Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-26 / 252. szám
2016. OKTÓBER 26., SZERDA KÖRKÉP 11 Makk Károly mesélte: igazi csapatmunka volt a Szerelem elkészítése A New York Times is kereste A világhírű magyar filmrendező, Makk Károly látogatott az előző héten Egerbe. A Szerelem című filmje vetítése után a közönséggel beszélgetett az alkotás megszületéséről, s arról, milyen volt 1956-ban filmesnek lenni. Mellik Alexandra alexandra.mellik@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Nagy névvel kedveskedett a közönségnek a Kepes György Művészeti Központ és az Illés György Filmestek. Makk Károly világhírű, Kossuth- és Balázs Béla-dí- jas filmrendezőt látták vendégül egy filmesten, amely a Szerelem című - Törőcsik Mari, Darvas Iván és Darvas Lili fő- szereplésében készült - film vetítésével kezdődött, s amelyet közönségtalálkozó követett. A művet - mely 1971-ben a Cannes-i Filmfesztivál Zsűri Nagydíját kapta - az idén a Cannes Classics ismét a programjára tűzte, mégpedig az alkotás digitálisan felújított változatát. A est folyamán a rendezővel Muszatics Péter író és filmrendező, a Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik főszervezője és a Cine Classics kurátora beszélgetett.- Hatvan éve, 1956 nyarán valami mozgott a levegőben - emlékezett vissza Makk Károly. - A magyar szellemi élet az akkori vezetőpárt nem kevés tagjával vitázott a Petőfi Irodalmi Körben az ország helyzetéről. Én mindeközben egy kedves forgatókönyvön dolgoztam, ami tulajdonképpen arról szól, hogy ismeretlen emberek összefognak. Ez volt a Mese a 12 találatról című dolgozatom. Makk Károly elmesélte: ezt követően olvasta el Déry Tibor regényét, amelyben egy ártatlanul becsukott ember - akikkel akkoriban elmondása szerint tele volt az ország - bocsánatot kér.- A történet szerint Darvas Ivánt lecsukják, s nem tud semmit a családjáról - mondta. - Két szerelmes asszony, az anya és a feleség - akiről a filmben később kiderül, hogy mire is képes - várja a férfit. A film első fele a Szerelem, a második része pedig az 1962-es Két asszony című novella. A rendező elárulta: a film elkészítése maximálisan csapatmunka volt. Együtt jöttek rá például arra, miként lehet a Szerelem közismert elemeit, az emlékképeket, a dialógokat működőképesen beilleszteni a filmbe.- A forgatókönyv megírása és a film elkészülte között eltelt ó év. Ennek oka egyebek között a cenzúra volt, hisz’ abban az időben a filmkészítés úgy működött, hogy bemutattad a forgatókönyvet, s azt mondták: viszont látásra, írj vígjátékot. Az alkotó szólt arról is, hogy minden filmnél sokat számít a szereplők kiválasztása. A Szerelem férfi szereplőjéről úgy gondolta: jó lenne látni egy ismeretlen arcot, aki kíváncsiságot kelt.- Kezdetben Pálos Györgyre gondoltam, de ő beteg volt, így „fentről” valaki úgy döntött, ezt a filmet Darvas Ivánnal kell leforgatnom. Törőcsik Mari szereplése egyértelmű volt, ami nála nagy fejtörést okozott, az a parókája volt. Ami azért, valljuk be, nem volt a legszerencsésebb választás. Darvas Liliről - aki a felkérés ideje alatt New Yorkban élt - a rendező viccesen úgy fogalmazott: ő volt a másik „baklövése”.- A film előtt tartottunk egy próbafelvételt - emlékezett vissza Makk Károly. - Lili mindenkit elvarázsolt, ezért rögvest a gyártásvezetőhöz küldtük, hogy állapodjanak meg. Lili nem csak tehetséges volt, de a szakma olyan birtoklása is rejlett benne, amelyet kevesek mondhatnak el magukról. Muszatics Péter arról is kérdezte a rendezőt: a filmet elkészülte után vajon be kellett-e mutatni.- Miről beszélsz? Cenzúra volt! - válaszolta Makk Károly. - A stúdióvezetőnk Újhelyi Szilárd volt. Mivel 1956 után nem találtak embert, őt hívták el Romániából, hogy legyen itthon kultuszminiszter. Miután elkészült a Szerelem levetítettük párszor, de a sorsa még nem lett eldöntve. Nem tudtuk, hogy a premier miként fog zajlani: támogatják-e a mozikban vagy sem. Ebben nagy szerepe volt Aczél Györgynek. Makk Károlyt a Szerelem elkészülte után a New York Times kelet-európai tu- akadályokba. Nem tudja min- dósítója is megkereste, szeret- dig mindenki megcsinálni azt te volna megtekinteni az alko- a filmet, amit szeretne. Aczél tást.- Levetítettük neki a filmet, amelyről megjelent egy dicsérő cikk - egészítette ki a rendező. - Az újságíró a rendszerről is kérdezett, de nem akartam eljajgatni neki, hogy hányszor nem fogadták el a forgatókönyvet. Inkább csak azt válaszoltam - amiben, úgy gondolom, még mindig nagy igazság van -, hogy a világon minden rendező, legyen az akár Fellini, ütközik György ezt villámgyorsan elolvasta, s megköszönte, hogy nem úgy írtam le: jaj, de nagyon rossz volt. Félreértés ne essék, nem volt jó, de nem is volt olyan rossz. Makk Károlynak nemrégiben jelent meg Szeretni kell című visszaemlékezése, amelyben leírja: elégedett a sorsával, hisz’ az nagyjából úgy alakult, ahogy tervezte. Makk Károly: tudja mindig mindenki megcsinálni azt a filmet, amit szeretne!” A legendás televíziós, Vitray Tamás nagyapja Karcagon dolgozott könyvkötőként a századfordulón Volt, aki nem értette, hogyan fér bele a dobozba Vitray Tamás volt a vendége a wojtylások közösségének Kecskeméten a minap. A Kossuth-díjas újságíróval ebéd előtt Borzák Tibor beszélgetett a Wojtyla-házban pályájáról, műsorairól és az ismertségről. Zsámbóki Dóra dora.zsamboki@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG Vitray Tamás életútjáról is mesélt. Elmondta, hogy nagyapja könyvkötő volt Karcagon, majd elkerült Budapestre, ahol könyvkötősegédként dolgozott. 1902-ben elkezdték építeni a Vígszínházát, a költségekbe beszállt a nagyapját foglalkoztató könyvkötészet is, így történt, hogy amikor embereket toboroztak a színházi háttérmunkára, a nagyapja elszegődött a jegyellenőrök főnökének, közben a könyvkötészetet is folytatta. Amikor Vitray Tamás megszületett, az édesanyja tizenkilenc éves volt, fodrászsegédként sokáig dolgozott, otthon lakott a szüleinél. - Engem a nagyanyám nevelt, amit túlzás nevelésnek nevezni, mert nem nagyon lehetett engem féken tartani. Állandóan bejártam a nagyapámhoz a színházba, és beleszerettem a színházba. Nagyon hamar elhatároztam, hogy színházi rendező leszek. Amikor leérettségiztem, jelentkeztem a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, eljutottam az utolsó rostáig, ahol Major Tamás azt mondta nekem, hogy nem férek bele abba a tizenkettőbe, akit felvesznek, de javasolta, menjek el egy színházhoz egy évre tanulni, majd menjek vissza - emlékezett Vitray. Addigra a nagyapja már nem élt, a Vígszínház a világ- háborús ostrom miatt romokban volt, akkor zajlott éppen az újjáépítése - Magyar Néphadsereg Színháza néven próbálták feltámasztani a teátrumot. - Igazgatót nem kerestek, így annak nem jelentkezhettem, de díszletmunkásnak igen. Fel is vettek. Csak egy baj volt, hogy a díszletmunkások jól megtermett, erős emberek kellett, hogy legyenek. Az is fontos volt, hogy nagyjából egy magasak legyenek, hogy jól tudják együtt mozgatni azokat a hatalmas díszletfalakat. Aki sokkal kisebb, arra rámegy az egész súly. Hát rám ment. Egy darabig nézték a szenvedésemet, aztán a zsinórpadlás főnöke lekiabált a színpadra, hogy „te Gyula, ha adtok rá két csatos üveg bort, akkor adok helyette egy emberszabásút”. így lettem zsi- nóros két évre - mesélte nevetve Vitray Tamás. Kérdésre elmondta azt is, soha nem csinált problémát a termetéből, mert akkor se nőtt volna egy centit se. Vitray Tamás ehhez kapcsolódva elmesélt egy történetet. 1960-ban közvetített először olimpiát, és amikor hazaértek Rómából, élmény- beszámolóikkal járták az országot. Egy ilyen eseményen, egy kis faluban - ahol akkoriban még egy kis televíziót nézett az egész falu - odalépett hozzá egy bácsi, és elképedve mondta: „Látom én, hogy kicsi, de mégis, hogy’ fér be abba a pici dobozba?” Az egykori és a mostani ismertség témakörét is boncolgatta Borzák Tibor. Vitray Tamás elmesélte: az 1980-as évek végéig nem volt olyan ember, aki ne ismerte volna, de manapság már nem ez a helyzet. - Régen, ha taxiért telefonáltam, elég volt köszönnöm, csak azt kérdezték, hova küldhetik az autót. Ma telefonálok, mondom a nevemet, közük, hogy egy órát várni kell, mondom, nem baj, mondom a címet, megkérdezik a nevet még egyszer, majd kérik, hogy betűzzem le - mesélte nevetve, kicsit sem keseregve Vitray Tamás, aki a beszélgetés után az ebédosztásban is segédkezett a Wojtyla-házban.
