Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-08 / 288. szám
0 ABONY ÉS KÖRNYÉKE 2016. DECEMBER 8., CSÜTÖRTÖK A magas helypénz miatt több abonyi árus vitte el portékáit Megoldanák a gondot csökkentik a díjakat HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Varga Sándorné, a Városunk Fejlődéséért Egyesület elnöke Év végén sem áll meg az egyébként maroknyi, tízfős Városunk Fejlődéséért Egyesület. A szervezet elnökét, Varga Sándornét a közeljövő eseményeiről és a jövő évi tervekről kérdezzük.- Már hagyomány, hogy az adventi gyertyagyújtást mi szervezzük. Az elmúlt hétvégén már a második gyertya lobbant lángra, a Bihari János Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekarának koncertjével vette kezdetét az adventi ünnepség. Az Abonyi Kisfúvósokat ezúttal is Petrucz György vezényelte. A koncert után közösen a Főtérre sétáltunk, ahol dr. Gajdos István József, Abony díszpolgára gyújtotta meg az adventi koszorú második gyertyáját. Az ünnepség után forró teával, szendviccsel kínáltuk meg a kilátogatókat. A harmadik gyertyagyújtás december 10-én 16 órakor lesz a Főtéren,- Az egyesület azt tervezte, tovább folytatja a faültetést.- Valóban, nem tettünk le róla. Idén a Mikes-tónál „zöldítet- tünk”, a következő helyszín a Csiki-lapos lesz. Gyorsan növő szilfákat ültetünk sövénynek, fasornak. Az Egészségmegőrző Központ mögötti területre pedig fűzfákat képzeltünk el.- Az egyesülethez fűződik a véradások megszervezése is?- Űgyvan! Múlt héten tartottunk egy véradó ünnepséget, melyen megköszöntük a helyiek aktív segítőkészségét. Jövő héten kedden pedig az év utolsó véradását szervezzük a ceglédi Magyar Vöröskereszttel együtt a Kultúra Házában. Nem tétlenkedtünk idén sem, és azt ígérjük az abonyiaknak, hogy a következő esztendőben' is sok általunk szervezett programmal találkozhatnak. J.ZS. Magasak a népszerű Retró Piac helypénzei Abonyban, ezért az elmúlt időszakban több abonyi árus vitte el más városokba portékáit. Az ön- kormányzat úgy döntött, jövő évtől csökkenti a díjtételeket, hogy visszacsábítsa a helyi kereskedőket a városba. Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu ABONY Tovább népszerűsíti az önkormányzat a Retró Piacot, azaz a Piac-Vásárcsarnok előtti területen működő szabadtéri árusítást. A képviselőtestület úgy döntött, még kedvezőbb díjtételeket szab meg a Retró Piac területén árusítóknak. Ahogy az a város honlapján olvasható, az Abonyi Polgármesteri Hivatal felmérte a piac helyzetét, és a piacüzemeltető ABOKOM Nonprofit Kft.-vel közösen arra a megállapításra jutottak, hogy célszerű a piacrendelet felülvizsgálni, és a gazdaságosabb üzemeltetés érdekében a szabadtéri árusítás díjszabásánál kedvezőbb díjtételeket meghatározni. Jelenleg a Retró Piac területén való árusítás díjszabása a Piac-Vásárcsarnokéval megegyező. Holott a két hely minősége nem mérhető egy lapon. Nem véletlen, hogy több árus inkább úgy döntött, más településen kínálja portékáit eladásra, nem Abonyban. A képviselőtestület ezért úgy döntött, csökkenti a helypénzeket azért, hogy tovább nőjön a retro-piacon az árusok száma és ezzel együtt az áruválaszték is. A kedvezőbb díjszabás 2017-től lép életbe. Ahogy arról korábban írtunk, a piaccsarnok előtti szabadtéri árusításhoz ugyanúgy ragaszkodnak az eladók, mint a vevők. Annak ellenére, hogy a területen nemhogy asztalok nincsenek, de még burkolva sincsen a szóban forgópár ezer négyzetméter, így rossz idő esetén az árusok portékáikat egy, a sárba letett nejlonra helyezhetik. A mobil, kinyitható asztalokat is mindig az eladó hozza. Mégis ragaszkodnak a lakosok a Retro Piachoz, ahol elsősorban ruhákat, használt holmikat és egyéb ajándéktárgyakat árulnak. Dr. Balogh Pál jegyző lapunknak korábban elmondta, látja az önkormányzat, hogy a Retró Piac területére tervezett üzletház megépülésének késedelme miatt az ingatlan sorsát rendezni kell, ez így tarthatatlan hosz- szú távon. Elképzelések szerint ideiglenes parkolók épülnek itt a jövőben, ahol tovább működhetne a Retró Piac, ha már a lakosok ennyire ragaszkodnak a helyhez. A tervek elkészültek, most az engedélyezési eljárás van folyamatban. A telek előtti járda is megújul majd. A Retró Piacon jelenleg 375 Ft/m2/nap díjszabás mellett folyik az árusítás, amely 2017. január 1-jétől 200 Ft/m2/ nap összegűre csökken, kizárólag a ruházati termékek és használt cikkek árusításakor. Ez a terület azért is vonzó a vásárlók számára, mert az áru könnyen és gyorsan elérhető, de a lakosok igénylik, hogy még több áruból válogathassanak. Befőtteket raktak el ■4. JÁSZKARAJENŐ Bár csak pár esztendővel ezelőtt ültettek csemete gyümölcsfákat egy hektárra a közfoglalkoztatottak, a fiatal fács- kák már annyi gyümölcsöt teremtek, hogy azokból befőttet tudtak elrakni a közkonyha dolgozói. A finomságokat az ebédekhez adják majd a lakosoknak. Az almából, körtéből, meggyből, szilvából és barackból lekvár is készült. (jzs) Csatahelyszínt keresnek ABONY Csatahelyszínt keres a Nagyabonyi Színkör egy darabjához. Király Bélá- né alapító-rendező elmondta, Abonyban régi hagyománya van a színjátszásnak: 1849-ben az országban másodikként alakult műkedvelő színjátszó társulat a városban. Az akkor Abonyban élő Kossuth Lujza is tagja volt e színkörnek, amely nem mellesleg hadirokkantakat, árvákat is támogatott. A pozsonyi csata száztizedik évfordulójára a jelenlegi színkör most csatahelyszínt keres, ahol az Álmosfia Árpád című történelmi darabot adhatják elő. A darab nem új, ősbemutatója 2012-ben volt, ezt újítják fel jövőre. (jzs) Hűtőkamrát szeretnének JÁSZKARAJENŐ Fagyasztó ládát vett az önkormányzat, hogy a nyáron megtermelt zöldségeket-gyümölcsöket ilyen formán is tartósítani tudja. További terv, hogy egy telepíthető, mozgatható hűtőkamrát szerez be a település, ami öt méter hosz- szú, két és fél méter széles, ugyanennyi magas. A hűtőkamrát pályázati pénzből vásárolná a település - tudtuk meg Palya István polgármestertől. (jzs) A parkolás is kedvező lesz A piac ellenőrzése során világossá vált, hogy a Retró Piac területén tárolt járművek helyi árusokat szorítanak ki, akik ezért más városba kénytelenek átutazni - számolt be Darányi Erika sajtóreferens. A kereskedők szabadon, ingyenesen parkolhatnak a volt Lidl-telek területén. Ha mégis ott hagyják járművüket, úgy pár száz forint napidíjat kell fizetniük napidíjat kell fizetniük. A Piac-Vásárcsarnokban alkalmazott díjszabásokat nem emeli meg a képviselő-testület 2017-ben sem. Egy változás lesz a díjak tekintetében: a zöldség- és gyümölcsárusok éjszakára is bent hagyják a csarnokban a ládákat, egyéb használati tárgyakat, portékákat, hogy ezeket ne kelljen ki- és bepakolni. A tárolásért ugyancsak napidíjat számolnak fel. Az önkormányzat abban bízik, hogy a nagyon kedvező szabadtéri árusítás díjszabása hazahozza az abonyi kereskedőket. A legérdekesebb író-olvasó találkozót egy macskákkal teli budapesti kávézóban tartották Álma, hogy egyszer rajzfilm szülessen regényéből ABONY Jandácsik Pál neve egyre ismerősebben cseng az abonyiak körében. Idén mutatkozott be első könyvével, az Állatok maszkabálja című regénnyel. Hogy nevezhetjük-e őt írónak, erről beszélgetünk vele.- Nem szerencsés. Én magam is félve használom ezt a szót, hiszen ezért a titulusért néhány évet még dolgoznom kell. író csak az, akinek legalább három könyve megjelent a piacon. És akkor sem biztos, hogy kiérdemli ezt a megnevezést - állítja. Pali szerint a tehetség mellett türelem és kitartás is kell ahhoz, hogy valaki kézbe vehesse saját könyvét. A fiatalember az egyik könyvkiadó szerzőválogatóján vett részt, ahol a legjobb négy közé került a kézirata. De még így is fél évet kellett várni arra, hogy könyv formájában megjelenhessen írása.- Amelyet némiképp átdolgoztak, hiszen a kéziratot szerkesztő gondozza, utána a korrektor lektorálja, nézi át. Vagyis megfordult néhány ember kezében regényem, amíg az olvasóéba került - magyarázta. Hónapok teltek el, hogy az Ünnepi Könyvhéten végre bemutatkozhatott az Állatok maszkabálja. A fiatalember azóta számos rendezvényen jelent meg, a legérdekesebb talán az az író-olvasó találkozó volt, melyet a fővárosban tartottak, a Cat Caféban. Antalné Nagy Magdolna is Pali könyvének rajongója Nevéből is kitalálható: ez a hely a macskákról szól.- A kávézóban jó néhány macska él, akik a vendégek körül szabadon mozoghatnak. Mivel regényem szereplői mind állatbőrbe bújtatott személyek emberi tulajdonságokkal felruházva, ez kiváló és találó hely volt a bemutatkozásra. Pali regényének műfaja, a furry, nem új keletű. Gondoljunk csak La Fontaine meséire.- Hangsúlyoznám azonban, hogy ezek a történetek nem kizárólag gyermekeknek íródtak! Sőt, az antropomorf állatok sokkal inkább a felnőttekhez szólnak - fűzi hozzá Pali, aki annak idején (sok más gyermekhez hasonlóan) az Oroszlánkirályon és a Macskafogón nőtt fel. Talán innen az indíttatás, hogy e műfajban alkosson. Nem titkolja beszé- getőtársunk, hogy amikor megírta a regényt, azonnal rajzfilmfigurákként képzelte el szereplőit. Később a könyvkiadóval úgy is kötötték a szerződést, hogy a filmjogok is benne szerepeltek. Hátha, egyszer... Közben érik a regény második része is.- Valóban létezik egy másik, hasonlóan állatos mű, amit még át kell dolgozni. De egyelőre ott tartok, hogy szokom és élvezem a látványt: első könyvem ott van a leghíresebb írók alkotásai mellett a boltokban. J. ZS.