A főlevéltárnok. - Dr. Hadnagy Albert élete és munkássága [Tolna Megyei Levéltári Füzetek 1.]- Tolna Megyei Levéltár (Szekszárd, 1991)
VÁLOGATÁS DR. HADNAGY ALBERT MUNKÁIBÓL
• ban kínlódunk és éhei hálásra, mint az avaron legelő marhák csakhogy nem jutunk... Hogy a feleségemet el ne hallgassam, kívánom, hogy az Mennyei Felség légyen gondviselő vezére, oltalmazza és őrizze minden szerencsétlenségektől és szomorú változásoktól jövendőbeli szivem örömére és vigasztalásomra... Édes Anyám Asszonynak szegény nyomorgó fia Gáncs János, Antal főherceg ezredbeli katona." Félévi levelezés után a vármegye csak annyit tudott meg róla, hogy 1797. június 3-án francia fogságba esett és onnan 16 esztendő elmúltával sem tért meg vissza. A haza és nemzet fogalmát, amelynek a nép széles rétegeiben való tényleges jelenlétét Gáncs János szavaival élve, ezernyi hasonló levéllel, irattal, kifejezéssel bizonyíthatjuk, természetesen nagymértékben módosították mindazok a szónoklatok, királyi szózatok és a háborús erőfeszítés érdekében kiadott rendelkezések, amelyek kivétel nélkül, a franciák ellen vívott háborúnak nemzeti jelleget kívántak biztosítani, ill. ezt a nemzeti jelleget kívánták minden körülmények között országszerte tudatossá tenni. A haza és nemzet fogalmának ezt a szemléletét tükrözi vissza Garay obsitosának egész mesei tartalma is, hiszen ismeretes, hogy vitéz Háry János, a trónhoz minden körülmények közt hűséges magyar nép képviselőjeként menti meg az uralkodóházat és a monarchiát a végső pusztulástól. Francia katonák Dunántúlon • A franciákkal először az 1794. évben ismerkedtek meg Tolna megye lakosai, hadifogoly mivoltukban. Dr. Babits Mihály, a költő dédapja, megyénk egykori tiszti főorvosa, igen nagy érdemeket szerzett azáltal, hogy a Szekszárdra került és fertőző betegségben szenvedő francia hadifoglyokat sikeresen gyógyította és így megmentette a járvány veszedelmétől a lakosokat. A szekszárdiaknál azonban többet tudtak a franciákról a Duna menti községekben élők, mert a folyón ezrével szállították őket, hadifogolyként Budáról Eszékre. Ezzel kapcsolatban a bécsi haditanács megvádolta Tolna vármegyét, hogy mulasztása következtében ezek a szerencsétlen hadifoglyok százával pusztultak el, szállításuk közben, melynek eredményeként a Budáról útnak indított 1502 hadifogolyból mindössze 526 érkezett meg rendeltetési helyére, Eszékre. Az útközben meghalt 976 francia hadifogoly életéért azonban a megtartott vizsgálat szerint sem az itteni megyei közigazgatás, sem pedig a Duna menti falvak lakossága nem volt terhelhető, sőt ellenkezőleg - a lakosság ezúttal is kitűnt emberséges magatartásával a védtelen foglyokkal szemben; ellátta őket élelemmel, borral, tiszta szállással, téli tüzelővel. Pusztulásukat éppen az osztrák katonai vezetés idézte elő, mely a hadifoglyokat télvíz idején súlyos fertőző betegséggel terhelten, könyörtelenül útnak indította. Miként e szomorú eseményből értesülünk, a Háry Jánosoknak nem is kellett a harctérre vonulniok ahhoz, hogy eleven franciákat láthassanak. Ismeretes, hogy a verbuválás módszerei miként nyújtottak lehetőséget ahhoz, hogy a falubeli vitézkedők, virtusaikat a harctereken is bemutathassák. Sok vitézi cselekedet fűződött a napóleoni háborúk magyarországi és külföldi szakaszaihoz, melyek közül csupán kettőt ismertetek. Az ismeretlen községből származó, de mindenképpen Tolna megyei Miskolczy János, a magyar Wurmszer huszárezredben szolgáló kadét, aki a haza iránti szeretetből ragadott fegyvert, már az 1794. évben megkapta az arany érdemrend kitüntetést, mégpedig a kadétok közt elsőként. Öt éve viselt már ekkor háborút, és - szavaival élve - „a vad, veszett francia forradalomban" a leghűségesebb szolgálatokat teljesítette és az ellenség előtt többször is győzelmet aratott. A másik vitéz, a közhuszár már csak addig jutott el, hogy hőstettéért kapitánya, Perczel Ádám arany érdemrend kitüntetésre felterjesztette. A Du112 -.