Új Néplap, 2016. november (27. évfolyam, 257-281. szám)

2016-11-17 / 270. szám

4 JÁSZSÁG 2016. NOVEMBER 17., CSÜTÖRTÖK A szakmatanulást és a letelepedést is segítik Visszafognák az elvándorlást Újra érkezik a Jászságból Mikulás a csángókhoz JÁSZBERÉNY/JÁSZKISÉR He­tedik alkalommal szervezik meg civil közösségek és ön- kormányzatok támogatásával a Csángó Mikulás jótékony- sági akciót. Hosszú évek óta tart a kapcsolat a Gyimesfel- sőlokon, illetve a Jászberény­ben élők között. A két telepü­lés önkormányzata testvér­települési megállapodást is kötött néhány évvel ezelőtt. A gyimesfelsóloki gyermekek megajándékozása pedig közös célja minden évben a jászsági­aknak. Kocsán László főszervező tegnap délelőtt az idei gyűjtés­ről tartott sajtótájékoztatón el­mondta, hogy ez alkalommal a gyerekek mikulás csomagja mellett egy-egy cipős dobozba elhelyezett ajándékokat szeret­nének átadni az iskolásoknak, illetve a gyimesfelsóloki okta­tási intézmények számára tar­tós élelmiszereket kívánnak felajánlani, ehhez kérik a la­kosság segítségét. A felajánlá­sokat a Jász Trió Televízió Jász­berényi stúdiójában várják de­cember 1-jéig. Ajászkisériek ebben az esztendőben is támogatják a kezdeményezést, külön gyűjtést is szerveznek. Szatmári Antalné alpolgár­mester elmondta, hogy Jászbe­rény önkormányzata idén is tá­mogatja a gyűjtést. Bejelentet­te, hogy az Electrolux által a városnak adományozott hűtő- szekrények közül kettőt a gyi- mesfelsőloki oktatási intéz­ményeknek ajánlanak fel. Ko­csán László hozzátette: ebben az évben is támogatják kez­deményezésüket a jászkiséri- ek, ahol az önkormányzat és a helyi néptáncegyüttes külön gyűjtést végez a gyimesiek tá­mogatására. Az ajándékokat december 6-án adják át a gye­rekeknek. Akik pénzzel szeretnének segíteni, azok az Országos Néptánc Baráti Kör Egyesület „Gyimesfelsőlok” alszámlájára utalhatnak. B. Cs. Hosszú évek óta a vidéki városok egyik legnagyobb gondja, hogy a fiatalok fo­lyamatosan elvándorolnak a főváros irányába, az utóbbi években pedig nagyon sok esetben külföldre. Élő prob­léma ez Jászberényben is, amire a város önkormány­zata különböző, a letelepe­dést ösztönző programokat indított. Banka Csaba csaba.banka@partner.mediaworks.hu JÁSZBERÉNY Nemrégiben egy, a város ifjúságának helyzeté­vel, lehetőségeivel foglalkozó tanácskozáson a vélemények sorában elhangzott, mostanra már eljutottunk odáig, hogy egy gimnáziumi osztály öt-tíz éves osztálytalálkozóját, sokkal egy­szerűbb volna mondjuk London­ban megszervezni. Jellemzővé vált, hogy a diákok jó része ta­nulmányaik befejezését követő­en azonnal külföldre távozik, s nagyon sokan közülük nem is tervezik, hogy visszatérnek az országba, hanem külhonban építik fel egzisztenciájukat. Az elvándorlás megállítá­sának, lassításának módsze­rei között egyrészt az otthon- teremtés támogatása, más­részt a megélhetést biztosító, piacképes szakmák oktatásá­nak támogatása vált a fő irány- nyá. A kedden délután írták alá Jászberényben - immár máso­dik alkalommal - azokat az ösztöndíjszerződéseket, ame­lyekkel a hiányszakmákban tanuló diákokat, ezzel együtt a családokat segíti a szorgalmi időszakban az önkormányzat. Dr. Szabó Tamás polgármes­ter elmondta, az önkormány­zat abban bízik, hogy a fiata­lok az elsajátított szakmák bir­tokában a városban, illetve a város környékén működő vál­lalkozásoknál helyezkednek majd el. Ezért is próbálnak fo­lyamatosan egyeztetni a cégek képviselőivel, hogy azokat a di­ákokat támogassák, akikre az elsajátított szakmai tudás bir­tokában hosszú távon számíta­nak a vállalkozások. A támogatás egyébként az ál­talános iskolások hetedik-nyol­cadik osztályosai, illetve a kö­zépiskolások számára pályáz­ható. Az általános iskolások - náluk a pályaorientációt segíti a támogatás - a tanév tíz hónap­ján keresztül, tanulmányi ered­ménytől függően tizenötezer, il­letve húszezer forintos, a közép- iskolások, szintén a tanulmá­nyi eredménytől függően havi húszezer, illetve harmincezer forintos ösztöndíjban részesül­nek. A program tavaly huszon­hat diák támogatásával indult, ami összességében hat millió forintos ráfordítást tett szüksé­gessé, idén pedig további har­mincöt fiatal részesülhetett ösz­töndíjban, ami újabb hétmillió 750 ezer forintos keret elkülöní­tését tette szükségessé. A fiatalok letelepedésének támogatására telekprogra­mot is indított a város. Szat­mári Antalné alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a he­lyi cégekkel együttműködve, kedvezményes áron ajánlot­tak szakemberek és családja­ik számára összközműves tel­keket. A program 2013-ban in­dult, és eddig összesen tizen­négy család vásárolhatott ilyen telket Jászberényben. Idén azonban újabb telkek kijelölé­sére kérték a várost a helyi cé­gek, hogy a számukra hosszú távon fontos szakembereiknek ajánlhassanak ilyet. Az alpol­gármester elmondta, hogy a tervek szerint jövőre a Magyar utcában összesen 35-40 telket alakítanak ki, az Érparton pe­dig várhatóan további tízet.- Ha jól érzik magukat a családok, ha van munkahelye a szülőknek, és a.gyerekeket is megfelelő színvonalú okta­tási intézménybe tudják járat­ni, akkor nagyobb eséllyel ma­radnak a városban a családok, ehhez próbálunk megfelelő al­ternatívákat kialakítani - tette hozzá az alpolgármester. Az otthonteremtést Is támogatják Szatmári Antalné alpolgár­mester elmondta, hogy a csa­ládok letelepedését otthonte­remtési támogatással is se­gíti a város. A helyi rendelet szerint a Jászberényben el­helyezkedett munkavállalók számára esetenként, egyedi elbírálással egy-három millió forintos visszatérítendő, illet­ve vissza nem térítendő támo­gatást nyújthatnak a lakás- vásárlás támogatására. Idén vissza nem térítendő támoga­tásban tízen részesültek, ösz- szesen 24 millió forintot fordí­tott erre az önkormányzat, a kamatmentesen adott vissza­térítendő támogatásban pe­dig tizenhármán részesülhet­tek, összesen 16 millió forin­tos ráfordítással. Magyar mérnökök tervezik JÁ&FÉNYSZARUA német tu­lajdonú thyssenkrupp kon­szern helyi bázisának építke­zése félidejéhez érkezett. A be- ruházástharmincmilliárd forin­tos ráfordítással hajtják végre, aminek keretében két gyárat, valamint a hozzájuk tartozó ki­szolgálólétesítményeket építik ezekben a hónapokban. Marc de Bastos Eckstein, a thys­senkrupp Presta Hungary ügy­vezető igazgatója (képünkön) a napokban tartott bokrétaünne­pen bejelentette, hogy a fény­szarun gyártandó kormány- rendszereket és vezérműten- gelyeket magyar mérnökök ter­vei alapján készítik majd. (bcs) Jótékonysági koncertet adnak JÁSZSÁG A jászberényi Nagy- • boldogasszony Római Katoli­kus Templomban ad koncer­tet november 27-én Pitti Ka­talin, Liszt Ferenc díjas ope­raénekes. Az este hét órakor kezdődő koncert teljes bevéte­lét a napokban elhunyt peda­gógus, Orosz István családja számára ajánlják fel a résztve­vők és a szervezők. (bcs) Lézertechnika a gyógyításban JÁSZBERÉNY A mozgásszer­vi megbetegedések gyógyítá­sában alkalmazható, high-tech eszközöket mutatott be a na­pokban, Jászberényben egy kft. Dr. Csiki Zoltán, a berényi kórház korábbi igazgatója el­mondta, hogy az eddiginél há­romszor nagyobb teljesítmény­re képes lézerre cserélték ko­rábbi gépüket, ami már az izü­leti porc felszínek kezelésére is képes. Ugyancsak fontos elő­relépés a felső végtagi bénu­lások kezelésében az az új be­rendezés, amellyel a bénult vagy petyhüdt felső végtagot mintegy súlytalanítva, a beteg egy PC előtt számítógépes játé­kokat játszva tudja a sérülését kezelni, szakavatott gyógytor­nász segítségével. (bcs) A jászok és az oszétok kultúrájának hasonlóságait kutatták Élményekkel térhettek haza JÁSZBERÉNY Hivatalos kul­turális delegáció látogatott a nyáron Észak-Oszétiába, ahol más alán eredetű nép­csoportok képviselőivel kö­zösen a kultúrák közötti ha­sonlóságokat térképezték fel. Mindezek mellett természe­tesen a Jászság és Oszétia kö­zötti kapcsolatokat is erősí­tették, illetve új utakat keres­tek az együttműködés folyta­tására. A delegációt Hortiné dr. Bat- hó Edit, a Jász Múzeum igaz­gatója vezette, és a Jászság több településéről kerültek ki a csoporttagok. A tizenhárom fős küldöttséget néprajzkuta­tó, kézműves, dalénekes, tör­Emlékekkel, érzésekkel, új információkkal térhettek haza a Kaukázusból ténész, régész, néptáncos al­kotta. A napokban a résztvevők a Jász Múzeumban számoltak be arról, hogy milyen élmé­nyekkel tértek haza a jászok rokonainak földjéről. A kau­kázusi „túra” folytatása lehet, hogy a későbbiekben újabb őszét delegáció látogat majd a kistérségbe. A jászok őstörténetének ku­tatása, a hagyományok meg­ismerésének témakörében szerdán este, szintén a mú­zeumban a szkíták, szarma­ták, alánok ötvösművésze­téről tartott előadást Scholtz Róbert régész. Banka Csaba Újabb naperőmű épül a Jászságban JÁSZDÓZSA Az elmúlt években több naperőmű épült Jászágó belterületén, illetve a kiste­lepülés határában. Nemrégi­ben pedig arról számolhat­tunk be, hogy hasonló fej­lesztést terveznek a követke­ző években Pusztamonosto­ron is. A napokban pedig arról kaptunk hírt, hogy Jászdó- zsán egy újabb naperőmű épí­tését kezdték meg. A telepü­lésen október 1-jén kezdődött az ötszáz kilowattos teljesít­ményű naperőmű építése. Az 1,09 hektár méretű te­rületen 1980 darab polikris- tályos napelem modult he­lyeznek el, aminek a teljes termelését az áramszolgálta­tói hálózatban adják át. A megtermelt áram (évente megközelítőleg ötszázötven- ötszáznyolcvan ezer kWh) több mint kettőszáz családi ház éves fogyasztását fedez­né. A naperőmű működésének köszönhetően a hazai üveg­házhatású gázok kibocsátása évente közel ötszázötven ton­nával csökkenthető. A jászdózsai erőmű élet­tartamát harminc-negy­ven évre becsülik. Az előze­tes tervek szerint az áram- termelés várhatóan január­jában már meg is kezdődhet. Banka Csaba

Next

/
Thumbnails
Contents