A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

maguk közt, mint valami árut, mert a gazdasághoz szükséges forgótőke hiányában a birtok használhatóságát és jövedelmezőségét egyedül a jobbágyok száma és birtoklása döntötte el. Az új telepes jobbágyok helyzetére vonatkozóan a sok közül szolgáljon példaképpen a legnagyobb Tolna megyei földesurak egyikének, Esterházy Pál nádornak a pincehelyi jobbágyokkal kötött telepítési szerződése. Pincehely községet, mely a török uralom végeztével pusztasággá változott, Forintos Péter, a nádor megbízottja az 1695. szeptember 10-én kötött szerződés alapján szállotta meg. A falu megszállásáért Forintos Péter élete végéig mentes volt az úrbéri terhektől, olyan nagy súllyal esett a latba egy-egy falu megszállása és betelepítése a földesúr szempontjából! A szerződés szerint a jobbágyok három évig semmit sem tartoznak fizetni a földesúrnak és robotot sem teljesítenek. A háromévi szabadság eltelte után is még, jóllehet egy év múlva a hercegtől kérelmükre még Gyánt és Martincza pusztákat is megkapják, mindössze évi 100 forint árendát tartoznak fizetni földesuruknak a falu egész határáért. A herceg szerényen kiköti a szerződésben, hogy ha az Isten az időket jobbra és békességesebbre fordítja, úgy tartoznak az árendát jobbítani, vagyis többet adni. A hercegnek említett szerény kívánsága, hogy tudniillik az idők jobbra fordultával reméli az évi bérnek a jobbítását, már előrevetette árnyékát annak, hogy idők múltával ezek az alacsony szinten mozgó jobbágyi terhek nem lesznek fenntarthatók. A telepítések után egy-két évtizeddel később valamennyi földesúr megkezdte, esetenként már végre is hajtotta a jobbágyi terheknek egyelőre fokozatos emelését, s a telepítési szerződéseknek mellőzésével jobbágyaikat új és terhesebb szerződések megkötésére kényszerítették. A földesurak és a jobbágyok közt keletkező úrbéri perek folyamán fél évszázaddal később a földesurak már minden kertelés nélkül kijelentették, hogy a telepítési szerződések nem lehetnek örök érvényűek, mert hiszen azokat kizárólag a települések mentől gyorsabb és sikeresebb benépesítése érdekében kötötték meg és a viszonyok változtával eredeti céljukat és értelmüket elvesztették. A földesurakkal ellentétben a jobbágyok természetesen görcsösen ragaszkodtak a telepítési szerződésekhez és azokat örök érvényű és önkéntes elhatározásból létrejött jogügyleteknek tartván, megszegésük miatt földesuraikat számtalan esetben perbe hívták, természetesen minden eredmény nélkül. A többi nagybirtok betelepítése is kisebb-nagyobb eltérésekkel a pincehelyiekéhez hasonló feltételek szerint ment végbe aszerint - miként említettem -, hogy a földesúrnak a munkáskezeket illetően mekkora volt a szüksége, helyesebben az ínsége. Mennél nagyobb volt ugyanis a földesúrnak újonnan szerzett, de lakatlan birtoka, annál kedvezőbb feltételeket kellett szabnia a települők elé, hogy a telepítés mentől hamarabb sikerülhessen. A jobbágyok sorsa, társadalmi és gazdasági helyzete a 18. század első évtizedeiben tehát kevezően alakult, amikor az Esterházy által reménylett jobb és békességesebb idők bekövetkeztek. A felszabadult területeken az évtizedekig parlagon heverő földek bőven ontották a termést, és a természeti viszonyok az állattenyésztésnek is rendkívül kedveztek. A nagy bőség miatt a kisszámú telepesek a falu határának csak egy részét vették művelés alá és azt addig hasznosították trágyázás és pihentetés nélkül, amíg a föld termőképessége ki nem merült. Amikor ez az állapot bekövetkezett, akkor a határnak másik részét vették művelés alá és a földközösségnek eme legegyszerűbb alakjában szívós munkával ugyan, de mégis aránylag könnyen küzdöttek meg a földesúri terhekkel. A lakosság gyors szaporodása következtében azonban ezek a kezdetleges állapotok tovább nem voltak fenntarthatók, az egy családra jutó földhányad egyre kevesebb lett és e gazdálkodási mód mellett a túlnépesedés aránylag korán bekövetkezett.