Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-09 / 263. szám

HIRDETÉS V. Szolnoki Csokoládé fesztivál ílz Új Néplap IRÁNYTŰ melléklelél MAI lapszámunkban] találja. T" ~ **r i EGY PERCBEN Víz nélkül nem tud élni TISZA-TÓ Reviczky Gábor színművész évtizedekig Poroszlóra, Kiskörére járt horgászni a Tiszán. Hajója is volt - katonai rocsó s ladikja is. Szavai szerint mindig a folyami részen pe- cázott, csak kalandozni ment ki oly­kor az ártérre. Főleg akkor, amikor nagyon zavaros volt a víz. Ahogy la­punknak elmondta, egy különleges amerikai woblerral fogták a harcsát annak idején. ► 11 Álvirslit vont ki a Nébih BUDAPEST Túl alacsony hústartalom miatt vont ki a Nemzeti Élelmiszer­lánc-biztonsági Hivatal virslit egy élelmiszerlánc egyik üzletéből. Ab­ban a fő összetevő az úgynevezett MSM volt, ami a csontokról mecha­nikusan lefejtett húst takarja. En­nek mértéke 43 százalékra rúgott, azonban az európai uniós előírások alapján az MSM nem tekinthető hús­nak, így a szükséges 40 százalékos hústartalomba eleve nem lehetett volna beleszámítani. Jó reggelt! A lakcímkártyádat nem te hagy­tad nálunk? - kérdezte a pul­tos lány, és már vette is elő a talált tárgyak dobozából. De, én hagytam, több mint egy hónapja, és persze nem vettem észre, hol és mi­kor hullott ki a tárcámból. Csak egy ügyintézésnél tűnt fel a hiánya. Az­óta lett új, semmi vész - de az üzlet eljárása kicsit meglepett. „Pedig ír­tunk is neked a Facebookon” - biz­tosított arról a lány, hogy mindent megtettek a felkutatásomra és az el­veszett dokumentum visszajuttatá­sára. Az ilyen üzenet azonban köny- nyen elkeveredik (talán egy névro­konom értetlenkedik most miatta), de ez már mindegy is. Azért legköze­lebb egy lakcímkártyát érdemes len­ne a cím segítségével megpróbálni hazajuttatni. N. L. RÁKÓCZIFALVA Alpinisták dolgoznak a katolikus templom tornyán, hogy a régi elhasználódott lemezborítás he­lyére újat tegyenek fel. A szépen csil­logó torony hamarosan el is készül. Felvételünk az egyik alpinistát örökí­tette meg a torony csúcsa közelében. A látványos munkálatokat sokan kö­vették és követik figyelemmel a tele­pülésen. ► 6 _ Eldől, ki költözik a Fehér Házba WASHINGTON Magyar idő sze­rint szerda hajnalban dől el, hogy ki lesz az Egyesült Ál­lamok következő elnöke, de a keddi választás előtti utolsó fel­mérés szerint kilencven száza­lék volt az esélye annak, hogy Hillary Clinton költözhet a Fe­hér Házba. Ami lapzártánkkor már biztos volt: a keleti parton meglepően sokan jelentek meg az urnáknál. ► 7 Kiváltható lenne ötvenöt szakma JÁSZKUNSÁG A technológiai vívmányok teret hódítanak a munkaerőpiacon is, egy­re modernebb eszközökkel dolgozunk. Elvileg az összes magyarországi foglalkozta­tott 12 százalékát ki lehetne váltani automatizálással egy friss tanulmány szerint. Az automatizálhatóság te­rületi különbségei megyén belül, járási szinten is meg­mutatkoznak. Míg a Jász­berényi járásban a dolgo­zók 22,8 százaléka kivált­ható lenne automatizálás­sal, a Jászapáti járásban ez csupán 5,4 százalék. A terü­leti különbségeket az is ma­gyarázza, hogy például ahol az infrastruktúra alacso­nyabb színvonalú, a befek­tetők számára nem vonzó a térség. ► 2 Veszélyben a régészeti leletek JÁSZKUNSÁG A fémkeresőzés a magyar régészet egyik sarkalatos megoldatlan kér­dése, melynek a nyilvánva­ló előnyei mellett káros olda­la is van. Ugyanis, ha valaki megélhetési célból használ­ja ezeket a műszereket, ki­fosztja a régészeti lelőhelye­ket, majd a feketepiacon ér­tékesíti a talált leleteket, ko­molyan megkárosíthatja Ma­gyarország múltját. Ez is ki­derül majd egy pénteki mú­zeumi eseményen, amely előtt mi már bepillantottunk a valódi és az önjelölt régé­szek munkájába.- Fémkereső műszert ma­napság gyakorlatilag bár­ki vehet regisztráció nélkül - mondta el Kovács Péter, a Damjanich János Múzeum régésze. ► 3 Csak szakmai bírálatot akarnak KARCAG Az Étrend Magyar Konyhafőnökök Egyesület el­nöksége Szatmári Jánosnál, a Lovagi Udvarban találkozott, hogy átbeszéljék az egységes „szakmai zsűri” követelmé­nyeket. Erre az elmúlt fesz­tiválok negatív tapasztalatai miatt volt szükség.- Egyre több főzőverseny­re hívnak bennünket. Sajnos, idén is többször tapasztaltuk, hogy hozzá nem értő embe­rek zsűriznek, lejáratva ben­nünket, szakembereket. Épp ezért régóta gondolkodtunk már egy olyan csoport meg­alapításán, amely kizárólag szakmai alapokon bírálja az elkészült ételeket. ► 4 SZOLNOK Még a nyáron elkezdődtek a felújítási munkák a Kocsoros úton, melynek során új jár­dát és átereszeket épített a kivitelező. Ezt követte az úttest aszfaltozásának az előkészítése. Tegnap felvonult a gépsor és megkezdték az új burkolat terítését. M. J. Kettő szavazat hiányzott BUDAPEST Nem kapta meg a szükséges kétharmados tá­mogatást tegnap a parla­mentben Orbán Viktor mi­niszterelnök alkotmánymó­dosítási javaslata. Az Alap­törvény módosítása kimond­ta volna, hogy Magyaror­szágra idegen népesség nem telepíthető be. Az elő­terjesztésre 131-en szavaz­tak igennel a szükséges 133 helyett, vagyis két szava­zat hiányzott az elfogadás­hoz. A javaslatot csak a kor­mánypárti képviselők támo­gatták. Az ellenzékiek kö­zül hárman nemmel voksol­tak, a többiek nem nyomtak gombot. ► 7 SZERKESZTŐSÉG: Email: ujneplap@ujneplap.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 8-16 óráig 30/337-9639 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén. 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 30/378-0230 MA HOLNAP О/, 8 8 Ma gyengén felhős időnk lesz, eső, zápor kialakulá­sára kicsi az esély. Átmenetileg barátságosabb ar­cát mutatja majd az ősz. ► 10 dog névnapot Tivadar, nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents