meghitt beszélgetéseink az éjszakai órákban, - a család nyugalmát biztosítandó - rendszerint a konyhában értek véget, a silány borocskát kóstolgatva. Gondolataink ide-oda kanyargó útja egész közéletünk, viszonyaink minden kálváriás megpróbáltatásait körbefonta. Ilyenkor derült ki: a háború után otromba barbársággal kifosztott kastélyainkból, udvarházainkból a még megmaradt, pótolhatatlan értékek mentése - sokszor csontig ható hidegben, nyirkos ég alatt ablaktalanul maradt „csatatereken"milyen torokszaggató keserűséggel, lélekdermesztő fájdalommal is járt. A hivatalos hatalmat pöffeszkedően gyakorló káderek szinte élvezték Bercink megdöbbenését. Természetesnek tartották történelmi értékű, írásos dokumentumok, magas művészettel alkotott műkincseink pusztulását és elherdálását. Ugyanez a „magasröptű"szellemiség készült különben, meg-megújuló rohammal, világraszóló botrányt produkálni a Liszt-emlékek körül: városrendezés ürügyén az Augusz-ház lebontását tervezték. Főlevéltárosunk sok-sok álmatlan éjszakán kifundált, diplomatikus manőverezésekkel tudta csak a nemes objektumot s vele Szekszárd becsületét megmenteni. 17 2
