Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-10 / 238. szám
2 MEGYEI KÖRKÉP 2016. OKTÓBER 10., HÉTFŐ FEGYVERNEK A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Felnőttkórusok XXVI. találkozóját rendezték meg szombaton a művelődési ház nagytermében. Megyénk településeiről tizennégy kórus érkezett a hangversenyre. Felvételünk a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Karnagyok Kamarakórusát örökítette meg. M. J. Túlzsúfolt várótermek, ráérő betegek - mi lehetne a megoldás? Ügyelet: elvileg csak süllős esetben kellene elmenni HÍREK Tárlatvezetés a régi könyvek között A Damjanich János Múzeum időszaki kiállításához kapcsolódóan családi napot szerveztek szombaton. A kézműves foglalkozások mellett tárlatvezetésen is részt vehettek az érdeklődők. (mj) Hárman sérültek meg a balesetben >20 Egy kamion és egy személyautó ütközött össze Szolnokon, a 4-es főút elkerülő szakaszán, a Kertész utcai elágazás közelében szombat délután. Az ütközés következtében a kamion az árokba borult. A balesetben hárman könnyebben sérültek, őket a mentők látták el - tudtuk meg S. Tóth Anikó megyei katasztrófavédelmi szóvivőtől. (czn) Vállalkozást látogattak meg RÁKÓCZiFALVA Egy pályázati forrás bevonásával nemrég elindított tésztaüzemben tett látogatást a minap Kosa Lajos polgármester. A tulajdonos, Csornán Istvánné bemutatta, hogyan készülnek a csak természetes alapanyagot tartalmazó házias ízvilágú termékek. A vállalkozás a folyamatos technológiai fejlesztést és a legkorszerűbb élelmiszer-biztonsági követelményeknek való megfelelést tartja szem előtt - mondta a polgármester. (ta) Összeverekedett két nő az utcán Garázdaság gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség két jászladányi lakos ellen. A két nő pénteken, a kora délutáni órákban Jászladány egyik utcáján szóváltásba keveredett, majd bántalmazta egymást. A járőrök a helyszínen elfogták és a rendőrkapitányságra elő is állították a verekedőket, majd gyanúsítottként hallgatták ki őket - tájékoztatott Kovács Ágnes megyei rendőrségi sajtóreferens. (czn) Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG Az egészségügyi törvény szerint akkor szükséges a sürgős ellátás, ha: „az egészségi állapotban hirtelen bekövetkezett olyan változás, amelynek következtében azonnali ellátás hiányában a beteg közvetlen életveszélybe kerülne, illetve súlyos vagy maradandó egészségkárosodást szenvedne...” Az egészségügyi rendszer egyik legérzékenyebb területe a sürgősségi osztályok és az orvosi ügyeletek működése. Az ellátásra várakozók száma és egészségi állapota, a túlzsúfoltság mindenhol meghaladja az orvosok és ápolók létszámát és kapacitását. A sürgősségi osztálynak a valóban sürgős esetek ellátása a feladata. Ahhoz, hogy valóban megfelelő szinten tudjanak foglalkozni a páciensekkel, ide csak azoknak kellene érkezniük, akiknek valóban akut, kórházi szintű ellátást igényel az állapota. Ez azonban jelenleg nem így van. A betegek mintegy ötven százaléka úgy vesz igénybe sürgősségi ellátást, hogy közben háziorvosi vagy szakorvosi ellátás is elegendő lenne.- Rendkívül sokan keresik fel az ügyelet valamelyik szintjét akár több hetes-hónapos panaszokkal vagy egyszerű gyógy- szerfelírási igénnyel - mondta el kérésünkre válaszolva dr. Sinkó Káli Róbert, a jászberényi Szent Dr. Sinkó-Káli Róbert Erzsébet kórház főigazgatója, aki háziorvosként korábban közvetlenül is kivette a részét az ügyeled ellátásból. - Ellátatlanul természetesen senkit sem lehet elküldeni, ám ezek az esetek azoktól a betegektől veszik el az időt, akik valóban sürgős beavatkozást igényelnének. Amint az igazgató hozzátette, sokan nincsenek tisztában vele, hogy mikor menjenek az ügyeletre vagy éppen a sürgősségire, mikor hívjanak ki mentőt, és milyen esetben elég megvárni a másnapot, hogy megkezdje rendelését a körzeti háziorvos. Egyre növekszik azok száma, akik indokolatlanul veszik igénybe a sürgősségi betegellátásnak ezt a formáját, ezzel is az ügyelet leterheltségét növelve. Pedig az orvosi ügyelet nem helyettesíti a háziorvosi rendelést, mert alapvetően sürgősségi ellátásra hozták létre, amely legtöbbször a háziorvosi rendelési időn kívüli betegeket fogadja. Az ügyelet feladata a háziorvosi ellátás kiegészítése, illetve annak segítése, a háziorvosoknak a sürgős _ - a következő rendelési időig nem halasztható - orvosi tevékenységek elvégzése érdekében szervezett szolgálata. Nyilvánvaló tehát, hogy orvosi ügyelet azért van, hogy igazán sürgős esetben segítséget nyújtson, és nem azért, hogy banális problémával keressük fel, mint például enyhe hőemelkedés vagy bőrkiütés. Egyre több kórház sürgősségi osztályán, köztük a Hetényi Géza Kórházban is bevezették már a betegfelvételnél a nemzetközi minták alapján kidolgozott osztályozási rendszert. Ennek keretében a megfelelően felkészített ápoló rövid vizsgálat után értékeli a beérkező betegek állapotát, és meghatározza, hogy azonnali beavatkozásra van szükség, fél órán belüli sürgős ellátásra szo- Ráadásul a hazai rendszer jelenleg is jóval többet ad, mint sok, nálunk jóval fejlettebbnek számító országé - tette hozzá dr. Sinkó Káli Róbert. - Számos példát lehet erre felhozni. Londonban például egyetlen (!) ügyelet működik, s a betegeket egy telefonos diszpécserszolgálat segíti tanácsokkal, ha a telefonnál ülő úgy ítéli meg, hogy nincs szó közvetlen életveszélyről. rul, vagy lehet várni akár két órát is a szakorvossal való első találkozásig az illető állapotának romlása nélkül. A helyes döntés életveszélyes helyzetekben sorsdöntő, de az azonos elvek alapján történő betegbesorolás a túlzsúfoltság leküzdésében is kulcs- fontosságú lehet. Ebben segít a triázs sorrend, amelynek elnevezése a francia triage (rendezés, sorolás) szóból származik. Osztályozzák a betegeket Megyénkben is fellelhetőek a haljelöltek Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG Az áramvonalas testű paduc közepes és nagyobb folyóink hala. A másik jelölt a tíz-tizenöt centiméteres testhosszt elérő, halvány oltú küllő, amely kisebb-na- gyobb folyóvizeink alföldi és dombvidéki szakaszait jellemzi. A harmadik aspiráns a harcsa. Legnagyobb ragadozóhalunk folyó- és állóvizekben egyaránt elterjedt. Kitűnő horgászhal a Tiszában is. A jelöltek közül 2016. december 31-ig lehet választani a társaság honlapján, január elsején pedig kiderül, melyik állat lesz 2017 hala. ÚN TISZAKECSK Két alkalommal is aquafitnesz-bemutatót tartottak szombaton délután Tiszakécskén, a Ti- sza-parti Gyógy- és Élményfürdőben. A jelentkezők ingyen próbálhatták ki ezt a vízi mozgásformát, mely az ae- robik és a fitnesz alapvető mozgásait egyesíti a vízben való, ízületkímélő testmozgással. ÚN Első otthon: bővíthetik a támogatottak körét ÚJSZÁSZ Bővülhet azok köre, akik vissza nem térítendő támogatást kaphatnak első lakásuk megvásárlásához. Mivel a város lakossága az utóbbi években erőteljesen fogyatkozott, a képviselő-testület 2014-ben alkotott rendeletet az első lakáshoz jutó fiatalok támogatásáról. E szerint egyszeri, háromszázezer forint összegű visz- sza nem térítendő támogatással segítenék elő azoknak a helyi vagy itt letelepedni szándékozó fiatal házasoknak, élettársaknak az első lakásuk megvásárlását vagy felépítését, akik a városban szeretnének otthonhoz jutni. Molnár Péter polgármester elmondta, míg tavaly olyan kevés jelentkező akadt, hogy az ilyen célra elkülönített egymillió forintot sem tudták elkölteni, idén viszont elég sokan jelentkeztek. Feltételeként szabták, hogy az igénylők és a velük együtt az adott lakásba beköltözni szándékozók egy főre jutó havi nettó jövedelme ne haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a három és félszeresét - emiatt több igénylő is elesett e lehetőségtől. A legutóbbi testületi ülésen azonban arról döntöttek, hogy a jövedelemkorlátot megemelik a nyugdíj legkisebb összegének hat és félszeresére. Ezzel is azt remélik, hogy minél tpbb fiatal helyben képzeli el jövőjét. К. B. S