A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)
VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL
is hajtották. A régens parancsára az ispán hiába akarta a büntetéspénzeket az érdekelteknek visszafizetni, mert a felkelő jobbágyok ezt nem engedték meg, hanem tüstént átváltották borra, a közös mulatozás és vígasság céljaira. Érdekes és az igazságra való mértéktartásukra vall az a ténykedésük, hogy csak addig ittak, amíg futotta a büntetéspénzekből, bár arra volt gondjuk, hogy az így megszerzett bor a legjobb fajtából való legyen. Az uradalmi vendégfogadó elé nagy asztalt terítettek s velük együtt kellett inni a bírónak, az esküdteknek és a nótáriusnak is. Ez utóbbi déltől kezdve este hat óráig nem is tudott elmenekülni tőlük. Az uraságnak a borával mulató jobbágyok a kényszerből a vendégasztalnál ülő, ott egészen megalázó helyzetbe hozott és halálra rémült nótáriust és az esküdteket nem kímélték forradalmi ízű megjegyzéseikkel, tudtukra adván ezáltal, hogy ők nem a népnek, a nagy közösségnek az érdekeit szolgálták. Számukra ez a vendégség nagy megaláztatást jelentett és egyenértékű volt a tetteikért való felelősségre vonással. Azalatt az idő alatt, amíg a felkelő jobbágyság a piacon vígan mulatozott, a várba állandóan tódult be a nép. Az urasági tisztek a régenssel az élen éppen étkezésüket végezték, amikor Kovács József kiment a vár elé és onnan lekiáltott a mulatozó jobbágyokhoz: „Jöjjetek fel, mert ha most fel nem jöttök, azután semmi sem lesz belőle." Orbán János és Sáfrány Ferenc még azzal is ingerelte őket, hogy a porkoláb minden ozorait huncutnak nevezett. E közlésnek hatása alatt egyre többen nyomultak be a várba. Először Dalmata Antal porkolábot ragadták meg és a vár elé vonszolva, ott nyilvánosan elverték. E jelenet után visszatértek a várba és a tiszttartónak a szobájába nyomultak be, ahol az uradalom tisztjei és a régens éppen vacsorájukat fogyasztották. A jobbágy fedett fővel sohasem közeledhetett urasága, vagy annak tisztjei elé. Most lázadó módon, feltett süveggel léptek a tiszttartó szobájába Gosztola János, Vellás György, Takáts István, Mányoki János és Guardian Szűcs Ferenc. Vakmerőségében Mányoki János még az urak asztalához is leült, evett és ivott az urak ételéből és italából, majd a kezében levő kést az asztalon levő tálba vágta. A vendégként jelenlevő dunaföldvári plébános hiába próbálta lecsitítani a felkelőket. A számtartót a jelenet után mindjárt megragadták, kétszer is a vár elé hurcolták és megverték. Azokkal a jobbágytársaikkal, akik nekik nem segítettek, vagy a megtámadottak védelmére keltek, hasonlóképpen bántak el, mert azt akarták, hogy a falu népe egy akaraton és egy cselekvésben legyen. Ettől a sorstól csak az menekülhetett, aki a feltett kérdésre, hogy olyan ember lesz-e, mint ők, igennel felelt. A legsúlyosabban a herceg személyes képviselőjét, a régenset bántalmazták, akiben összes ruháinak leszaggatása után alig hagytak valami életet. Végezetül is a hercegi uradalomnak az egy ispán kivételével valamennyi alkalmazottját, még a kukoricás deáknak nevezett íródiákot is elverték és ezt a sorsot mindössze az egyik uradalmi hajdú és a jószágigazgató kerülte el, akiket a tiszttartónak a felesége saját élete kockáztatásával rejtett el a felkelők dühe elől a szobában levő kályha mögött, decembereket, vagyis valamilyen bundafélét vetvén reájuk. Az említett uradalmi ispán bántatlanságát a perbefogottak által egyformán elismert és a jobbágyokkal szemben tanúsított emberséges bániásmódjának köszönhette. A felkelők ezt követően az uradalmi tömlöcökben sínylődő jobbágytestvéreiket látogatták meg, kannaszámra hordván hozzájuk a bort, majd hozzáfogtak kiszabadításukhoz, ami azonban csak részben sikerült nekik. A kiszabadított, de lábaikon megbilincselt rabokat hiába kísérték le a falu kovácsához, az bilincseiket vagy nem tudta, vagy nem merte leszerelni és így kénytelenek voltak ezeket celláikba ismét visszakísérni. A nyitott ajtók mellett ismét rabbá lett testvéreikről azonban továbbra sem feledkeztek meg, kancsókban vitték hozzájuk a bort, hogy 83