Új Néplap, 2016. december (27. évfolyam, 282-307. szám)

2016-12-13 / 292. szám

2016. DECEMBER 13., KEDD KÖRKÉP .11 Kínát érdemes ma megnézni, tíz év múlva ugyanis már teljesen más lesz... Peking és Sanghaj, a metropoliszok Tiltott Város, nagy fal, csí­pős ételek és óriáspan­dák minden mennyiségben. Kína furcsa világ, tíz nap kö­zel sem elég, hogy minden fontos dolgot lásson belőle az ember. Tóth Balázs balazs.toth@partner.mediaworks.hu PEKING, SANGHAJ Ahogyan ar­ról már korábban írtunk, a Kí­nai Állami Turisztikai Hivatal szervezésében közép-európai újságírók számára szervez­tek tíznapos utat a távol-ke­leti országba, ezen vehettem részt én is. A negyvenfős gár­da mindhárom csoportja járt Pekingben és Sanghajban. Pe- kingben legelőször is az Olim­piai Parkot néztük meg, amely hatalmas területet jelent. A 2008-as olimpiára készült épületek egy részének már új funkciót találtak, például szerverközpontot rendeztek be bennük, vagy hétcsillagos szállodát. A Madárfészek Sta­dion azonkívül, hogy turiszti­kai látványosság, manapság focimeccseknek ad otthont, de egyik helyszíne lesz a 2022-es téli olimpiának is. Császárkori emlékek Pekingben A Nyári Palota eredetileg a császári család nyári reziden­ciája volt, fokozatosan épült ki egy tó körül, ma pedig hatal­mas nyilvános park, amely be­lépőjeggyel látogatható. A te­rületnek sajnos csak egy kis részét tudtuk bejárni a rövid idő alatt, amit ott töltöttünk. A főváros legismertebb részei talán a Tienanmen tér, vala­mint a Tiltott Város. Előbbi egyébként a világ legnagyobb tere, egymillió ember is ünne­pelhet már ott, az utóbbi pe­dig egy majdnem egy kilomé­ter hosszú és több mint hét­száz méter széles palotakomp­lexum. A hatszáz évvel ezelőtt épült Tiltott Város teljes bejá­rására valószínűleg egy nap sem lenne elég. Sok épület saj­nos nem látogatható, s a felújí­tások is folyamatosak a terüle­ten. A tömeg valósággal végig­hömpölyög a komplexum kö­zepén, a palotaváros nyolcvan- ezer látogatót fogad naponta. Idegenvezetőnktől, Jackie-től számos érdekességet megtud­tunk, például azt, hogy a pa­lotában csak a császári család élt, s itt volt az uralkodó hiva­tala is. Azért ne klasszikus fa­míliára gondoljunk, az ural­kodónak ugyanis több felesé­ge, valamint több száz ágya­sa is volt. A főfeleséget több­éves folyamaton keresztül, lé­pésről lépésre választották ki. Nem volt mindig szép, de min­dig nagyon okos. A legfontosabb épületeket (legfelső harmónia csarnoka, központi harmónia csarnoka, harmónia megőrzésének csar­noka) csodálatosan díszítet­ték, bemenni sajnos nem lehet, de a nyitott ajtókon keresztül bepillantást nyerhetünk, mi­lyen környezetben ünnepel­tek évente három-négyszer a császár, illetve az előkelők, il­letve hol vizsgáztak a kínai ál­lam megyei, provinciái és or­szágos hivatalnokai. Az, hogy a különböző korú és társadal­mi rangú férfiak közül ki mi­lyen beosztást kapott, a vizs­gaeredménytől függött. Az épületek egyébként kí­nai alapanyagokból épültek, fából, kőből (volt olyan két­száz tonnás faragott kő, ame­lyet egyben hoztak ide más vi­dékről, jégen csúsztatva), il­letve kerámiából, s sok arany­díszítést is alkalmaztak. A Tiltott Városban találkoztunk először a magas küszöbökkel, amelyek a gonosz szellemek­től is védenek. A kínai építé­szetre egyébként is nagy ha­tást gyakoroltak a hiedelmek, figyeltek a tájolásra, a mére­tekre és a színekre is, mind­ezekkel a mennyet és a földet, illetve ezek harmóniáját igye­keznek megjeleníteni. Ugyan­ezeket a dolgokat megcsodál­hattuk a harmadik napon az Ég Templomán is, amely Pe­king jelképének számít, a hoz­zá kapcsolódó 7 hektáros park pedig a főváros legnagyobb pi­henőhelye. Túrázni is lehet a Nagy Falon Peking környékén is találha­tó jó pár száz kilométernyi a Nagy Falból, a romos, erede­ti állapotú maradványoktól az újraépítettekig. A mi cso­portunk Juyongguanba láto­gatott a felújított és újjáépített Ming-korabeli falszakaszok­hoz és a vámudvarhoz. Erre a túrára akár egy fél napot is rá lehetne szánni, akkor kör­be is lehet gyalogolni a folyó­völgyet ölelő hegyek gerincén húzódó falon. Sajnos nekünk annyi időnk nem volt rá, de Kilátás a Sanghaj Toronyból a világ kilencedik legmagasabb felhő­karcolójára másfél óra alatt kényelmesen megtehető a séta a parkolótól a legmagasabban fekvő 12-es erődig. Senkinek a kedvét ne szegje a sok lépcső s az, hogy pont az eleje a legmeredekebb, a 8-as erődig. Annak környé­kén nagyon sokan feladják, pedig utána sokkal kisebb lépcsőfokok következnek. Aki akar, csalni is tud, a fináncte­lepről ugyanis kanyarog felfe­lé egy szépen kikövezett ös­vény a fal tövében, itt kikerül­hetjük a fal kritikus első sza­kaszát, s a tízes erődhöz ju­tunk föl. A kozmopolita nagyváros, Sanghaj Sanghaj Kína legnépesebb városa, s magán viseli nem csak a tradicionális kínai épí­tészet, de az európai stílusok jegyeit is. Az óriási kikötővá­rost ugyanis az 1800-as évek közepén nyitásra kényszerí­tették a britek, ezáltal külön brit, francia és amerikai ne­gyedjött létre, a Bundban (an­gol rész) járva akár egy euró­pai nagyvárosban is érezhe­ti magát az ember. Ugyan­így meghagyták az egyko­ri francia negyed néhány ut­cáját, amely kis sikátorokból áll, s teázók, üzletek otthona, de egy-két lakás is található a városrészben, ezeket főleg művészek vásárolták meg. Sanghajban egyébként a má­sik két nagyvárossal ellentét­ben földszintes, kertes házak is vannak, igaz, ezek nagyon drágák. A megapoliszt a Hu- angpo folyó szeli ketté, ame­lyen éjjel-nappal nagy a forga­lom, sétahajózni is lehet rajta, éjszaka gyönyörű a fényben úszó város látványa, ezt mi is megtapasztaltuk. Sanghajban található a vi­lág második legmagasabb fel­hőkarcolója, a Sanghaj Tower, amely 632 méter magas, mű­ködnek benne irodák, hotel, éttermek, vannak benne lu­xuslakások is, s persze turisz­tikai attrakció is egyben. Csa­patunk az 550 méteres magas­ságon található kilátó szintig ment föl a világ leggyorsabb liftjével (55 másodperc alatt tette meg az utat), ahonnan rá­látni az egész városra. Sanghaj nevezetességei kö­Többet kellene tenni, hogy idevonzzuk a turistákat Sanghajban ottjártunkkor tar­tották a nemzetközi utazá­si kiállítást, s egy fogadáson is részt vehettünk, amelyet a Jangce-delta vidéki turisztikai szervezetek, egyesületek (ná­lunk TDM-ek) rendeztek. A ki­állításon, illetve a fogadás be­mutatkozó részében is láthat­tuk, hogy Kína milyen turisz­tikai kínálattal rendelkezik. Ezekkel nehéz versenyre kel­ni, bár biztosan sokan van­nak ott is, akik nem hazaira, hanem külföldre vágynak. Ha őket meg szeretnénk szólíta­ni, akkor azért tenni is kelle­ne. Hazánk több közép-euró­pai országgal közösen jelent meg egy aprócska és szerény standon (a Kínai Állami Turisz­tikai Hivatal régiós központ­ja viszont Budapesttel reklá­mozta a térséget). Ezzel szem­ben a régió többi állama, pél­dául Csehország és Romá­nia is nagyobb helyen jelent meg, mint mi, felhíva magá­ra a figyelmet (a többi európai országról pedig ne is beszél­jünk). Prágáról még az emlí­tett városi múzeumban is volt kiállítás. Bár kormányzati szin­ten hangoztatják, hogy szeret­nénk betörni a kínai turisztikai piacra, erre vajmi keveset köl­tünk, nem próbáljuk meggyőz­ni őket, hogy érdemes hoz­zánk ellátogatni. Ez hasonló a kínai borexportunkhoz: amek­kora tételt felajánlottunk kivi­telre, azt annyira nevetséges­nek találták, hogy azt mond­ták, még egy étteremnek sem elég egy évre. zé tartozik a Nanjing nevű sé­tálóutca, késő estig hömpöly­gő emberfolyammal, amatőr utcazenészekkel, táncosok­kal, vagy a Xin Tian Di ne­vű „Váci utca”, tényleg ma­gas árakkal. A Ming uralko­dók korából maradt meg az ó- város (Jüjüan) a híres teaház­zal, illetve az Örömök Kertjé­vel. Utóbbi a klasszikus kínai kertépítészet minden vonását magán viseli, magas falakkal körülvett terület zegzugos ös­vénnyel, s megtalálható ben­ne mindaz, ami a hagyomá­nyok szerint a hosszú élethez, szerencséhez és a családi bol­dogsághoz kell: sziklák, fák, víz és épületek. Vízi városok a Jangce vidékén Sanghajhoz tartozik, de busz- szal egy jó másfél órás az út Zhujiajiao településre. A Jangcétől délre fekvő vidéket rengeteg tó, csatorna szabdal­ja, ez a falu is ilyen környé­ken fekszik, házai egy része vízre, cölöpökre épült, ame­lyek között csónakokkal, il­letve gyalogosan hidakon le­het közlekedni, akárcsak Ve­lencében. A régi város a tu­rizmusból él, tele mindenfé­le étteremmel, ételkészítővel, de ékszerészek, viseletbe öl- töztetők, ajándékboltok is ta­lálhatók itt tömegével. Sanghaj nevezetes a cir­kuszművészetéről is, a he­lyi akrobaták a világ szá­mos pontjára kapnak meg­hívást és fesztiválokon is si­kereket aratnak. Volt szeren­csénk megnézni a délutá­ni show műsorukat, a nézők nem csak csodálkoztak és tapsoltak, de izgultak is a fel­lépők testi épsége miatt, hi­szen több mutatványt is biz­tosítókötél nélkül végeztek, s a záró attrakció, a hét cross- motoros egy fémgömbben is veszélyes volt. Összességében egy nagyon izgalmas utazáson vehettünk részt, amelyből kiderült, Kí­nát pár nap alatt lehetetlen megismerni, s érdemes vol­na még többször visszatérni. Az ország különös keveréke a tradícióknak, a modernitás- nak, a szocialista társadalom­nak és a kapitalizmusnak. (A szerző köszönetét mond az utazásért a Kínai Állami Turisztikai Hivatalnak, a Ga- su Travelnek és Fülöp Gábor­nak, a HKIK főtitkárának.) Amatőr előadók szórakoztatják a publikumot a Nanjing utcán, Sanghajban A Madárfészek Stadion ma turistalátványosság, de téli olimpiai helyszín is lesz

Next

/
Thumbnails
Contents