Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963
Tanácsülés, 1960. január 15.
a a Előkészité; „A JL .1. P. ,n. A §_ pj_ Testnevelési Főiskola Tanácsa részéről sportvezet'képző tanfolyamok szervezéséről. 1959. szeptember 29.-én a dunántúli megyékben, október 1.-én pedig az ország többi megyéiben működő Testnev lési és Sport Tanács részére /Veszprém illetve Szolnokon/ - a Magyar Testnevelési és Sporthivatal Igazgatási Oszt ly'v 1 együttesen - tájékost*tó á t.kezletet tartottunk, a sportve ,etőkápző tanfolyamok tárgyban. Leszögeztük azt, hogy a -agyar Szocialista Munkáspárt művelődéspolitikájának a sport te életén törtéhő megvalósitása a célja annak a határozatnak, melyet a Magyar Testnevelési és Sporttanács a sportvezet ;k képzésére és tóvá'átképzésére hozott. Ennek megfelelően a sportvezetőkápző tanfolyamokon az oktatás elsősorban ennek a célkitűzésnek az elérését szolgálj a. Vázoltuk továbbá a tan folyamok létszámára, vezetőire, előadóira és a konfe' enciák idejére vonat ózó elgondolásokat. Megbeszéltük, kik legyenek azok a sportvezetők, akik az alap illetve a középfokú tanfolyamokra ’r.r lnek. Megállapodtunk abban, hogy a megyék a jelent kezesi lapokat /javaslatukkal ellátva /október 2o.-i~ küldik be. Ezeknek feldől' 'zésa után november elején megtartjuk az első konfe: kon- a a is, hogy vidéken havonta egy 8 órái a tanévben összesen 8 alkalommal, / renciákat. Rögzítettük azt forerciát tartanak - ebben jövőben ha a can oÍr-amok mér szeptemberben elkezdődnek lo konferencia lesz./Budapesten ’-éthetenként 4 órás konferenciákat tartanak, 16 alkalommal. A veszprémi és szolnoki értekezlet eredményét Írásban megküldtük velemcnnyi mc^ei TST. elnöknek* / 'Jelentkezések: A jelentkezesi lapok nagy részét jóval a kitűzött hat ridő után küldték be a megyék, sőt több megyétől csak külön felszólításra kaptuk meg. Még rosszabb volt a helyzet a tan Molyamwezotők ás előadók személyére vonat’-.ózó javaslatok be áldásé terén. Számos megyébe /Tolna, Veszprém, Zala, Békés, Fejér, Szabolcs/ két- három levelet is kellett Írnunk a javaslatok sür etése, illetve a hiányosan beküldött javaslatok kiegészítése céljából. Az anyag feldolgoz sa. A jelent zési lapokat tanf^l”anionként rendeztük, a tanfolyamokról névsort készítettünk es e gyj.dejüle& statisztikai adatokat is feldolgoztunk. vimutat st készítettünk a tanfolyamok vezetőiről, az előadókról, a konferenciák időpontjáról. tanfolyamok kezdése. A kezdés tervbevett időpontja sajnálatos módon eltolódott, mert a szervezőmunka megindításakor a Pénzügyminisztérium még nem tárgyalta le a költségvetést / ez egyébként csak november utolsó hetében történt: meg./Késleltette a tanfolyamok megke désát az is, hogy a jc* nem v ltak előkészítve. cgyzetek