Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-05 / 285. szám

2016. DECEMBER 5., HÉTFŐ KITEKINTŐ g Konflisok és fiákerek a régmúlt városi közlekedési eszközei Különleges járművek a múltból Az 1970-es évek elején, amikor Szolnokra kerül­tem a középiskolába, hét­fő reggelenként a vasútállo­más előtt még álldogált egy konflis. A feketére festett jármű elé egy szürke ló volt befogva. A hámba fogott ál­lat lábát időnként megemel­te, majd prüszkölt egyet, mintha ő is unta volna a hiá­bavaló várakozást. A vonat­ról leszálló utasok sietősen haladtak az autóbuszok­hoz, néhányan pedig a taxi­állomáshoz. Jómagam csak egyszer láttam, hogy a konf­lis a hátsó ülésen egy idő­sebb párral nagy patacsat­togással végigporoszkált a megyeszékhely egyik ut­cáján. Már akkor is csodál­kozva nézték a járókelők, mint valami néprajzi hagyo­mányt. SZOLNOK Kollégám - aki tős­gyökeres szolnoki - viszont emlékszik a konflisok szebb időszakára is. (Az 1960-as évek elején még több is volt be­lőlük a városban.) Munkatár­sam és családja például a te­metőbe konflissal járt akkori­ban. Édesanyja megbeszélte a kocsissal mikorra jöjjön értük. A fuvaros meg is jelent ponto­san, elvitte őket, türelmesen várakozott, majd visszavitte őket a házukig. Kollégám arra is emlékezett, hogy az egykori „Bíró kocsmánál” több bérko­csi is várakozott, fényes nap­pal. Amikor a kocsis dülöngél­ve kijött az épületből és feltá- pászkodott a bakra, bizony jó szolgálatot tett a ló, mert még magától is haza talált kissé il- luminált gazdájával. Nos, a járművet, amiről be­szélünk, hivatalosan bérko­csinak hívták. A múlt század elején a vasútállomások előtt több tucat várakozott belőlük, amelyek - más közlekedési eszköz nem lévén - a helyi tö­megközlekedést bonyolították le. (Az autóbuszok forgalom­ba állítása az 1920-as évek­től kezdődött, de eleinte drá­gának tartották és csak meg­adott útvonalon közlekedtek napközben.) A bérkocsi ipart az 1884.évi XVII. t.c. alapján iparengedély kiállításával le­hetett folytatni. A bérkocsinak két típusa alakult ki: az egyfo- gatú konflis és a kétfogatú fiá- ker. A települések, főként a vá­rosok a bérkocsi ipart külön szabályrendeletekben rögzí­tették. Ezek szabályozták a fo­gatok számát, a várakozás he­lyét, a sorakozás módját és ter­mészetesen a viteldíjat. 1937- ben például Szolnokon a bér­kocsik számára 5 várakozási helyet jelöltek ki, nappal 52, éjjel 12 kocsi részére. A régi időben a tehetősebb emberek, a szolnoki arany if­jak és a városi bohém színé­szek közlekedtek ezekkel a járművekkel. A kocsik egy­szerűbb és divatosabb kivitel­ben is készültek. Ugyanez vo­natkozott a lószerszámokra is. A hámok, kötőfékek, kantá­rok néha egész vagyonba ke­rültek. Az esküvők különle­ges fénypontja volt, ha az ifjú pár a városházára konflissal ment. Azután az 1960-as évek­ben a taxi szép lassan kiszo­rította a lófogatú járműveket. A Közlekedési Múzeum 1981-82-es évkönyvében meg­jelent Kócziánné dr. Szentpé- teri Erzsébet „A bérkocsi ipar járművei” című tanulmányá­ban úgy véli: az utolsó konf­lisok Nyíregyházán dolgoztak az 1960-as években. Az utol­só szolnoki fiákeres Tasi Sán­dor azonban még 1975-ben is szállított utasokat. A Szolnok Megyei Néplap munkatársa ri­portot is készített vele. Január 30-án jelent meg a cikk, ahol a bérfuvarozó már keserűen panaszkodott:”...Nem kell már Tasi Sándor, nem kell már fiá- ker! Pedig már 12 éves korom­ban, 1936-ban bakon ültem. Hivatalosan is. Az 52-es ko­csi volt az enyém. Akkor még éjszaka is jártunk. Mert het- venhárman voltunk itt a vá­rosban! Aztán mindenki el­maradt öt - hat éve egyedül, az egyes kocsin...” A rendszerváltás idején új­ra feltűntek a díszesen felcico- mázott konflisok, amelyek if­jú párokat szállítanak eskü­vőre, de a bérkocsi, mint a tö­megközlekedés egyik eszkö­ze, mára a feledés homályába merült. Szikszai Mihály levéltáros ÜGYELETES PATIKA SZOLNOK Ma a KOSSUTH GYÓGY­SZERTÁR (Kossuth tér 7-8.) az ügyeletes. JÁSZBERÉNY Ma a THÖKÖLY GYÓGYSZERTÁR (Thököly u. 14.) az ügyeletes. TÖRÖKSZENTMIKLÓS Ma a FE­HÉR KERESZT GYÓGYSZERTÁR (Al- mássy u. 2.) az ügyeletes. VÍZÁLLÁS A Kötivízig jelentése szerint a Ti­sza vízállása Tiszafürednél 442 centiméter, duzzasztott, Kiskö- re-felsőnél 619 centiméter, duz­zasztott, a vízhőfok 3,4 Celsi- us-fok. Kisköre-alsónál -58 cen­timéter, apadó, Szolnoknál -19 centiméter, apadó, a víz 3,6 Celsi- us-fokos volt. A Zagyva Jásztelek­nél 133 centiméter, apadó, a Hár­mas-Körös Kunszentmártonnál 40 centiméter, áradó. VÉRADÁS A következő napokban az aláb­bi helyszíneken és időpontokban várják a segíteni szándékozókat: Kedd TISZAÖRS, POLGÁRMESTERI HIVA­TAL 8:30-11:30; NAGYIVÁN, GON­DOZÁSI KÖZPONT 13:00-14:30 Szerda TISZAPÜSPÖKI, KÖZÖSSÉGI HÁZ 9:30-12:00; KISÚJSZÁLLÁS, MŰ­VELŐDÉSI HÁZ 13:00-16:30 Csütörtök KUNMADARAS, MŰVELŐDÉSI HÁZ 8:30-12:00; TISZAIGAR, MŰVE­LŐDÉSI HÁZ 13:00-14:30 A NAP IDÉZETE „Lassan: megbotlik az, aki rohan.” (William Shakespeare drámaíró, költő) NAPI TRAFFIPAX Település Helyszín Időpont Törökszentmiklós Dózsa György út 52. 2:00-5:00 Kossuth Lajos út 143. 5:00-9:00 Kengyel Zrínyi út 6. 14:00-17:00 Kunmadaras Karcagi út 21. 8:00-12:00 Karcag Széchenyi sgt. 21:00-0:00 Szolnok Széchenyi krt. 61 10:30-12:30 Tószegi út 16:30-18:30 Thököly út 35. 13:30-15:00 Újszász kül- és beltrület 13:30-15:00 Széchenyi krt. 25. 8:15-10:15 44-es sz. fkl. út Öcsöd belterülete 13:00 18:00 4-essz. fkl. út 110+840 km szelvény 10:00-13:00 4-es sz. fkl. út 105+450 km szelvény 14:30-16:00 Mezőtúr Rákóczi út 43. 8:30-19:40 Puskin utca 52. 8:30-19:40 Földvári út 109. 8:30-19:40 Széchenyi út 2. 8:30-19:40 Kossuth tér 1. 8:30-19:40 Tiszafüred Igari út 5:00-19:00 Húszötes út 5:00-19:00 Tiszaigar Táncsics út 5:00-19:00 Tiszaőrs Madarasi út 5:00-19:00 Jászberény Jászteleki út 35. 4:30-6:30 Jákóhalmi út 13. 4:30-6:30 Jászteleki út 35. 9:00-17:00 Jásztelek Szabadság út 148. t 9:00-17:00 Jásza Isószentgyö rgy 32-es sz. út 51+500 km sz. 9:00-17:00 Jászalsószentgyórgy Fő út 31. 9:00-17:00 Jászladány Kossuth út 62. 9:00-17:00 Újszászi út 19. 9:00-17:00 A traffipaxos ellenőrzőautók elhelyezkedésének megváltoztatási jogát a rendőrség fenntartja. RECEPT Nuteila (mogyorókrém) házilag HOZZÁVALÓK 1 marék mogyoró (nem földimo­gyoró), 2 tábla tejcsokoládé, 2 ek. porcukor, 1 ek. kakaópor, 1 db va­níliarúd (kikaparva), 1 ek. olíva­olaj, 1 csipet só. ELKÉSZÍTÉS A mogyorót sütőben, 180-200 fo­kon 15-20 perc alatt megpirítjuk. Ha kihűlt, lehántjuk a héját, és le­daráljuk. A csokoládét a mikróban felolvasztjuk, és hozzákeverjük az összes hozzávalót, majd botmixer­rel az egészet összeturmixoljuk. PROGRAMAJÁNLÓ Érdekeseket látott, hallott? 06-30/337-9639 Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Új Néplap, 5000 Szolnok, Mészáros Lőrinc utca 2. Telefon: 56/516-736. Hírügyeletes: Czakó Nóra. Telefon: 56/516-758, fax: 516-710. E-mail: nora.czako@mediaworks.hu. Mobiltelefon, SMS: 30/337-9639. Fotóját, olvasói levelét, várjuk! MOZI A Legendás állatok... a moziban SZOLNOK CINEMA CITY: Barbie: Csillagok között (6) 13:40. Belle és Sébastien - A kaland folytató­dik (6) 15:10. Legendás állatok és megfigyelésük (12) 14:15. Legen­dás állatok és megfigyelésük 3D (12) 17:00,19:45. Szövetségesek (16) 17:30,20:00. Tapló télapó 2. (16) 20:20. Trollok 3D (6) 13:10. Un­derworld: Vérözön 3D (16) 20:30. Underworld: Vérözön (16) 15:30, 20:30. Vaiana 3D (6) 15:50. Vaia- na (6) 13:30,18:10. TISZAPART MOZI: #Sohavégetnemérős - Tör­ténetek Wellhello-ra (16) 16:00, 18:15. Vaiana (6) 16:15. Én, Dani­el Blake (16) 17:45. Szövetségesek (16) 18:00. A szobalány (18) 19:30. Szövetségesek (16)20:00. A mart­fűi rém (18)20:15. ELŐADÁS FEGYVERNEK December 6-án lesz kétszáz éve annak, hogy befe­jezte földi létét Fegyverneken az egyik leghíresebb magyar be­tyár, Zöld Marci. Ennek emléké­re ma este hat órától A MŰVE­LŐDÉSI HÁZBAN előadást tar­tanak Zöld Marciról, kedden pe­dig délután három órakor a KÁL- VARIA-DOMBNÁL emlékeznek a korabeli eseményre, ahol egy kő­táblát is elhelyeznek. KONCERT SZOLNOK Kedden délelőtt tíz órától Ha-ha-ha-havazik címmel ad Miku­lás-váró koncertet a HandaBanda Zenekar A HILD VIKTOR KÖNYV­TÁRBAN. SZOLNOK Kedden délután három órától fél hatig várja a gyereke­ket a Mikulás A HILD VIKTOR KÖNYVTÁR GYERMEKKÖNYV­TÁRÁBAN. BÁBELŐADÁS SZOLNOK December 10-én dél­előtt tíz órától és háromnegyed tizenegytől Róka Tomi és a Mi­kulás című bábelőadással vár­ják a kicsiket és nagyokat a csa­ládi hétvégén A VERSEGHY FE­RENC KÖNYVTÁR GYERMEK- KÖNYVTÁRÁBAN. Az Új Néplapban szereplő programok, mű­sorok, ügyeletek adataiban időközben tör­tént esetleges változásokért felelősséget nem vállalunk. MŰSORAJÁNLÓ ii ii 111 —— 6:00 Aktuális, Visszatekintő, '6:25 Liturgia, 6:50 Napi üzenet, 7:00 Aktuális, visszate­kintő, 7:30 Horgásztárs, 8:00 Aktuális Visz- szatekintó, 8:25 Szolnoksport, 8:50 Napi mozgás, 9:00 Papagájok tartása és tenyész­tése, 10:00 Múzeumi Szabadegyetem, 11:05 Aranykosár, 12:00 Aktuális, Visszatekintő, 12:25 Napi üzenet, 12:30 Kultúrkorzó, 13:00 Fórum, 13:30 Elixir, 14:00 A Szomszéd vár, 14:30 Sajtóasztal, 15:30 Örökségünk, 16:00 Alba-Fehérvár-Szolnoki Olaj KK - kosárlabda­mérkőzés közvetítése felvételről, 17:50 Napi mozgás, 18:00 Szolnoksport, 18:25 Forgó- színpad. 19:00 Híróra, benne: Aktuális, idő­járás, Téma, 19:50 Napi üzenet, 20:00 Híróra, benne: Aktuális, időjárás, Téma, 20:50 Napi mozgás, 21:00 Alba-Fehérvár - Szolnoki Olaj KK - kosárlabda-mérkőzés közvetítése fel­vételről, 23:05 Műsor-összeállítás reggelig. szolnoktv@szolnoktv.hu II III IMII—— 0:00 Kedvencek ügy, ahogy csak mi tud­juk, 5:30 Vekker - Napindító információk, közlekedés, időjárás, sport és zene, 9:00 Koktél: női fortély, praktikák, programok és az Ön kedvencei, 14:00 Délutáni csúcs - Pikáns témák, hazai sztárok, ötös dalok, 17:00 Kívánságműsor, 19:00 Aktív Chart show - Angol, francia, német, amerikai lis­ták kedvencei, 20:00-24:00 Party cafe - klubkedvencek és a legjobb dance dalok. aktiv@aktivradio.hu ШЯШЭЖННН1М 4:00 Luxiunk Retro Show ismétlés, 6:00 Reggeli Juice Kunos Fecőval, 10:00 Ama­deus Napközi Joó Csabával benne: 15:00 „Sportpercek” Németh Ádámmal, 16:00 Amadeus Délután - Czinege Leventével, 18:00 Önök kérték kívánságműsor - Czine­ge Leventével, 19:00 Amadeus Este Nyer­ges Izabellával, 21:00 Boros Mega Voga Show (vasárnap esti adás ismétlés 1. rész), majd 1:00-tól nonstop zene kedd 05:00-ig. amadeusradio@amadeusradio.hu 5:45 Adventi gondolatok, 6:00 Rorate Szent­mise közvetítés az egri bazilikából, 7:25 Va­tikáni Rádió (ism.), 7:45 Szentek, szent életű emberek, 8:15 Játék. 8:45 Lapszemle, 9:05 , Közélet, 9:45 A lélek szava, 10:05 Mindenna­pi egészségünk, 11:00 Mesterségem címere, 11:30 Vatikáni Rádió, 12:05 Egyházi hírek, 13:05 Neuma, 13:40 Népzenei kincsestár, 14:05 Hajrá, magyarok!, 14:35 Merítés (ism.), 15:15 A lélek szava, 15:30 Hitvalló, 16:05 Kívánságműsor, 16:30 Mit tegyek?, 17:00 Regionális hírek, 17:15 Kora esti hír­mondó, 17:45 A régió sportja, 18:00 Rózsa- füzér, 18:35 Közelkép. 19:05 Nem középis­kolás fokon, 19:45 Esti mese, 20:10 Beszélő könyvek, 21:05 Megértés hullámhosszán, 22:10 Közélet (ism.), 23:05 Vatikáni Rádió, info@szentistvanradio.hu A műsorváltoztatás jogát minden adó fenntartja! Régen nem taxik várták az utasokat a vasútállomás előtt, hanem egészen másféle járművek

Next

/
Thumbnails
Contents