A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)
VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL
nulmányoktól eltekintve vajmi keveset foglalkozott a történelmet formáló népünk életével és küzdelmeivel, másrészt a világ közvéleménye előtt nem tudta tudatosítani a magyar népnek azt a történeti szerepét és hervadhatatlan érdemét, mellyel lehetővé tette más népeknek fennmaradását és virágzását. Jól eső érzéssel vettük tudomásul, hogy mai történetírásunk soha nem remélt mértékben fordult a nagy néptömegek múltjának és sorsának megismerése felé, de azt is meg kell mondanunk, hogy ily irányú munkásságát még mindig a nagy néptömegektől távol eső forrásanyagban végzi, elsősorban és éppen ezért káros és helytelen következtetésekhez jut el eredményei során. Sajnos, ez az éremnek csak az egyik kedvező oldala. A másik oldalon azonban történetírásunk csakúgy hemzseg a ferdítésektől, s olyan irányt vett, ami homlokegyenest ellenkezik úgy a tudományosság legelemibb követelményeivel, mint a magyar nép egyetemes érdekeivel. Kitaláltuk az önmagát megugató kutyát, ezt a természeti csodát, melynek működése során sikerült múltunkat is, jelenünket is és jövőnket is alaposan befeketíteni akkor, amikor minden megvádolt nép igyekezett magát bűneiből tisztára mosni. Ez az önmarcangolás és önvádaskodás még ma is folyik. Tóth Zoltánnak a Századok folyó évi 3. számában közzétett tanulmánya a nemzetiségi kérdésről élénk példáját mutatja annak az irányzatnak, amelyik a magyar nemzet múltjában csak a bűnöket látja meg, de az érdemeket nem, s amelyik a XIX. század végén és a XX. század elején hallatlan bűnnek bélyegzi azt a törekvést, hogy az államnyelv oktatását kötelezővé kell tenni, ami egyébként minden más államban, akkor is és azóta is magától értetődő természetes dolog. Kató István és Incze Miklós az akadémiai történészvitán szóvá tette az úgynevezett Horthy-korszak történeti megítélését is, s mindketten kétségbe vonták annak fasiszta jellegét. Miért kellett akkor ország-világ előtt nemzetünk egy negyedszázadi történelmét bemocskolni és ezzel megítéltetésünket az ítélők számára oly könnyűvé tenni. Miért nem foglalkozik történetírásunk ezzel a kérdéssel és a háborúban való részvételünk kérdéseivel. Mindenki tudja, hogy 1944 márciusáig az angolszász repülőgépek bántatlanul közlekedhettek az ország területe felett, nyilván megegyezés alapján. Miért kell ezekről a dolgokról hallgatni? Voltak-e tárgyalások a háborúból való kilépésünket illetően s ha igen, mikor és milyen lehetőségek közt történtek ezek? Ezeknek a kérdéseknek a feltárása történettudományunknak becsületbeli kötelessége, mert ezek a kérdések egyebektől eltekintve népünknek becsületét legelső helyen érdeklő kérdések. Fel kell tennünk a kérdést nemzeti hagyományaink megbecsülését, vagy elhalványítását illetően is. E kérdésben azt hiszem, elegendő lesz csak két példát előadnom: 1. 1849. október 6-i nyilvános táncmulatságok. 2. Borús József az egyetemi tankönyv bírálatában az erdélyi magyar állam jellegének meghatározását azért nehezményezi, mert a szöveg írója nemzeti államnak meri nevezni Bethlen Gábor fejedelemségét nemesi állam helyett. Hát ez miféle csodabogár? Hát az eredményt nem szabad magyarnak tekinteni, csak a negatívumot. Hát a nemesi állam nem magyar nemesi állam volt és lehetett volna ^szocialista állam? Máskülönben ezt a bírálatot nem lehetne megérteni. Egyébként elszédíti az olvasót, ha az egyetemi tankönyv bírálatát olvassa, az a kínos törekvés, hogy csak kicsinyíteni a magyar nemzetet a végtelenségig, hogy semmi se maradjon belőle, ami bármilyen eszményi értéknek is számítana. A ló kérdése-.... A brosúrák kérdése és az ifjúság... Népnevelő.... Megjegyzés: E hozzászólás elhangzott 1956. október 20-án a pécsi történészkongresszuson. Forrás: Tolna Megyei Levéltár dr. Hadnagy Albert iratai. 163
