Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-21 / 299. szám

Fotó: Csabai István 2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. DECEMBER 21. SZERDA SZOLNOK A rászoruló családok megsegítésére díszpárnákat, naptárakat készítettek a fogvatartottak, amelyeket az intézet parancsnoka: Tóth Gábor (jobbról) ezredes és Do- bákné Balázs Dóra százados adott át tegnap a Mikulásgyár szolnoki gyűjtőpontján (képünkön). M. J. Feltartóztathatatlanul lopják a fát a tolvajok a megyében is Változatlanul fogy az erdő HÍREK Egy különleges nyomat RÁKÓCZIFALVAA város mú­zeuma egy ritkaságnak szá­mító színes nyomattal gaz­dagodott a napokban. Amely csakugyan különlegesnek számít, hiszen a színes kép Petőfi Sándort ábrázolja, amikor egy csárdában éppen elszavalja a Talpra magyar című költeményt. A látogatók már meg is tekinthetik ezt a felújított képet. M.J. Költözhet a zeneiskola TISZAFÜRED A tervek szerint a Fekete László Zeneisko­la hamarosan átköltözik a te­lepülésen a kollégium épü­letébe. Erről már folynak az egyeztetések az illetékes in­tézményvezetőkkel. Az in­tézkedéstől azt remélik a vá­rosban, hogy csökkenni fog majd az intézmény fenntar­tási költsége, illetve később a zeneiskola épületét más célra lehet majd a jövőben hasznosítani. Sz. Zs. Változás a parkolásban SZOLNOK Az év végi ünne­pek miatt változik a parkolá­si rend a megyeszékhelyen. A polgármesteri hivatal tá­jékoztatása szerint az l-ll­III. zónába sorolt fizetőparko­lók használata december 24 és január 1 között díjmentes lesz. Január 2-től pedig a ren­des üzemrend áll majd visz- sza. A vásárcsarnok parko­ló (IV. zóna) 2016. december 24-én, szombaton, 7 és 12 óra között üzemel, decem­ber 25. és 28. között díjmen­tes lesz. 2016. december 29-én és 30-án rendes üze­melés szerint működik majd. December 31-én, szomba­ton, 7 és 12 óra között lesz az üzemidő, míg 2017. janu­ár 1-én a parkoló használata díjmenetes lesz. Január 2-től pedig a rendes üzem alapján működik a parkoló. M. G.A. Hiába van gátőrtől kezdve polgárőrön át rendőrig tele a települések határa, mégis rendületlenül lopják a fát - mondta Luzsi József. A Ma­gán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szö­vetsége elnöke szerint jel­lemző, hogy hiába figyelik kamerával a kivágott fát, úgyis elviszik. Tóth András andras.toth@mediaworks.hu JÁSZKUNSÁG - Hát persze, ez folyamatosan megy! - így rea­gált Luzsi József lapunk érdek­lődésére. A Magán Erdőtulaj­donosok és Gazdálkodók Or­szágos Szövetsége elnökétől azt kérdeztük, hogy lopják-e a fát az erdőkből. Az elnök kifejtette, bevezet­ték ugyan az EUTR-rendszer, amivel a fa útját minden fázis­ban végigkövetik, a kivágás­tól például a tüzép-telepre va­ló érkezéséig, de ez sem állít­ja meg a lopásokat. Újabban minden fuvarról szigorú szá­madású bizonylatot kell kiállí­tani, ha valaki szállítja a fát. Hogy ne legyen ismeretlen származása a fának, ezzel len­ne kizárható. E nélkül a doku­mentum nélkül nem lehet út­nak indítani a szállítmányt.- Mondjuk ez a rendszer a legálisan működő erdőgazdál­kodókat, kereskedőket mind lefedi, de a be nem jelentette­ket nem! - mondta. - Akik il­legálisan vételezik a fát az er­dődből, kis traktorral, bicikli­vel, lovas kocsival, minden­féle összetákolt járművekkel, azokat nem fedi le a rendszer Kunmadarason most jobb a helyzet, a falopások esetében, mint a korábbi években, ami­kor mászaszám vágták ki az erdőből a fát. Ez annak is kö­szönhető, hogy a polgárőr­ség és a két mezőőr is folya­matosan járőrözik a határban - mondja Vetró Ferenc, a pol­gárőrség vezetője. Csupán né­- panaszolta a szakember. - A fa kivágása együtt jár a bi­ológiai életközösség megbon­tásával, ez tovább növeli a ká­rokat, vagyis többféle felelős­ség felmerül az elkövetőkkel szemben. A kormány szociális tűzi­faprogramja némileg vissza­foghatja ugyan a falopásokat, mert nagyon sokan kapnak ingyenesen tűzifát, ami nagy­ban segít a nélkülözést csök­kenteni. Ám akit nem lehet ellenőriz­ni - merthogy a falopó úgy in­dul el, hogy ne vegyék észre, hány tetten érésük volt eddig, de akkor is minimális mennyi­ségű fát találtak a tolvajoknál. Mivel az önkormányzat is osz­tott fát a rászorulóknak, a te­metőt és az árkokat is most takarítják a gaztól, ágfáktól, s a kitermelt huliadékfát is haza lehet vinni, így kevesebb a fa­lopás a határban, erdőkben. éjszaka -, azt ezután sem le­het fülön csípni, magyarul aki ellopta, az ezután is ellopja a fát. Még a bírságot sem lehet rajtuk behajtani, semmi ve­szítenivalójuk nincs. Van még egy nagy elmaradás e téren, ez pedig az erdőőri szolgálat, amivel több éve mulasztásban áll az állam, pedig törvény ír­ná elő. Szerintem ez biztosan visz- szafogó tényező lenne. Van mezőőr, polgárőr, rendőr, gát­őr, természetvédelmi őr, még­is, illegálisan is fogy az erdő. Úgy vagyok vele, az ország A polgárőrség részére egy ti­szafüredi egyéni vállalkozó a napokban mintegy 50 má­zsa erdei hulladékfát ajánlott fel, melyet a családsegítő szol­gálattal közösen már ki is vit­tek 19 rászoruló családnak. Egy-egy család 3-3,5 mázsa fához jutott így hozzá - sorolja Vetró Ferenc. egyik fele őrzi az értékeket, a másik fele meg elviszi, jelké­pesen persze - sorolta a gon­dokat az elnök.- Egymás között elosztjuk az ellenőrzési vonalakat, néz­zük azokat a veszélyeztetett területeket, amelyek a falvak­hoz közel vannak, ahonnan a fát gyorsan haza lehet vin­ni, szóval mindent próbálunk. Még kamerát is állítunk a be­járó utakhoz, a kivágott fát megjelöljük festékkel, de hiá­ba, viszik ki, vagy vágják ki az erdőből a fát, teljesen más, út- talan utakon és azt már nem tudjuk megfigyelni, az elköve­tőt elkapni - tette hozzá.- Még alig telt el a télből hosszabb időszak, máris ta­pasztaljuk a károkat, és ahogy szoktam mondani, lesz ez még rosszabb is - összegzett az el­nök, hozzátéve, a letermelt véghasználati területeken igyekeztek eddig is, igyekez­nek továbbra is gyűjtési lehe­tőséget biztosítani a helyiek­nek, hogy legyen némi tüzelő­jük. Tűzifához jutottak az érintett családok Kivetítő nfi isj h ézhe tté к ti уЛГИ?5, w, Ж Jj „ (i 1 jf i ­L jfÉ #A тИ SZOLNOK A Szolnoki Szimfonikus Zenekar Adventi Hangversenyt rendezett hétfőn este a városhá­za dísztermében. A koncerten a zeneirodalom legszebb dalai csendültek fel a zenekar előadásában. Az érdeklődők szabadtéri hangversenyként is nézhették az előadást a városi önkormányzat által a Kossuth térre kihelyezett óriáskivetítőn. A képgalériát keresse a szoljon.hu hírportálon. Cs. I. Gép végezheti az újraélesztést Mezőtúron Új eszközt kaptak MEZŐTÚR A megyében egye­dülállónak számító, több mil­lió forint értékű eszközt ka­pott a mezőtúri mentőállomás a napokban - tudtuk meg Kar­dos József vezetőmegyei men­tőtiszttől. A mentőállomáson egy 24 órás és egy nappalos mentőkocsi teljesít szolgála­tot, ezek mellé márciusban állítottak be egy mentőorvo­si kocsit (MOK), melyen egy mentőorvos vagy mentőtiszt és egy mentőápoló végzettség­gel is rendelkező mentőgép­kocsi-vezető teljesít szolgála­tot, egyelőre csak nappal. Ez a rohamkocsi felszereltségű au­tó igen mozgékony. A térség­ben sok, komoly feladat orvo­si szintű ellátására képes, és utána azonnal küldhető a kö­vetkező feladathoz, míg az el­látott betegét mentőkocsi szál­líthatja kórházba. Beindítása óta Mezőtúron és a környék­beli településeken sok sikeres újraélesztés és még több sú­lyos állapotú beteg megmenté­se igazolja fontosságát. Az Or­szágos Mentőszolgálat Ala­pítványa - gyűjtése eredmé­nyeként - a Mezőtúron üze­melő MOK-nak adományozott egy LUCAS 2 készüléket, je­lentősen javítva a kocsi ellátá­si készségét ezzel az igen ér­tékes eszközzel. A LUCAS 2 akár karácsonyi ajándéknak is felfogható, melyet a szüksé­ges kiképzés után januárban állítanak üzembe Mezőtúron. Mi az a LUCAS 2? Újraélesz­tés során a hatásos mellkas kompresszió végzése nagyon fárasztó, hiszen percenként 100-120 alkalommal kell 5-6 centiméter mélyre lenyom­ni és felengedni a beteg mell­kasát szinuszos hullámzás­sal egyforma intenzitással, fá­radhatatlanul. A Lucas tech­nológia lényege, hogy elvégzi helyettünk a mellkasi komp­ressziókat, így az lényege­sen egyenletesebb, pontosabb mértékű és frekvenciájú lehet. Fontos, hogy az egyébként is összetett faladatnál egy szak­ember felszabadul. Sz. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents