A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

Szita László: „JÓ LETT VOLNA TANÍTVÁNYÁVÁ LENNI A KÁLVÁRIA-HEGY TÖVÉBEN"

Szita László „JÓ LETT VOLNA TANÍTVÁNYÁVÁ LENNI A KÁLVÁRIA-HEGY TÖVÉBEN" 1956 decemberében a Levéltárak Országos Központja úgy döntött, hogy a Pécsi Állami Levéltár két segédlevéltárosát, a szakvizsga letétele előtt, félévi gyakorlatra a Szekszárdi Állami Levéltárba irányítja. Pécsett még alig kóstoltam a levéltáros nehéz, szakmailag kedvezőtlen életébe. 1956. július 16-án léptem át a Kossuth Lajos utcai székház küszöbét, s már várt is ránk a katonasors. Augusztus l-jén már Baja-Vaskút laktanyájában álmodtunk tovább a levéltáros-kutató pálya egyre távolodó dicsőségéről. Az egy hónapos tiszti tanfolyamból számomra négy hónapos szolgálat lett. Az egyetemi ezredben ért a forradalom. A laktanyát körülözönlő többezres tömeg, a harckocsikat mozdulatlanságra ítélő fegyvertelen bajai felvonulók önfeledt tüntetése, Bodri főhadnagy tűzparancsát semmibe vevő lázadás, és az „átállás" izgalmai sokkoló hatással voltak ránk. Október 28-i hadosztályparancs Budapestre rendelte ezredünket is. A fővárosban életre szóló élményként magunk voltunk és lettünk részesévé a forradalomnak. Annak minden látható, hallható nagy és máig ható rezzenéseivel. A hősiesség, a kegyetlenség, a nemes gesztusok, az utcai barrikádharcok, s a házak barlangjából a reménytelen védekezés, mind ott zajlottak le az orrunk előtt. S az új kormányra felesküdött ezred alakulatai róták naponta kijelölt útjukat a főváros kerületeiben, mint „rendfenntartó alakulat". Az események keresztül zúdultak rajtunk. Sok mindent fel sem tudtunk fogni. Mindenki az események hatása alatt cselekedett, viselkedett. Az ellentmondásos parancsok lassan szétmorzsolták az ezredet. November 2-án alig háromnegyede dekkolt már csak a Százados utcai laktanyában. A tisztek nagy része már ekkor meglépett. November 3-a délutánján a parancsnoki kocsi rádióján világosan érthetővé vált, hogy a szovjet csapatok a főváros ellen indítanak támadást. A legénység mellett egyedül kitartó Turbucz századparancsnok, arra hívta fel figyelmemet, hogy a túlerővel szemben a leszerelés az egyedüli megoldás. Mindenkinek magának kell dönteni további cselekedeteiről. Az ezred megmaradt része nem veszi fel a harcot kötelékben a szovjetekkel. Ezt követően félig civilben, félig katonaruhában távozott mindenki. Ki a harcot, ki a menekülést, mások az „átállást", megint mások a kitárt határon át egy jobb világot választottak úticélnak. Többszöri sikertelen próbálkozás után a blokád alatt lévő Budapestről november 21-én, sikerült hazavergődni Pécsre. Nem mondhatni, hogy egykori igazgatóm nagy örömére. Ő, aki a forradalom alatt, annak Démoszthenészeként szónokolt a pécsi rádióban, igen gyorsan „országépítők"táborában altatta el a lelki nyugtalanságát, előadva a Compiegni trombitás történetét. Miért mondom el mindezt, készülve Hadnagy Albertra visszaemlékezni? Mindenekelőtt azért, hogy az olvasó ne érezze túlzásnak egy huszonnégy éves ember őszinte lelkesedését idősebb tanítója, mondhatom ma már barátja iránt. 27