A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

Tóth Lajos: A HŰSÉG EMBERE

megtartott. Az ő és felesége - Iluska - szüleimmel való baráti kapcsolatából közte és köztem idővel önálló, meleg és szoros baráti viszony lett, amelyben a közöttünk lévő korkülönbség nyomtalanul eltűnt. Kettőnk azonos vagy hasonló gondolkodás­módja, a magyar társadalom iránti erőteljes felelősségérzése, a múlt és a jövő meg­ítélésében vallott közeli nézeteink azonban nemcsak a barátságunkat táplálták, ha­nem amikor a történelem órája helytállásra hívott bennünket, egymás mellett áll­tunk az 1956-os magyar forradalom lélekemelő és egyben megrendítő eseményei közepette is. Magam, mint a szekszárdi és egyúttal Tolna megyei nemzeti bizottság ifjúi dinamizmussal cselekvő vezetője, ő pedig mint a történelmi jelentőségű nép­mozgalmak kiváló ismerője, a nemzetéhez és a meggyőződéséhez most is hűséges, a saját veszedelmével nem számoló, a közösséget szolgálni akaró, bátor és megfon­tolt egyéniség a nemzeti bizottság elnöksége aktív tagjaként. Akik Hadnagy Albertet személyesen ismerték, okkal kérdezhetik, hogy ez a fi­nom csontozatú, vékony testalkatú, halk szavú tudós, hogyan került a helyi forra­dalmi események középpontjába. A válasz a róla eddig elmondottak alapján kézen­fekvő: az általa vallott eszmék iránti hűségből. Ez a hűség áthatotta a nemzeti bi­zottság elnökségén belüli minden megnyilvánulását, tanácsát, véleményét, útmu­tatását, amelyek mindig ezeknek az értékeknek az érvényesülését szolgálták. így vált ő a nemzeti bizottság elnökségének egyik leghasznosabb tagjává és a forrada­lom kiteljesítésének egyik legtevékenyebb munkásává. Amikor pedig a szovjet had­sereg fegyverei és az ellenséghez pártolt hazai árulók elnémították a forradalom zengő hangját, dr. Hadnagy Albert a maga természetes hűségével vette magára a következményeket is, az „itt állok, másképp nem tehetek"lutheri módján. A hűség­ből származható veszedelmek nem is maradtak rejtve, s hosszú éveken keresztül kellett elviselnie a nemzethez való hűségének terhes következményeit. Az ő hűségét azonban még az ellenforradalom által hozott megpróbáltatások sem semmisíthették meg. Amikor a terror a legfékevesztettebben tombolt, amikor az embereket egy nem tetsző pillantásért internáló táborba vagy börtönbe zárták, jó esetben pedig az állásától fosztották meg, dr. Hadnagy Albert „talpig kemény hűség­ben " megindult a városban, hogy a forradalom alatti tevékenységükért börtönbe zártak rászoruló családtagjai anyagi támogatását megszervezze és a bátor támoga­tók hozzájárulását eljuttassa a szűkölködőknek, köztük négy éven át az enyémek­nek is. Akkoriban a lecsukottakkal való szolidaritást éppen úgy üldözte az ellenfor­radalmi rendszer, mint a forradalom résztvevőit, különösképp pedig azt, aki a kons­piratív szervezést vállalta. E vészterhes időkben dr. Hadnagy Albert hangját elné­míthatták, tudósi kezdeményezései útjába sokáig akadályt állíthattak, de nem ve­hették el a hűségét, mert az ő maga volt egész valójában. Ezek okából nevezem én dr. Hadnagy Albertet a HŰSÉG EMBERÉNEK. Budapest, 1990. augusztus 28.

Next

/
Thumbnails
Contents