A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

szerezzenek. Ennek a szándéknak azonban aligha lehetett ténybeli alapja, s Nitsch Miklós csakhamar nyomtalanul eltűnt, magára hagyván Vass Györgyöt. A plébánosnak és apjának szereplése, utóbbinak kissé demagógízű viselkedése ellenére is, arra enged következtetést, hogy az alsópapságnak lehetett valamiféle intelme a bécsi udvartól a parasztmozgalmak irányítását illetően. Érdemes volna ilyen irányban kutatásokat eszközölni, mert ezek könnyen vezethetnének meglepő eredményekre. Újszerű elem bukkanik elő a felkelés folyamán Vörös Ferenc következő kijelentésében: „Megvertük a tiszteket, most verjük meg a bírót és az esküdteket, azután pedig keressük fel a németeket és öljük meg őket, hogy egy szál se maradjon belőlük Ozorán!" Ez a fenyegetés, mely az uradalmi tisztekre és az uradalom érdekeit szolgáló és a jobbágyok által árulóknak tartott bíróra és esküdtekre nézve csak a megveretés határáig terjedt, a németekkel szemben már a halálbüntetésig tornyosul. A megtorlás keresésében való sorrendi és kiáltó fokozati ellentét arra enged következtetést, hogy a jobbágyok soraiban már elevenen élt a közösségi tudat és a bírálat szelleme azokkal szemben, akik a közösségtől bármilyen oknál fogva eltávolodtak. Az uradalmi tisztek, a községi bíró és az esküdtek tekintetében számításba vették a függőségi viszonyt és annak természetes következményeit, míg a velük egy sorsban élő németeknél nem bocsátották meg az uradalom érdekeinek túlzott szolgálatát, s azt, mint osztályérdekeik elárulását, súlyosabb megtorlásra tartották érdemesnek. A felkelés tartama alatt az ozorai jobbágyok nem ok nélkül vádoltak egyes német származású jobbágyokat azzal, hogy az uradalomhoz húznak. Ezt a megalkuvást igen találóan fejezi ki a német eredetű Toczler Ferenc ozorai jobbágy, amikor a felkeléshez való csatlakozást azzal utasítja vissza, hogy ő miért tartana a községgel, amikor ő az uraság szárnya alatt lakozik. A nótárius is, amikor az instancia írása alkalmával a jobbágyok a követelések és panaszok özönével szorongatták pennáját, azzal az érvvel enyhítette a követelések fokát és a saját felelősségét, hogy munkamegtagadás esetén lesz elegendő német, aki a helyükre jön. A nótáriusnak ez az opportunitása és az említett német származású jobbágy magyarázkodása adja meg a jobbágyok halálos fenyegetésének valódi értelmét. A németek a magyar jobbágyok szemében mai nyelven szólva a sztrájktörők szerepét játszották és ezért esett reájuk a halálos fenyegetés súlya, melynek hatása alatt az ozorai németek - kevesen voltak - más üldözöttekkel együtt valóban a szénapadlásokon kerestek menedéket. A nótárius figyelmeztető szava bizonyára tapasztalati tényeken alapult, melyeknek ma már meg nem fejthető volta évtizedekre visszamenően sok magyar jobbágy keserű sorsára adna megfelelő magyarázatot. Ezzel kapcsolatban szükséges még azt is megemlíteni, hogy ebből az alkalomból nemzetiségi ellentétnek a legcsekélyebb alkati eleme sem jelentkezik. A felkelés leveretése után az ispán Vörös Józsefet Bedeg községbe küldötte, hogy akadályozza meg a bedegieknek Ozorára való jövetelét, mert küldetésükkel már elkéstek. A bedegiek tehát kénytelenek voltak visszatérni falujukba, pedig akkorra már ott is megkezdődtek a lázongások. Az uradalom attól tartott, hogy a környező falvak jobbágysága megkísérli a felkelésben való részvétel miatt elfogott és bebörtönzött raboknak a kiszabadítását. Ezért a regölyi, tamási, pincehelyi és nagyszokolyi útra őröket állított ki, hogy azok akadályozzák meg a környékbelieknek esetleges erre irányuló kísérletét. A börtönök falain kívül ez volt az ozorai jobbágyfelkelésnek utolsó jelenete. Az ozorai jobbágyok felkelésének történelmi értékét nem rontja és nem kisebbíti az a tény, hogy felkelésük folyamán s annak leveretése után is még sok hiszékenységet tanúsítottak. Bebörtönöztetésük után is hittek ügyük igazságos voltában és annak legfelsőbb támogatásában. Egyszerű, de becsületes hitükkel úgy vélték, \