Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963

Tanári értekezlet, 1947. július 16.

A tanári testület elfogadta ör.Szakács juvaAAatát és a tánca zemitiári— umot kiterjeszti a férfiakat is. Ezzel a icérdés mefoldottnak tekinthető. A miniszteri biztos: a testnevelési tenulmányi szak óraterveit ez ak­utén elfőadottnak jelentetté ki. Z•/ iánctanulmányi szak óratervé: Kerczsi Endes; ‘bejelentette, hogy az óraterve! a táncneveiési szak képvi ® elő j évei közösen doigezták ki. A megb ^zélésoá^részveob biaoi, sagi tagek dr.Kepp Ferenc, Huber Lajosa© és dr.Zibolen Endre és Eeiozsi Endre fLZon a kezes véleményen voltak, hogy *a I. és II. évben legyen egységes sa óraterv, mert csak az egységes tanulmányi szempontok mellett látják uiztosit* ▼afe hegy elnyerjék azt a tudást, mely iskolai tanításhoz feltétlenül szük­séges. Az I. évtől különváló tanulmány i rend. melle bt oly an sok órát kellene csökkenteni, hogy úgy nem tudnák a középiskolái tanterv által élőire, anya­got w JLlI-L vŐuizjL • A III.IV.4s V.óvbéji megkezdődhetne akdlonválás és a speciális kiképzés. Az I. és XI.évben Is vannak olyan órák, melyek középiskolai test- nevelési tantorvben nem bixnak olyan nagy jelentőséggel mint pl. a beülsz és a vivás, épen őzért ezek az órák is átadhatók a B./ szakisának* azonkí­vül a tánc, néptánc, az ének és a zeneórákat is saját belátásuk szériáit használhatnák fel. Ezáltal a táncnevelési szak az I,évfolyamban he^i 12 órát nyerne. Ezt a javaslatot mi igen alapos megfontolás után tesszük, merő csak­is ily módon látjuk biztosítva, hogy valóban egyenértékű okit/elet kapja­nak a tánctanulmányi szak tanárai is, a testnevelési tanulmányi szaktanára­ival. Szabó Károlyt minis uteri biztos bejelentette, hogy tudomása szerint a tdnctanulmányi szak viselői dr.Ortatay Gyulán®, és a miniszter ur is azon as álláspontén vannak* hegy1 csak az I.évtől teljesen különul/ó iáuicne- vélési szak felállításáról lehet szó. ..e-osu.i k..,?. : csakis az élőbb említett mc -.oldást •- .-.rtju ,ie.\ Oo.iek. Veszélyes lenne a két szakot mindjárt megindulásnál külön válasz tani, mert mig gyakorlati megvalósítását nőm látják, veszélyes Volna egy olyan tanár-ki­képzést elindítani, melyre tulaj dónké aan nincs is leli-bős *■, mart a ko nép­iskolai tantervi változás még nem munt /égbe. Annak irt ^váltós tatása pedig nincs is biztosítva. Dückstcin kői lun: megnyugvással haulo'tta kerezsi Endre javaslatát, mert a heti 12 óra különbség, csak játékot jolant a szavakra!, a jelenleg fennálló differenciált lényegtelenek már, és ezt a tánc tanulmányi szuiemeg— Indítói is megny, ug vással veheti!: tudomásul« Szári a —- uj dolgokkal r^sér- letczünk neu szabad a régi es jól bevált szempontokat és rendszert sem fel­adni. dr.Zihior .tadic: a testnevelési és tánc! mulmuuyi szak Uuuiruuányi rendje az alapvető tantárgyakban azonos lenne es a ho i 12 ♦ órában már* kez­dődhetne a 3pediális kiképzés. Ezzel a javaslattal a főiskola teljesen ele­get tett az uj tanulmányi szak követelmény ciL.ek és biztositva lenne, hogy

Next

/
Thumbnails
Contents