Testnevelési Főiskola - tanári, kari értekezletek, tanács- és bizottsági ülések 1947-1963
Tanári értekezlet, 1947. október 17.
\ 1/ A "Testnevelés módszertan" c. tárgy keretében a főiskola hall* , gatói hetenként* a/ a II.évfolyamban és a III.évfolyam I.félévében 1-1 órában elméelti órákon b/ a III.évfolyamban I.félévében pedig két órában mintatnnitáso- kon vesznek részt 2/ Az elméleti órák keretében gondoskodni kell arról, hogy a hallgatóság a tanult iBmeretk alapján részben házidolgozat, részben pedig extemparále formájában kezdetben órarósz terveket majd telj ab normál óraterveket és később pedig különleges körülmények közötti /rövidített bővitett órák hidegben osztályteremben, stb. órák/ óraterveket önállóan kidolgozzon. 3/ A a« mintatanitások ideje: hétfőn délelőtt úgy állítandó be az órarendje, hogy előtte üres óra álljon a hallgatóság rendelkezésére az esetleges utazásra. 4/ A mint tanítások beosztását és órarendjét a tanitási ügyeket vezető t nár állapítja meg és hirdetőtáblán közli a hallgatósággal valamint az érdekelt szaktanárokkal. 5/ A mint tanitást vezető szaktan'r a tanitás ilőtti bevezetésben röviden rámutat a tanításával kapcsolatban megfigyel ndő szempontokra, a t-nitás után pedig ö szefoglalást tart és az esetleg felmerült kérdésekre választ ad. 6/ A mintatanitásról a hallgatók külön e célra szolgáló füzetbeh önálló dolgozatot kötelesek készíteni, amelyben a tanítást vezető t nár bevezeti és befejező magyarázatáról, a tanitás anyagától és módszeréről, valamint saját megfigyeléseikről adnak számot. 7/ A halig tók kötelesek a mint;stanitással készített dolgozatukat csütörtök reggelig a tanitási ügyeket vezető tanárnak benyújtani, aki átadja az illetékes szaktan'rnak. szaktanár a dolgozatot bizá- lattal és osztályzattal ellátva hétfő reggel az érdekelt hallgatóknak vi szaadja. tíz a mint tanitást nem a főiskola tanári tes ül'téli ;z tartozó tanár tartotta, akkor az arról készült dolgozatokat a tanitási ügyeket vezető tanár birálja el. 8/ A III. évfolyam I. félévében az osztályzatot az elméleti ismere tekből tett kollokvium érdekjegyéből és a mintatanitásokról készült dől gozatok osztályzatából tanitó tanár és a tanitási üg' eket vezető tanár közösen állapítják meg. A "Testnevelés módszertan" c. tárgy ügyrendje. i