A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

élet küzdelmeiben elfáradt és elfásult idős jobbágynemzedékek e forradalmi meg­mozdulásnak vezetőszerepét átengedte a fiatalságnak és a középkorú nemzedék­nek, míg maga nagyobb részében megelégedett az eszmei részvétellel. Együttérzé­süket egykorú megjegyzéseik igen találóan juttatják kifejezésre a következő idéze­tekben: „Még a kölkö (gyerek) is az igazságért megy föl a várba." „A gyerekből lesz az ember, hadd tanuljon!" A felkelés valószínű értelmi szerzője, Vass György, ezúttal elkerülte a bünte­tőeljárást, mert sikerült megszöknie. Nem sokáig bujdoshatott azonban, mert a kö­vetkező esztendőben, 1767-ben, majdnem egy év múltán, már ő is a vármegye bün­tető törvényszéke előtt állott. Az ellene emelt vádirat nemcsak a felkelésben való részvételéért kívánja bűnösnek nyilvánítani, hanem mint a felkelésnek fővezérét követeli elítéltetni. Bűnéül rótták fel, hogy Rácz Istvánnal együtt elsőként jelentette ki, hogy szerződés nélkül egy napot sem szolgálnak többé az uraságnak. Vádolták továbbá azért is, mert a vele egy nézeten levőkkel házánál többízben tartott titkos összejövetelt, s a felkelés előtt már egy hónappal korábban a nép önhatalmúlag hozzá, vagy Rácz Istvánhoz akarta elvitetni a törvényes bírótól a hatalom jelvényét, a kalodát és a pecsétet. A vádirat szerint ő volt az, aki a jobbágyokat biztatta, hogy többé ne süvegeljék meg az uradalmi tiszteket és aki a tiszttartó szobájában az ajtó­kat sarkaiból kivetette, hogy a felkelőket ne lehessen a szobából kizárni. A lázadás és engedetlenség egyéb ismérvein kívül azzal is vádolták, hogy a plébánossal, akinél több titkos gyűlést tartottak, az uradalom ellen összeesküvést szőtt, s olyasféle kije­lentéseket tett, hogy többé sem bírót, sem esküdteket, sem tiszteket és semmilyen felelősséget nem ismernek el. E bűnper iratainak háborús vesztesége miatt Vass Györgynek a felkelésben vitt szerepe és működése nem tűnt ki világosan, miként a reá kirótt büntetés is ismeret­len ez idő szerint. Annyi azonban kétségtelen, hogy Vass György a plébános hívei közé tartozott és vele az uradalom ellen pártot alakított s együtt tartott titkos gyűlé­seikben mindenkor az uradalom és a jobbágyság közti viszony mikénti rendezése vitte a főszerepet. A plébános, Nitsch Antal, az uradalommal éles ellentétben állott, ugyanúgy az uradalmat képviselő elöljárósággal is, de különösen a tiszttartónak, Il­lés Mátyásnak vonta magára a haragját, aki egy ízben még kardot is rántott reá. Ér­dekes és meglepő, hogy Vass György a felkelés leverése után a simontornyai feren­ces barátoknál talált menedéket és ha onnan valamilyen ok miatt nem kerül be az ottani uradalom börtönébe, talán sohasem jut a vármegye kezére. A vármegyei tör­vényszék egyenesen az isteni gondviselésnek tulajdonította, hogy Vass György olyan csodálatos körülmények közt a kezére jutott. Az említett viszonyok ismereté­ben könnyedén megfejthető, hogy Vass György csakis a plébános segítségével és közvetítésével talált menedékre a simontornyai ferences barátoknál. Egyes tanúvallomások arról tesznek bizonyságot, hogy az ozorai jobbágyok szervezésében a plébánosnak az apja, Nitsch Miklós is tevékeny szerepet játszott. Nitsch Miklós azzal hitegette az ozorai jobbágyokat, hogy ha a plébános tanácsait követik és hozzá alkalmazkodnak, úgy ők az uradalmi tiszteket kimozdítják a tiszt­ségükből és bírót is mást választatnak. Azzal is kérkedett még, hogy ő a királynő követe, a kalocsai érseki uradalom igazgatója, ő lesz az ozorai uradalom feje is, a tiszttartót elbocsátja és a tőle függő jobbágyokból választat majd bírót és esküdte­ket. Megelőzőleg a Fejér megyei táczi jobbágyokat is hasonlóképpen biztatgatta és kijelentette nekik, hogy az ozoraiaknak ő hozza meg az igazságot és a királyi dön­tést ügyükben, ha oltalmazójuknak megválasztják. A táczi jobbágyok e jó remény­ség fejében Nitsch Miklóst el is fuvarozták Ozorára, ahonnan azonban a felkelés le­verése után Vass Györggyel együtt elmenekült, hogy az elfogottaknak szabadságot 87

Next

/
Thumbnails
Contents