Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)
2016-12-22 / 300. szám
HIRDETÉS mol EXKLUZÍV MELLÉKLETET KERESSEMM|^\| МСЕМЕГ23М! Etetik a vadakat KARCAG Két éve még akadt a karcagi határban olyan vadetető, amit az ösz- szevágott utak miatt napokig traktorral sem tudtak megközelíteni a Nagykun Vadásztársaság vadászai. Mára a helyzet rengeteget javult, így a mostani mínuszokban heti több alkalommal visz ki takarmányt a hét hivatásos vadász a negyven vadetetőbe. ► 4 Leváltott igazgatók MAGYARORSZÁG Szerda virradóra életét vesztette az a sérült, akit kedden Egerből szállítottak át a miskolci megyei kórházba - mondta Csiba Gábor főigazgató-főorvos. Ő az M3-ason történt buszbaleset ötödik áldozat^. A középkorú nőt élet- veszélyes állapotban vették át, életét már nem tudták megmenteni. Közben a mentőknél két regionális igazgatót is leváltottak. Egyikük ott sem volt a baleset helyszínén. ► 7 Helytállt az Olaj KOSÁRLABDA Még november 2-án történt, a Bajnokok Ligája harmadik fordulójában 43 pontos vereséget szenvedett az Olaj a német Ludwigsburg otthonában. Hat hét múltán, kedden este már jóval kisebb különbség volt a felek között, a Ti- szaligetben lejátszott meccsen 91- 81-re nyert a vendégcsapat a jól küzdő Olajjal szemben. ► 12 Jó reggelt! H ogyért adja ezt? - szólított meg a fenyők közt nézelődőférfi, egy szép Nordmann- ra mutatva. Hogy a vastag kabátom vagy a borostám miatt nézett-e árusnak, azt igazából nem tudom, de semmiképpen sem akartam cserben hagyni, szóba álltam vele, míg előkerül a tényleges eladó. Előbb kicsit magasztaltam a kiszemelt példányt, és hogy milyen jó szemmel választott, aztán - mivel fogalmam sincs az árakról - gyorsan megfordítottam az imént feltett kérdést, nevezetesen, hogy ő mennyit adna érte. Szerencsére a beszélgetésnek ebben a szakaszában felbukkant az árus is, aki engem meg vevőnek hitt, így még kellett pár mondat, hogy végül kacagva egymásra találjanak. A furcsán indult üzlet azután jól zárult: pár perc múlva már csomagolták is a fát. N. L. SZOLNOK Minden idők harmadik legjobb premiernyitását produkálta a legújabb Star Wars-epizód hazánkban. A szolnoki mozikban is óriási az érdeklődés, mindé nütt hasonló adatokról számoltak be lapunknak. Tegnap este is több helyszínen és időpontban vetítették a filmet. Képünk a TISZApART Moziban készült. ► 3 Ágóra olvasóink ajándékát vittük Uj rendelet segítené a lakosokat? Átvállalta az állam az adósságot MARTFŰ Szokatlan, de nem megvalósíthatatlan kéréssel fordult egy család a martfűi önkormányzathoz: vegye meg a város a végrehajtás, azaz árverezés alatt lévő házukat, amit aztán ők idővel visszavásárolnának tőlük. így megmaradhatna otthonuk. A városközponti egyszerű családi ház olyan, mint a többi. Udvarán autó, gyerekjáték, látszik, hogy lakják. A ház mégis másabb a többinél: éppen árverezés alatt áll. Tulajdonosa több tízezer honfitársunkhoz hasonlóan devizahitelébe bukott bele.- Pedig nem vettem fel hatalmas összeget, 2,9 millió forintot. Csak épp rosszkor. Ma már 6,3 millió forinttal tartozunk a banknak úgy, hogy fizettünk is a hitelbe - meséli Karolina, aki évekig súlyos édesanyját ápolta, majd annak halála után kisfiát nevelte, most munka- nélküli. - Nem bírtuk a részletek folyamatosan fizetését, , bár párom folyamatosan dolgozott. Próbáltunk egyezkedni a bankkal, érvényesíteni devizakárosultként jogainkat, hiába. Annyi pénzt gyűjtöttünk össze, hogy a tőkét ki tudtuk volna egy ősz- szegben fizetni, de a banknak nem volt elég. ► 3 KECSKEMÉT/SZOLNOK Közel 4 milliárd forintos megtakarítást eredményez a jövőben a Paliasz Athéné Egyetem számára, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma átvállalta az egyetem PPP szerződésekből származó adósságát. 5,3 milliárd forinttal támogatja az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Pállasz Athéné Egyetemet a szolnoki Gazdálkodási Kar főépületét és kollégiumát érintő PPP szerződések kiváltásának céljából - hangzott el az egyetem szerdai sajtótájékoztatóján. Palkovics László, az EMMI felsőoktatásért felelős államtitkára ugyanis támogatási szerződést írt alá december 19-én. ► 2 JÁSZÁGÓ Igazi karácsonyi hangulatban telt a jászágói általános iskolások idei utolsó tanítási napja. Évek óta szokás már, hogy ilyenkor tartják a szülőkkel közösen karácsonyi ünnepségüket. Ehhez a naphoz most olvasóink segítségével szerkesztőségünk is hozzájárulhatott. Az elmúlt hetekben ösz- szegyűlt ajándékokat ugyanis tegnap adhattuk át az iskolásoknak. Egy egész asztalt megtöltött a sok könyv, íróeszköz, színes ceruza, tolltartó, táska, logikai játék, amit a megyében élők adományoztak felhívásunkra. A hét elején a szelevényi ovisok már megkapták az adományokat, tegnap pedig sor került lászágón is az ajándékozásra. ► 3 Tovább keresik a tettest BERLIN Tart a hajtóvadászat a berlini kamionos terrortámadás tettese ellen: tegnap már egy tunéziai fiatalt kerestek a hatóságok. Megtalált iratai alapján kiderült: egyszer már elfogták még a nyáron hamis olasz papírok miatt, végül mégis elengedték. A hétfői támadásért az Iszlám Állam vállalta a felelősséget. A külügy továbbra sem tud arról, hogy a berlini támadásnak lennének magyar áldozatai, ugyanakkor égy brit bulvárlap három magyar halottról írt a Németországban elkövetett merénylet kapcsán. ► 7 Újra kinyitott a posta ЪшЖЫЖШПё s f »■SZOLNOK Befejeződtek az 1-es posta felújítási munkálatai, az épületben még október közepén szakadt le az álmennyezet. Tegnap reggeltől azonban már újra a megszokott nyitvatartási idővel várja az ügyfeleket a hivatal. F. 0. 9 770865 915047 16300 SZERKESZTŐSÉG: Email: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP Időjárási szempontból úgy érezhetjük, mintha napok óta ugyanazt mutatná a naptár. Marad a szürke, eseménytelen, téli idő. ► 10 Boldog névnapot Flórián és I' Zénó nevű Л olvasóinknak!