Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-05 / 260. szám

2016. NOVEMBER 5., SZOMBAT TOROKSZÍNTMÜ Ünnepélyesen átadták az új önkormányzati tűzoltóautót tegnap. Az avatón megjelent dr. Bérezi László dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő és Matuska Zoltán ezredes megyei igazgató is. Köszöntőt mondott Markot Imre polgármester és dr. Pataki Csaba, az önkormányzati tűzoltó-parancsnokság elnöke. A kocsit Lengyelországból hozták, tizennégymillió forint értékű. Az állami tűzoltóság mellett a tagönkormányzatok, vállalkozók, magánszemélyek is támogat­ták a vásárlást. Kovács Sándor tűzoltóparancsnok és a tűzoltók is sokat tettek azért, hogy a jármű üzembe állhasson. T. A Kétszázezer forintja bánta olvasónknak a vizsgálatot Rájuk sózzák a kamut Folytatás az 1. oldalról SZOLNOK - Megérkezésünk után kikérdezték betegsége­inket. Már ez is furcsa volt... A vizsgálati monitoron angol szöveg jelent meg, azt mond­ták, az emeleten kinyomtatják, és lefordítják. Amíg a férjemet is megvizsgálták, engem egy matracra fektettek, aminek az előnyeit kezdték ecsetelni. Utá­na mondták, ez háromszázki- lencvenezer forint, mi azt fe­leltük: erre nincs pénzünk. A hölgy elment telefonálni, majd közölte, engednek belő­le száznegyvenezret - mesélte az idős hölgy. Elmondása sze­rint azt válaszolták, hogy ezt meg kell beszélni, majd vissza­mennek. - Azt felelték, az aján­lat csak arra a napra érvényes. De lehet részletre is vásárolni, huszonötezer forint az előleg. Már nagyon kellemetlen volt a helyzet, ketten-hárman voltak bent rábeszélni. Szerződést ír­tunk, bár nem volt nálunk az összes, ehhez szükséges papí­runk, erre mondták, egy bank­kal állnak szerződésben, majd küldik a csekkeket... így is történt, közben azon­ban úgy döntöttek, inkább mégis vesszen a huszonötezer forint, felmondják a szerződést.- Három napon belül felhív­tam egy telefonszámot, hogy elál- lunk a szerződéstől. Azt felelték, nem lehet, akkor egyben kell fi­zetünk az összeget. Még egyszer megkíséreltem a felmondást, ak­kor sem engedték. Közben küld­ték a matracot, ami egy sima ké­nyelmi matrac, nem is használ­juk... Dühös, becsapott vagyok. Kihasználják a minden hájjal megkent üzletkötők azt, hogy az emberek bíznak a csodában. Tudom, mi vagyunk a hibásak, de nem vagyunk felkészülve az ezekkel szembeni fellépésre - zárta történetét olvasónk. Egy másik előfizetőnk is írt szerkesztőségünknek. Levele alapján ugyanarról a címről ke­resték telefonon, ahonnan az elő­ző házaspárt is. Azt közölték ve­le, hogy időpontja van egy diag­nosztikai központba, még meg is örült, hogy hamarabb kerül rá a sor, csak az lett gyanús ne­ki, hogy szerinte csak egy ilyen központ van Szolnokon, mégpe­dig a Hetényi kórházban. Tudo­mása szerint az árubemutatók­hoz jegyzői engedély kell. Mit le­het ezek ellen tenni? - kérdezte.- Ez a sajnálatos jelenség való­ban létezik - mondta dr. Lipták Gergely, a Jász-Nagykun-Szol­nok Megyei Kormányhivatal fő­osztályvezető-helyettese. - Saj­nos ezek a vállalkozások az idős emberek jóindulatát használják ki. Nem volt kötelező a vásárlás, mégis belementek... Mivel szer­ződésről van szó, bírósághoz vagy békéltetőtestülethez fordul­hatnak az érintettek - tette hoz­zá a fogyasztóvédelmi szakem­ber. - Tapasztalataink szerint ezek a vállalkozások jogszerűen, de nem erkölcsösen végzik a te­vékenységüket. Az emberek hi­székenységét használják ki. Sza­badáras termékről van szó, any- nyit kérhetnek értük, amennyit nem szégyellenék. Az adásvéte­li szerződés ezen részébe nem le­het belekötni. A szerződés abban az esetben támadható, ha az idős hölgyet becsapták, lényeges in­formációkat elhallgattak előle... De ezt bizonyítani is kell. Továb­bi tapasztalatunk, hogy ezek a nem túl tisztességes vállalkozá­sok szívesen fenyegetik a rásze­dett ügyfeleket, hogy nem lehet elállni, mindent ki kell fizetni, de az önként teljesítés hiányában a legritkább esetben fordulnak bírósághoz. Ha én lennék ilyen helyzetben, a nem kívánt termé­ket visszajuttatnám a cégnek, és nem fizetnék tovább! Nem hi­szem, hogy a cég tenne valamit a továbbiakban (egy-két fenyegető levélen túl). Tóth András Ötven felett ingyenes. Ja, vagyis már negyven felett is... MEGYEI KORKÉP A Télapó titka Molnár G. Attila attila.moinar.g@mediaworks.hu E ér egy csokimikulást? - mosolygott rám a fiatal eladó hölgy egy kisboltban. Egy pillanatra a levegőm is kihagyott, én egy kis kenyérért meg felvágottért jöttem, hogy kerül most a képbe a gyerekek jó barátja, a nagyszakállú, illetve annak édesség­ből készült figurája? Ráztam volna a fejem, de nyomban folytatta.- Most nagy a választék, nézze, akad ilyen óriási is, ezt nagyon szeretik a lurkók - kínálgatta a mellettünk lévő polcon sorakozó édességeket. - De van abból a kisebből is, az isteni finom, a múlt­kor megkóstoltam, szerintem szenzációs az íze. Az igazat megvallva, egyre Az sem érdekelt, hogy még csak november eleje van. jobban felment bennem a pum­pa. Hagyjon már ezzel. Nem akarok semmit, csak a kenyere­met meg azt a kis parizert, az­tán hagyjuk is békén egymást. Utálom a tukmálást. Nem, nem akarok november elején csokitél­apót, se szaloncukrot, se karácsonyfát. Nem kell mikulászacskó sem, virgács meg pláne. Mesehősös csokira meg hiperszuper gu­micukorra sem vágyom. Még nem. Ez is biztosan csak amolyan ve­vőfogás, morfondíroztam. Már most el akarja adni a tulaj a miku­lásra, karácsonyra szánt édességet. Már épp kirobbant volna belő­lem a düh, amikor a fiatal nő lehalkítva a hangját hozzátette:- Az egyik vásárlónk beteg unokaöccsének gyűjtünk. Aki vesz ezekből a csokifigurákból, az a pénzzel a gyermeket és a családját se­gíti. De ha valaki kifestőt vagy játékot ad érte, azért is elvihet egyet. S a polcon mutatta is a kis papírt, amin olvasható volt ez a kis felhí­vás. Elpárolgott minden mérgem, és vettem egy csokitélapót. A leg- nagyobból. Az sem érdekelt, hogy még csak november eleje van. HIRDETÉS Csokoládé fesztivál AJ V. Szolnoki kézműves csokoládék gyermek, diók, | nyugatias | rl felnőtt 1 800 Ft családi 12400 Ft kiállítása • vására n<8 Design .vásár wbrksnop i_____________ ♦36 $6 5U !i69 1 fi Л< .ORAS/Oi ttok ■ Sportolókat lopott meg, utolérték... KISÚJSZÁLLÁS A Karcagi Járá­si Ügyészség bíróság elé állított egy tizenkilenc éves kendere- si fiatalembert, aki ez év októ­ber 5-én este besurrant a kisúj­szállási sporttelep öltözőjébe, és onnan két nagyértékű mobilte­lefont ellopott. A két megkáro­sított sportoló feltételezte, hogy ki lehet a tettes, ezért az edzés után azonnal utána eredtek. A fiatalember ugyanis a lopott te­lefonokkal vonatra ült, s haza akart utazni Kenderesre. Az el­követő, ahogy észrevette, hogy a két meglopott férfi követi őt, azonnal menekülésre fogta, s a telefonokat a vonaton hagy­va elfutott előlük - a rendőrök elől azonban már nem tudott el­inalni. A két telefont a sértettek visszakapták, de az egyikből hiányzott a SIM-kártya, ezért csak részben térült meg a kár. A Karcagi Járásbíróság a napokban a korábban is lopá­sok miatt elítélt férfit ezúttal két rendbeli lopás vétsége mi­att kilencvennapi elzárás bün­tetésre ítélte. Az ítélet ellen az ügyész végrehajtandó szabad­ságvesztés büntetés kiszabá­sa érdekében, míg a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. A jogerős ítéletet így a Szolnoki Törvényszék hozhatja meg az ügyben - tájékoztatta lapun­kat érdeklődésünkre Balázsné dr. Busku Teréia, a megyei fő­ügyészség sajtószóvivője. M. G. Az óvoda egyik helyiségét bölcsődének alakítanák át a tavasz folyamán Új szobába járhatnak a kicsik TISZASULY Ünnepélyes keretek között adták át a harminchét és fél millió forintból megújult, csoportszobával bővített tisza- sülyi óvodát tegnap. Az ava­tón Pollák Tibor, a falu polgár- mestere köszöntötte a vendé­geket és ismertette az elvég­zett munkálatokat, majd Pócs János országgyűlési képviselő­vel együtt vágta át a szalagot. Nemcsak a helyiségek szá­mát növelték - jelenleg három csoportszoba és egy tornaszo­ba áll a gyerekek rendelkezé­sére -, de az alaptól a tetőig tel­jesen fel is újították az épüle­tet. A falakat külső szigetelés­sel látták el, kicserélték a nyí­lászárókat, bővítették a vizes­Az óvoda átadásán az intézménybejáró gyerekek is műsort adtak blokkot, kívül-belül lefestet­ték a falakat, sőt a járólapokat is felújították. Az új szobához új berendezést is vásároltak - a régi óvodai eszközök egyébként is nagyon elhasználódtak már. Az átadón az óvodások is adtak egy kis műsort az új szobában. Az óvodafejlesztés azonban ezzel még nem ért véget: jövő tavasszal a konyhát is bővíteni szeretnék. A polgármestertől azt is megtud­tuk, azt tervezik, hogy az egyik régi csoportszobát tavasszal böl­csődévé alakítanák át, erre már csak azért is nagy szükség lenne, mivel nem egy olyan anyuka van a faluban, aki dolgozni szeretne, de napközben nincs kire bíznia kisgyermekét. к. B.- Csak érdeklődni szeretnék egy ismerősöm neveben, hogy milyen diagnosztikai központ van itt - néztünk szét a pana­szosok által elmondott címen. Az emeleti részről előbukkant hölgy készséges volt. elmond­ta. hogy egy amerikai berende­zés segítségével megvizsgálják a sejtek rezonanciáját, az ered­mény alapján a szervek állapo­táról kaphatunk képet. Angolul kapják meg az eredményt, de magyarra lefordítják, így közük a pácienssel. Kérdésünkre, hogy ez a vizsgálat ingyenes-e, azt a választ kapjuk, hogy ötven év fe­lett ingyenes. És ötven év alatt? - kérdeztük. - Lényegében már negyven évtől ingyenes a vizsgá­lat - tudhattuk meg. - Es nem jár semmi következménnyel?- tudakoltuk tovább. - Nem - hangzott a felelet. - De honnan tudunk a diagnosztikai központ­ról? - kérdezett vissza a hölgy.- Telefonon hívták fel az isme­rőst - feleltük. - Igen, úgy ren­deljük be az ügyfeleket - hang­zott a válasz.

Next

/
Thumbnails
Contents