Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-29 / 280. szám
HÍREK Bukta Ági jó formában TENIS Jó formában játszik hetek óta a szolnoki kötődésű Bukta Ági. A teniszező hölgy idei harmadik egyéni tornagyőzelmét aratta egy törökországi 10.000 dollár összdíjazású versenyen. Ági második kiemeltként vágott neki a török viadalnak, ahol szett veszteség nélkül diadalmaskodott. A 23 esztendős sokszoros magyar bajnokjátékos 449. helyen áll a világranglistán (vécsé) Ivánfi Brigitta az év szkanderese SZKANDE Fülöpszálláson rendezték az országos bajnoki fordulót, ahol a szolnoki Ivánfi Brigitta is érdekelt volt. A sokszoros magyar bajnok bal és jobb kézzel is első helyen végzett. A verseny után Brigi megkapta a 2016-os esztendő legjobb női szkanderese címet is. Ebben az évben még egy versenye lesz, Olaszországban decemberben. Majd elkezdi a felkészülést a jövő évi viadalokra, köztük a budapesti világbajnokságra. (vécsé) Falco-Körmend: vasi rangadó KOSÁRLABDA Ma este fél hétkor a Falco Szombathely együttese a mezőny egyetlen veretlen csapatát, a Körmendet látja vendégül a vasi fővárosban, az Aréna Savariában. (vécsé) 1. Liverpool-Leeds 1 2. Hull City-Newcastle x2 3. Manchester Utd-West Ham 1 4. Dijon-Monaco 2 5. Nancy-Metz x2 6. St-Etienne-Marseille x2 7. Guingamp-Nice x 8. Nantes-Lyon 2 9. Toulouse-Montpellier x2 10. Bastia-Bordeaux lx 11. Paris SG-Angers 1 12. Palermo-Spezia 1 13. Sampdoria-Cagliari 1 Plusz egy mérkőzés: 14. Arsenal-Southampton 1 1. Bayern München-Leverkusen 2-1 1 2. E. Frankfurt-Dortmund 2-1 1 3. Mönchengladbach-Hoffenheim 1-1 X 4. Ingolstadt-Wolfsburg 1-1 X 5. Hamburg-Bremen 2-2 X 6.1. FC Köln-Augsburg 0-0 X 7. Schalke-Darmstadt 3-1 1 8. Hertha-Mainz 2-1 1 9, Chelsea-Tottenham 2-1 1 10. Empoli-AC Milan 1-4 2 11. Palermo-Lazio 0-1 2 12. Genoa-Juventus 3-1 1 13. AS Roma-Pescara Plusz egy mérkőzés: 3-2 1 14. Lyon-Paris Saint-Germain HIRDETÉS 1-2 2 Szolnok, Batthyány utca 8. # Tel.: 56/4194)11. Nyitva: minden nap 8-21-ig. Й Szolnok, Szapáry utca 23. £ Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-17-lg. J Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 305,50 313,00 USD: 286,00 294,00 CHF: 284,00 292,50 Érvényben: 2016. november 28. Befektetési aranyé rté kesítés. Д, • • Ot erem a megyei termés a szófiai Európa-bajnokságon Remekeltek versenyzőink A jászberényi Yakuzák csapata jól szerepelt a szófiai Európa-bajnokságon: Agócs Tibor (edző, balról), Cserepes Balázs, Móczó Milán, Kerekes Réka, Mező Lili, Szabó Zsófia (edző) Szófiában rendezték meg a shinkyokushin karate ifjúsági és U22-es Európa-baj- nokságát a hétvégén. A bolgár fővárosban szolnoki és a jászberényi Yakuzák SE karatékéi is tatamira léptek. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu SHINKYOKUSHIN KARATE A Szófiában rendezett ifjúsági és az U22-es Európa-bajnokság- gal véget értek a sportág 2016- os versenyei, a jászberényi Yakuzák SE csapatának sikerült a finist (is) kiválóra teljesíteni. Agócs Tibor tanítványai közül öt versenyző indulhatott a kontinens viadalon. Közülük ketten - Mező Lili és Kerekes Réka - aranyéremmel tértek haza. A „legidősebb” ifjak versenyében (U22) az idei Szolnok Kupa bajnoka, Fekete Farkas Mór is remekelt, ő négy, nagyon nehéz küzdelem után végül a dobogó harmadik fokára állhatott fel, A jászberényiek soraiból tehát Mező Lili megvédte Európa-bajnoki címét és a legtechnikásabb női versenyző lett idén is. Kerekes Réka szintén aranyérmes lett Szófiában, élete első ifi Euró- pa-bajnokságán. Ugyanitt, az Uló-os korosztályban Móczó Milán is kiválóan szerepelt, hiszen sikerült egészen a döntőig verekednie magát s ott is csak nagy küzdelemben maradt alul, a jászberényi fiú így egy Eb ezüsttel gazdagodott Szófiában. Cserepes Balázs is jól szerepelt, de ő nem tudott dobogóra jutni az erős és népes mezőnyben. Az U2 2-ben is besűrűsödött a mezőny, hatalmas küzdelmek folytak a tatamin. A szeptemberi Szolnok Kupa -65 kg-os bajnoka, Fekete Farkas Mór a harmadik helyet tudta megszerezni. A Full-Contact Team Szolnok SportegyesületbóT két karatés erősítette a magyar válogatottat Szófiában. Fórián Enikő és Magna Gergő tanítványa közül Ádám Richárd formagyakorlatban és küzdelemben, míg Palásti Kristóf küzdelemben volt érdekelt. Közülük Palásti Kristóf az Uló-os korosztályban, -75 kg-ban Európa-bajnoki címet szerzett. Kristóf négy győzelmet követően a fináléban litván vetélytársát legyőzve harcolta ki az aranyérmet. A másik szolnoki karatés, Ádám Richárd formagyakorlatban a 7., míg küzdelemben az 5. helyen végzett az erős és kiegyenlített mezőnyben. A MÁV FC is érdekelt lesz a hétközi kupakörben LABDARÚGÁS Hét közben kupafordulót tartanak kis hazánkban. Két nap alatt 16 mérkőzést rendeznek. Ebből kettőt kedden játszanak, amikor az NB I-es éllovas Vasas csapata a szebb napokat is látott Győr vendége lesz. A Kabát Péterrel felálló Rába-par- tiak az előző körben a Debrecent búcsúztatták, most a Vasasra fenik a fogukat. A másik párban a Mezőkövesd Rákospalotára bu- szozik. Nem mehet biztosra a Ferencváros sem, amelyik majd a Puskás Akadémia vendége lesz szerdán a felcsúti Pancho Arénában. A vasárnap Budaörsön nyerő Szobioki MÁV FC a Szabolcs megyei bajnokságban vitézkedő Baktalórántháza vendége lesz, szerdán délben. A program. Kedd: 16.00: REAC (III. osztályú)-Mezőkövesd, 18.00: ETO FC Győr (III.)- Vasas (Tv: M4 Sport) Szerda. 12.00: Dorog (II.)- MTK, Budafok (IIL)-Videoton, Putnok (III.)-Disósgyőri VTK, Ménfőcsanak (IV.)-Bp. Honvéd, Érd (III.)-Haladás, Baktalórántháza (IV.)-Szolnok (II.), Celldömölk (IV.)-Szentlő- rinc (III.), Hatvan (IIL)-Csák- vár (II.), Bicske (IV.)-Ceglédi VSE (II.), Kaposvár (III.)-Sop- roni VSE (II.), Balmazújváros (II.)-ZTE (II.), 16.00: Kecskemét (IV.)-Gyirmót, 17.00: Ko- zármisleny (IL)-Újpest, 18.00: Puskás Akadémia (II.)-Ferenc- város (Tv: M4 Sport) V. Cs. A szolnoki legénység pénteken a Pécs ellen javíthat hazai pályán RÖPLABDA A férfi bajnokság 12. fordulójában Dunaújvárosban vendégeskedett a szolnoki legénység Dunaferr SE- Openhouse-Szolnoki RKSI 3:1 (-21,17, 24, 23) SZOLNOK: Török R., Kru- pánszki, Specht, Varga Z., Gönczi, RÁSA A. Csere: Bene R. (liberó), Fülöp, Tóth G. Vezetőedző: Gulyás Ferenc. Edző: Ilyés Gábor. A találkozó nem kezdődött tül jól a hazaiaknak, hiszen villám- rajtot vett Gulyás Ferenc együttese (4:8). A vendégek a folytatásban sem adtak alább a lendületükből, így folyamatosan nőtt az előnyük (5:13). Ekkor azonban magára találtak Gebhardt Norberték, akik közelebb jutottak ellenfelükhöz, de miután mezőnyben és nyitásban is több hiba becsúszott, végül elment az első szett, (21:25). A következő játékban óriásit fordult a kocka, magára talált a Dunaferr, amely ekkor teljesen más arcát mutatta, remek védekezéssel és támadás befejezésekkel zárták le a második felvonást, (25:17). A harmadik szettben sokáig vezetett a szolnoki csapat, de a végjátékot jobban bírták a házigazdák, akik fantasztikus izgalmak után 26:24-es győzelmet arattak. A negyedik játék is óriási izgalmakat hozott, végül szoros végjátékban a Dunaferr diadalmaskodott, (25:23). Gulyás Ferenc: - Az első szettben aránylag jól játszottunk. A folytatásban sajnos a nyitásfogadásunk és az alapjátékunk sem volt tökéletes, a játszmák hajrájában pedig gyermeteg hibákat követtünk el. További eredmények: Pénzügyőr SE-MAFC 3:2, Kazinc- barcika-Debreceni EAC 3:0, Sümeg-Kecskemét 1:3, PEAC- Kaposvár 0:3 V.Cs. HIRDETÉS Már több mint 5100 vállalkozás csatlakozott a Modern Vállalkozások Programjához- Legyen Ön a következő! A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara kormányzati támogatással hívta életre a Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz digitálisan! elnevezésű infokommunikációs szemléletformáló és kompetenciafejlesztő programot, amely eddig több mint 5100 vidéki mikro-, kis- és középvállalkozás számára nyújtott segítséget az informatikai fejlődésük előmozdításában. A mai digitalizációs fejlődés óriási, nem egyszerű feladat lépést tartani a változásokkal. A cégvezetők szakértő segítség nélkül gyakran érzik úgy, hogy elvesznek a lehetőségek tengerében. Ez az oka annak, hogy a digitális eszközök adta lehetőségeket csak korlátozottan használják, viszont emiatt jelentős lemaradásban vannak európai uniós versenytársaikhoz képest. Reprezentatív kutatás igazolja, hogy a magyar kkv-k csupán fele alkalmaz IT munkatársat cégen belül, a legrégebbi számítógépek életkora pedig a 12 évet is eléri. Rendszeresen megemlítik a magyar vállalatvezetők, hogy bizalmatlanok az informatikai szolgáltatásokkal szemben, mégis alig 1/3-uknak van átgondolt adatvédelmi, biztonsági szabályzata. Az idén tavasszal indult Modern Vállalkozások Programja - Vállalkozz digitálisan! projekt ezekre a problémákra nyújt megoldást. Országosan 29 infokommunikációs tanácsadó áll rendelkezésre, akik többéves szakmai tapasztalattal felvértezve felmérik a vállalkozások digitális helyzetét, megvizsgálják informatikai felkészültségüket, majd javaslatot tesznek a cégnél megvalósítandó fejlesztésekre. Mindezt a program keretében teljesen ingyen! A vállalkozások a részvételt követően a Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést is megkapják, amelynek birtokában plusz 5% vissza nem térítendő többlettámogatást kaphatnak vállalati informatikai pályázatok esetében. Angyalosi-Hermán Eszter, egy zalakarosi szálloda vezetője annak a 5100 vállalkozásnak az egyike, amelyik fontosnak tartotta csatlakozni ehhez az úttörő programhoz. Így vélekedett a programról: „Nagyon hasznos volt a kamarai tanácsadóval a személyes találkozó, olyan dolgokra világított rá, amelyekre már mi is gondoltunk, de csak toltuk magunk előtt a megvalósítását. A hamarosan érkező GINOP-3.2.2 pályázatban szeretnénk a közösen átbeszélt fejlesztéseket megvalósítani, részben támogatásból finanszírozva. Mindenképpen szeretnénk fejleszteni az online megjelenésünkön, és egy még jobban működő online értékesítő és foglaláskezelő szoftver is nagyon fontos lenne. „ „A Modern Vállakózások Programja egy kedvezményes termék- portfólió keretében lehetőséget biztosít a digitális eszközök, szolgáltatások és integrált rendszerek kedvezményes beszerzéséhez is. Eddig főként üzleti internetelőfizetések, valamint az egész vállalkozás működésére kiható ügyfélkapcsolati (CRM) , , , f Magyarorszag rendszerek, f kormánya vagy éppen vállalatirányítási (ERP) modulok iránt érdeklődtek a legtöbben, de a mostanában sokat emlegetett, bárhonnan elérhető felhőalapú szolgáltatásokkal kapcsolatban is informálódtak a kkv-k” - mondta el Koleszár Péter, a projekt szakmai vezető helyettese. Ősztől folytatódik a 127 állomásból álló Információs Nap elnevezésű ingyenesen látogatható rendezvénysorozat, ahol tartalmas, gyakorlati előadások mellett az informatikai területek szakértőivel is találkozhatnak, konzultálhatnak az érdeklődők. A rendezvénysorozat következő állomása: Szolnok, Garden Hotel, 5000 Szolnok, Tiszaligeti sétány 2016. december 1.10.00 óra A programhoz való csatlakozás lehetőségéről és az ingyenes rendezvényekről bővebb információ a www.vallalkozzdigitalisan.hu honlapon található. A rendezvényre regisztrálni ugyanitt lehet. SZÉCHÉNYI Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap BEFEKTETÉS A JOVOBE