Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)
2016-11-24 / 276. szám
4 JÁSZSÁG 2016. NOVEMBER 24., CSÜTÖRTÖK HÁROM PERCBEN 3 kérdés 3 válasz Bobák József, a Jászsági Vendéglátók Egyesületének elnöke A napokban vehette át az éttermi kultúra fejlődéséért dolgozók legnagyobb hazai elismerését, a Schnitta Sámuel- díjat a Nemzeti Gasztronómiai Szövetségtől.- Hová helyezi ezt az elismerést?- Negyvenedik éve foglalkozom a vendéglátással, húsz éve tanítom is a felszolgálókat Jászberényben a Klapka György Középiskolában. Természetesen nagyon örültem, hogy érdemesnek tartottak a felszolgálók, pincérek legnagyobb hazai elismerésére. Természetesen ez egyfajta felelősséget is ró az emberre, nem csak a személyes életében, a vállalkozása továbbvitelében, hanem a új nemzedék oktatása területén is.- Hogyan tudnak reagálni a vendéglátók a szakmát érő kihívásokra?- Látni kell, hogy nagyon kevesen maradnak a szakmában az iskola befejezését követően. Ha pedig a fiatalok mégis a vendéglátásban képzelik el a jövőjüket, akkor rengetegen indulnak el külföldre, vagy épp a Jászságból a főváros felé, illetve a Dunántúlra. Nagyon nehéz olyan motivációt, lendületet adni a diákoknak, amivel megmaradnak választott szakmájukban.- Mi lehetne a megoldás?- Természetesen az, ha a vidéki vendéglátóhelyek is olyan mértékű forgalmat tudnának elérni, amivel magasabb béreket is ki tudnának termelni munkatársaik számára. Szerencsére azért látni némi elmozdulást, ugyanakkor a turizmus fejlesztése nélkül a vendéglátóhelyek sem tudnak kellő mértékben bővülni, pedig színvonalukban arra érdemesek volnának. B. CS. «isis íJSSi jffiaiWS JÁSZBERÉNY A városban immár ötvenkilencedik alkalommal szervezte meg a Galamb- és Kisállattenyésztők Egyesülete éves kiállítását. Ez alkalommal az ország számos pontjáról érkezett tenyésztők kétszázötven galambot, hatvan dísztyúkot, illetve harminc pár díszmadarat állítottak ki az ifjúsági házban. A hétvégi rendezvény egyben már a főpróbája is volt a jövőre kilencveneszten- dős közösség hatvanadik kiállításának. Képünkön az egyesület tagjai (jobbról: Bendó Eszter, Dudás Miklós alelnök, Ácsai István és Parély Viktor) mutatnak be egy-egy kiállított madarat. B. CS. Az enyhe november új kihívások elé állítja a méhészeteket Az állomány negyede oda a kártevők miatt Az egyre erőteljesebben jelentkező éghajlati változások olyan kihívások elé állítják a méhészeket, amelyekre eddig nem kellett külön készülniük. Sok problémát okozhat az enyhe tél, hisz olyan kártevők és kórokozók jelenhetnek meg hazánkban, amelyekről eddig csak a mediterrán országok méztermelőitől hallhattak elbeszéléseket. Molnár György, a Szatmári László Jászsági Méhészegyesület elnöke elmondta: az enyhe őszutó hatása már most érezhető, hisz a felmérések szerint a hazai méhállo- mány negyede elpusztult. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZSÁG Egyelőre szokatlan látvány az számunkra, hogy Erzsébet- és Katalin-nap környékén még javában járják a megmaradt krizatémbokrokat a dolgos méhek. Márpedig az idei ősz épp ilyen. A délidőben tapasztalható plusz 12-17 fok bizony már alkalmas a rovarok számára, hogy elhagyják kaptáraikat. Az alapvető problémát az jelenti, hogy a hazai méheket leginkább veszélyeztető atkafertőzések elleni védekezést éppen az úgynevezett fiasítás mentes időszakokban lehetne hatékonyan elvégezni. Tehát hagyományosan pontosan a késő őszi időszakban végezhetők el a zárókezelések, amelyek még nem zavarják a méhcsaládok átte- lelését. Csakhogy, a még aktív időszakok eltolódásával a védekezés hatékonysága is csökken. Az egyesület elnökétől tudjuk, hogy a méhcsaládok álA napokban országos akció keretében ízletes mézes ételeket kínáltak reggeli gyanánt általános iskolásoknak. Az akcióhoz a jászsági méhészek is kapcsolódtak, a program pedig - beszámoltunk róla - nagy sikerrel zárult. Molnár György véleménye szerint el kell azt érni, hogy a hazánkban megtermelt lapota a Jászságban is és országosan is rendkívül vegyes. Van, hogy teljesen egészséges, és atkamenetes a kaptár, ugyanakkor van olyan mézter- meő terület is, ahol a méhcsaládok nyolcvan százaléka elpusztult, még a tél beköszönte előtt. A szakemberek felmérése, illetve jóslata szerint - mondta Molnár György - már most elpusztult a hazai méh- állomány negyede, de tavaszra elképzelhető, hogy további tizenöt százalékuk jut hasonló sorsra. Mindez természetesen alaposan megnehezítheti jövőre a tavaszi szezonkezdetet. méz minél nagyobb hányadát fogyasszák a belföldi vásárlók. Jelenleg ugyanis a hazai méz nyolcvan százalékát exportálják a termelők. Márpedig véleményük szerint a világszínvonalú hazai mézből jóval többet is fogyaszthatnánk, a mindennapos étkezések részévé tehetnénk - tette hozzá az elnök.- Mindeközben nem lehet azt tudni, hogy az ideihez hasonló enyhe időszakok csak ritka kivételek lesznek, vagy az ilyen éghajlatra kell felkészülni hosz- szú távon a magyar méztermelőknek is - jegyezte meg a térségi egyesület vezetője. - Korábban novemberben már jócskán olyan időjárás - tehát tíz fok alatti nappali hőmérséklet - volt hazánkban, amikor a méhek úgynevezett telelő fürtökbe húzódtak a kaptárban. Tavaly egész télen is enyhe volt az idő, illetve az idei ősz sem mutatta még meg az általunk megszokott arcát. Nem lehetetlen, hogy be kell rendezkednünk az ilyen időjárásra, vele együtt pedig fel kell készülnünk olyan kártevők megjelenésére, amelyekkel hazai területeken nemigen találkoztunk eddig. Ilyen például a „kis kaptárbogár” ami jelenleg az olasz és spanyol méhészek életét keseríti meg, de eddig nekünk nem kellett ellene védekezni. Meg kell tanulnunk az alkalmas módszereket, hogy jó válaszokat tudjunk adni az újonnan megjelent kihívásokra. Emelni szeretnék a hazai mézfogyasztást HÍREK Téli esték a kultúra jegyében JÁSZÁROKSZÁLLÁSA városban idén is megszervezik az Árok- szállási Téli Esték programsorát. A szentestéig tartó rendezvények sora már most szombaton megkezdődik, amikor is az Országos Suzuki Találkozó gálakoncertjét tartják meg a Szentháromság templomban, illetve a Jászfényszarui Fortuna Együttes Háry János kalandjai című színi előadást mutatják be. Egy héttel később pedig már a helyi Fortuna TSE (képünkön) tartja meg hagyományos Mikulás-gáláját. (bcs) Münchhausen Adácsot is bevette JÁSZBERÉNY/ADÁCS Jászberényi sikereket hozott az Ad- ácson immár huszadik alakommal megrendezett Falusi Színjátszók Országos Találkozója és a Vili. Kárpát-medencei Színjátszó Találkozó. A nagy hagyományokkal rendelkező, országosan is elismert rendezvényen először mutatkozott be a Berényi Színjátékos Társaság. A nemrég alakult jászberényi csoport Kormos László Münchhausen báró kalandjai című darabjával szórakoztatta a több száz nézőt és a színházi szakemberek alkotta zsűrit, akik a fesztivál zárónapján, ezüst minősítéssel jutalmazták a társulatot - tájékoztatta lapunkat Kormos László a színjátékos csoport vezetője, (bcs) Táblát avatnak az igazgatóknak JÁSZFÉNYSZARIIA város ön- kormányzata, a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, a Jászfényszaru az Oktatásért Alapítvány, a Fénysza- ruiak Baráti Egyesülete, valamint a Jászfényszaruért Alapítvány szervezésében december 3-án délután tartják meg az „Igazgatók táblája” avatására, illetve Penczner Pál festőművész születésének századik évfordulója alkalmából szervezett ünnepséget, (bcs) ismét rengetegen voltak kíváncsiak Vekerdy Tamás előadására Az éizelmi biztonság a legfontosabb Amikor Vekerdy Tamás Jászberénybe látogat, két dolog egészen biztos. Egyrészt egyértelmű, hogy telt ház előtt mondhatja el véleményét, tapasztalatait a gyermekek neveléséről, a nehézségekről és örömökről egyaránt. Másrészt biztosra vehetjük azt is, hogy a hallgatóság egy magas színvonalú, tartalmas előadással lesz gazdagabb, ha idejéből szakít egy keveset a pszichológus meghallgatására. Szülők, gyakorló pedagógusok, orvosok, a kulturális élet helyi szereplői egyaránt ellátogattak kedden este az ifjúsági házba, ahol a gyermekek számára kialakítandó érzelmi Ez alkalommal is telt ház előtt tarthatta meg előadását Vekerdy Tamás biztonság fontosságáról hallhattak. A gyermek érzelmi igényességének kialakulásához pedig természetesen a legfontosabb a család személyes „érzelmi jelenléte” a cseperedő élet számára. Ennek fejlődése pedig a gyermek születésének pillanatától egy folyamat, ami az élet minden apró mozzanatával változik alakul - mutatott rá sok más mellett tapasztalatait összegezve Vekerdy Tamás. Természetesen ez alkalommal is lehetősége volt a jelenlévőknek, hogy a gyermeknevelésről, a pedagógiáról, a közoktatásról kérdezzenek, amit ki is használt a jászberényi közönség. Banka Cs. Változatos programok az idei adventén is JÁSZBERÉNY A hagyományoknak megfelelően idén is változatos és színvonalas programokkal készülnek Jászberényben advent idején. Az előkészületekről tegnap délelőtt tartottak sajtótájékoztatót a Jászkerület Nonprofit Kft. munkatársai. Az idei rendezvény gerincét is a központban, illetve annak környékén vasárnaponként tartandó gyertyagyújtás, a matiné és pódium műsorok, illetve az adventi vásár köré szervezett rendezvények adják. Helyi művészeti csoportok és közösségek, valamint meghívott ismert művészek és együttesek egyaránt jelen lesznek az elkövetkező hetekben a városban. A nyitányt ezen a hétvégén egy kézműves program jelenti majd, amikor is az ünnepi készülődés jegyében díszeket, ajándéktárgyakat készíthetnek majd vasárnap délután az érdeklődők. Változást jelent az is, hogy a város karácsonyfáját, most nem egy máshonnan kivágott növény adja majd, hanem a Promenád egyik tetszetős fáját díszítik fel az ünnep jegyében. Kibővül az immár harmadik alkalommal megtartandó játékos nap is, hiszen a Rubik kockák és a számítógépes játékok mellett további személyiségfejlesztő társasjátékokat építő játékokat is kipróbálhatnak az érdeklődők. B. CS.