Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-24 / 302. szám

2016. DECEMBER 24., SZOMBAT 4 MEGYEI KÖRKÉP Az én településem Két évtizede város a település, de sokan ma is falunak nevezik... Uj szász A legtöbben maradnának Kora délután indultunk Szol­nokról Újszászra, tizen­hat kilométernyi, negyed­órás vonatozás után több­nyire középiskolás korú fiú és lány társaságában szál- lunk le az állomáson. A fia­talok gyorsan szétspriccel­nek, többen csak úgy ke­resztül a síneken, néhányan pedig gyorsan autóba száll­nak. így aztán nem sikerül őket kifaggatni, milyen is az élet a városban, bár egy fér­fi annyit megjegyez: „milyen lenne, amilyen máshol”. Kovács Berta irottszavak@gmail.com ŰJSZÁSZ A kertvárosi rész felől érkezve egy nagymama korú asszony küszködik kerékpár­jával. A sínek között tuszkolja előre a felszatyrozott biciklit, bár van odébb átjáró és felüljá­ró is, úgy látszik, itt a „torony­iránt neki” a bevett szokás. Nem túl közlékeny, bár el­árulja, nehezményezi, hogy minden fejlesztés a belváros­ra jut, az viszont jó, hogy van állandó orvosi ügyelet a „falu­ban”, így nem kell Szolnokra menniük. Indulunk a belváros felé, ott egyébként is nagyobb a jö­vés-menés. Több ház előkert- jében is asszonyok tényked­nek, metszegetnek, cseveg­nek.- Mindenki ismer itt a kör­nyéken, kiállók ide, és beszél­getek - mondja egyikük, bár a nevét nem szeretné elárul­ni, épp az ismertsége miatt. - Nekem ez a társasági élet, a nyugdíjasklubba nem tudok eljárni a lábam miatt. A busz­járat meg nagyon ritka, két­szer ennyi járat kéne, meg olyan, amivel a temetőbe le­hetne menni. Másikuk arról beszél, egy­értelműen jó a közlekedés, vonattal bárhová el lehet jut­ni, míg van, aki a CBA bezá­rásán sajnálkozik, másvala­ki a nagyszerű helyi sportéle­tet emeli ki - csak épp az új­ságban nem szeretnének sze­repelni. Az arra ballagó Almási Klá­ra nyugdíjas pedagógus, ének­tanár viszont szívesen beszél városáról.- Itt születtem, ide kötnek egyrészt a gyökereim, hiszen itt nyugszanak a szüleim is, másrészt itt találom meg azt a nyugalmat, ami a vérmér­sékletemhez illik. Egyedül la­kom ugyan, de kéthetente lá­A középiskola előtt álló Almási Klára nyugdíjas pedagógusként követte nyomon a város változásait A könyvtárban Harangozó Fe­renccel (első kis képünkön) ta­lálkozunk, aki úgy két hónapja költözött a városba Kunszent- mártonról. Itt az alkalom, hogy megtudjuk, milyennek látja a települést egy „bevándorló”.- Van itt élet! - állítja határozot­tan Ferenc.- Már be is léptem egy klubba, a könyvtárba épp most iratko­zom be. A polgármesteri hivatalban is könnyen boldogultam az ügyin­tézéssel, ilyen segítőkész mun­katársakkal ritkán találkozni. Úgy érzem, hogy az idegenekkel szemben kifejezetten nagy a fo­gadókészség Újszászon. Amerre jártam, ott jók az utak, mindössze kettő kátyút talál­tam. A helyi busz viszont nem tudom, hogy jár... Én többnyire kerékpárt használok, egy bajom van csak: a biciklisek nincsenek kivilágítva. De összességében pozitív a be­nyomásom a településről - fog­lalta össze benyomásait Haran­gozó Ferenc. tóm az unokákat, nyaranta he­tekig itt vannak. Az utcán jó azokkal az emberekkel össze­találkozni, akikkel itt együtt nőttem fel, vagy régről ismer­jük egymást. Segítőkészek az itt élők, érdeklődnek egymás iránt. Kiderül, Almási Klára még az operaénekes Bálint Eri­kát is tanította, de rajta kívül több tanítványa is az énekesi pályát választotta.- Kiváló művészi adottsá­gokkal rendelkező gyerekek élnek itt, nemcsak énekesi te­hetséggel megáldva - hívja fel rá a figyelmet Almási Klára, majd ezt követően a városról mesél.- Én a központban lakom, közel van a vasútállomás, a bolt, errefelé nagyon jók a fel­újított utak is, a város szélén pedig nem nagyon járok. Ki­váló szakmai tudású orvosa­ink vannak, jó a védőnői há­lózat, a szociális otthonban is nagyszerű munka folyik. Közben a város középisko­lája elé érünk, ahol, mint ki­derül, szintén tanított tizen­hat évig.- Lakhattam volna máshol is - tűnődi el -, lett volna rá lehetőségem. De én teljesen jól érzem itt magam! Az óvoda udvarán igazi ját­szótér várja a kicsiket, nem­rég készült el. A csemetéjü­kért érkező szülőkkel próbá­lunk szóba elegyedni, de vé­gül nem áll kötélnek egyikük sem. Vajon miért ilyen félén­kek?- Ne csodálkoz­zon ezen, nem szí­vesen nyilatkoz­nak az itt élők, nem fog sikerrel járni - világosít fel egyikük, bár ettől nem leszünk oko­sabbak. - Bár azt megírhatná, hogy munkahely az jó lenne! A központban többen is a művelődési házba sietnek egy programra. Szóró lózsefnével (második kisképünk) is itt fu­tunk össze, aki szintén úgy véli, több munkalehetőség kellene a fiataloknak. Ő negy­ven évet dolgozott le az önkor­mányzatnál.- Én szeretek itt élni - vall­ja meg a nyugdíjas asszony. - Nem értek egyet azokkal, akik azt hangoztatják, hogy itt nincs fejlődés. A lányom és a fiam is látja az előrelépést. Van itt minden, ami fontos: bölcsőde, óvoda, általános is­kola, középiskola, orvosi ellá­tás, szociális otthon... De a jelenleginél sokkal szebb is lehetne a település, ha mindenki vigyázna a tisz­taságra és rendb tenné a por­táját - mutat rá.- A kulturális programok jók, én is tagja vagyok az egyik tánccsoportnak, gyak­ran fellépünk, más települé­sekre is hívnak minket. Szó­rakozni is járok, működik nyugdíjasklub is. Kötődöm a városhoz, a testvéreim is itt élnek. Vas Imre (harmadik kis fo­tónkon) szintén a településen Szeretek itt élni, senkivel nincs prob­lémám, nem vagyok má­sokkal rossz viszonyban. született, és betöltötte már a hatvannegyedik évet. Meg­tudjuk, a felesége is tősgyöke­res újszászi.- A fiunk is itt végezte az ál­talános iskolát - avat be, mi­kor a városáról faggatjuk. - Sokan mondják, hogy nem olyan jó itt az oktatás színvo­nala, jobb máshová vinni a gyereket, de szerintem minde­nütt vannak hátrányos hely­zetű és rossz diákok, a lényeg pedig az, hogy az iskola meg tudja-e adni a kellő alaptudást a középiskolai, majd a felsőfo­kú oktatásban való boldogu­láshoz. A fiatalok szórakozási lehetőségei viszont kicsit szű­kösek, nem igazán van olyan hely, ahol kikapcsolódhatná­nak. Fejlődik is a város, de vannak még kiaknázatlan le­hetőségek, volna mit megvaló­sítani. Jó lenne, ha működne mozi, tájház, és lenne olyan vállalkozás, ami nem csak egy-két embert tudna fog­lalkoztatni. Koráb­ban voltak elkép­zelések a munka- helyteremésre, de nem valósultak meg, bár azt nem tudom, mi volt az oka. Én azon­ban szeretek itt él­ni, senkivel nincs problémám, nem vagyok má­sokkal rossz viszonyban. A közbiztonsággal kapcsolat­ban sem tapasztaltam kirívó dolgokat, bár hallottam, hogy van, aki panaszkodik. Az iskola előtt gyerekeiket váró szülők között is voltak, akik ezt tették - persze ők is név nélkül.- Elmennénk máshová, de hová, nincs is rá pénzünk - veti oda egy anyuka.- Én itt születtem, a szüle­im is itt éltek, a párom is ide­valósi. Máshol se lenne jobb, így nem is akarok elmenni - sorolja viszont egy másik fia­talasszony. Aztán jönnek is a suliból a gyerekek, így vége szakadt a csevejnek. Vajon hányán gondolkod­nak úgy, hogy szabadulnának a várostól, és hányán úgy: szí­vesen élnének örökre itt? Saj­nos minden lakost nem kér­dezhetünk meg, így marad ez a fura kettősségérzés. Na meg egy ugyancsak rövid vissza- vonatozás este a megyeszék­helyre, melyben diákok he­lyett ezúttal már lényegében csak az éjszakai műszakra in­duló dolgozók a társaink... ló benyomást tett rá a város

Next

/
Thumbnails
Contents