A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)

VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL

A helytartótanács azonban nem sokat figyelt sem a vármegye magatartására, sem a város lelkes elhatározásaira, hanem egyszerre türelmetlenkedni kezdett a nemzeti iskola felépítésének elhúzódása miatt és ennek minden kellemetlen követ­kezményét eleve sietett a vármegyére hárítani, modván, hogy a vármegye hibás ab­ban, hogy a gimnáziumnak a felépítését egybekapcsolta a nemzeti iskolának az építkezési ügyével és ennek következtében az utóbbinak a megvalósítása elé állan­dóan akadályokat gördített. A vármegye e felelősségre vonása miatt kénytelen volt a helytartótanácshoz jelentést tenni és akaratlanul is okozója lett annak, hogy ezzel a jelentésével végleg eltemette a szekszárdi gimnázium megépítésének ezt a gyö­nyörű tervét. Tolna vármegye az 1812. évi június hó 16-án kelt jelentésében védekezik az el­lene emelt vádak miatt. Jelentésében elismeri, hogy Szekszárdon a gimnáziumnak, mint nemcsak e vármegyére, hanem más szomszédos vidékekre is hasznos intéz­ménynek a felállítását valóban óhajtotta és e terv megvalósítása érdekében a szük­séges lépéseket meg is tette. Elismerte azt is, hogy legutóbb az 1810. évben is kérte, hogy létesítsenek Szekszárdon gimnáziumot a nemzeti iskola építkezésével közö­sen és egyidejűleg a már ismeretes módon. Most azonban mindeme szándékaitól visz­szalép, mert a pénzügyi romlás, a bankjegyek elértéktelenedése a Styrum-Lymburg ala­pítványra is súlyos kihatással volt és még azt se látja biztosítottnak, hogy az alapítványi célokat teljesíteni lehetséges lesz. Igen meglepően hat azonban a vármegyének a további védekezése, mert azt állítja, hogy az 1810. esztendőtől kezdve nem foglal­kozott volna a szekszárdi gimnázium kérdésével, ha Szekszárd város tanácsa és bí­rája esedező levelükben be nem jelentik, hogy a gimnázium számára már mintegy 4-5000 forintot összeszedtenek és nem kérik ugyanakkor, hogy ennek a hasznos célnak az elérésére a nagyobb uradalmakat, a tisztesebbeket, a nagyobb községeket és a megyében élő földesurakat a vármegye is szólítsa fel adakozásra, felserkentvén ebbéli buzgóságukat. Meggyőződve arról a haszonról, amely a gimnáziumnak felál­lításából nemcsak Tolna vármegyére, hanem nagy területekre a vármegye határin túl háramlani fog és a város levelének valóságát is megismerve valóban megkérték a nagyobb uradalmakat, a megyében lakó földesurakat, nagyobb községeket és tisz­tesebbeket, hogy ennek a hasznos és a közjót szolgáló intézetnek a megvalósítását bőkezűségükkel előmozdítani szíveskedjenek. Minthogy azonban ez ideig csak igen kevés ajánlásokat tettek és nem lehet meghatározni azt, hogy a vármegye buz­dításának végeredményben milyen foganatja lészen - írja tovább a vármegye véde­kezésében - a vármegye a gimnázium felállításától elállni kényszerült. Mindezek­ből láthatja tehát a helytartótanács, hogy a vármegyének lépései ebben az ügyben csak kérelem és az ajánlás csak javallatképpen történtek és ennek megfelelően a nemzeti iskolának a megépítését a vármegye nem hátráltathatta. A helytartótanács bizonyára nagy megnyugvással vette tudomásul a vármegyé­nek ezt a bejelentését és ezt követően sietve utasította az alapítványi uradalomnak pécsváradi felügyelőségét, hogy a szekszárdi nemzeti iskola építéséről tegyen mi­előbb jelentést, mert Tolna vármegye feladta tervét a közös építkezést illetően. A változott viszonyok következtében a nemzeti iskola megépítésére új terveket és új költségvetést kellett készíttetnie az uradalomnak, ami világosan mutat arra, hogy Szekszárd városa asszuborát kellő időben és jó helyeken ajándékozta el, mert a bu­dai építésügyi igazgatóság valóban beletervezte a szekszárdi gimnáziumot a nem­zeti iskola épületébe. így épült meg aztán a szekszárdi nemzeti iskola az 1820. évben azon a helyen, ahol ma is áll, bár szerényebb köntösben, mint amikor még a szekszárdi gimnáziummal közösen akarták felépíttetni. A helytartótanácsnak azon­ban a vármegye ellen intézett támadása szinte nevetségesen hangzik, mert a már 136

Next

/
Thumbnails
Contents