Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-22 / 249. szám
- Nagybátyám elete vege fele megbékélt sorsával - emlékezik vissza unokahúga, Andrási Éva, aki képünkön egy korabeli dokumentumot tart a kezében MEGYEI KORKÉP 2016. OKTÓBER 22., SZOMBAT Azzal vádolták, hogy fegyverrel foglalta el a szolnoki rádióadó épületét nél, amikor lebontották. Tudtommal volt egy női tüntetés is, persze sok dolgot csak hallottam. Beszéltek Kablayról, meg arról, hogy az egyetemisták ki akartak menni a laktanyába fegyverért, és ő is lebeszélte őket. Később Zoliról, aki katona sem volt, a fegyvereket sem szerette, egy hamis tanú mégis azt vallotta, hogy fegyverrel kényszerítette engedelmességre a rádió személyzetét. Erre mondta a bíró, itt vannak a vádlottak, mutassa meg Fazekas Zoltánt, és nem tudta megmutatni. Ettől függetlenül elítélték. Köztudottan a katonák sem adtak fegyvert nekik. Hétéves gyerekként ellenben jól emlékszem arra az éjszakára, amikor apám a munkástanács elnökeként őrségben volt a bútorgyárban, én meg idős rokonokkal voltam otthon. Ott laktunk a Kolozsvári híd környékén a Baj- csy-Zsilinszky út és Vasvári Pál utca háromszögében. Megérkezett Zoli és mondta, hogy jönnek az oroszok Pest ellen, gyertek le a pincébe. Egész éjjel hallottam, a tankok zörgését. Zoli franciául és németül hallgatta a rádiót, ahogy be- mondták a segélykérést - folytatja emlékei felidézését Andrási Éva.- Fazekas Zoltánt először még rövid időre kiengedték, de később ismét bevitték a Sza- páry úti rendőrkapitányságra, s onnan szállították el, mint később kiderült, a határon túl Ungvárra. Egy hónapig lehetett kint, s a család azt is megtudta, hogy vele együtt máshonnan, például a Jászságból is szedtek 1956-ban Nagy Imre miniszterelnök Dancsi József, a szolnoki Forradalmi Tanács elnöke útján felkérte dr. Fazekas Zoltánt, a szolnoki egyetem újságírói gyakorlattal is rendelkező egyik vezetőjét, hogy vegye át az Európa-szerte fogható helyi rádióadó felügyeletét. Fazekas Zoltán egyetemistákkal megszállta és három napon át a kormány nevében működtette a rádióállomást, amiért a szovjet csapatok először Ungvárra hurcolták, majd itthon bebörtönözték és örökre eltávolították az egyetemről. Szathmáry István kunhalom.1950@gmail.com Családja nevette is: „Szibériába nem tudtál eljutni, ide most sikerült.” Közben volt egy rövid életű házassága, egy szintén ötvenhatos tettekért elítélt mérnöknővel, akivel a börtönben ismerkedett meg, de kapcsolatuk nem bírta el a rájuk nehezedő terheket. Idős korára egy kis lakást is tudott venni, ami azért is fontos volt számára, mert a meleget nagyon szerette, a börtönben sokszor átfagyott. A rendszerváltás után a Dr. Fazekas Zoltán arcképe a forradalom idejéből POFOSZ-nak volt oszlopos tagja, kapott kitüntetéseket is, némi kárpótlást a nyugdíja mellé, aminek nagyon örült.- Az tette boldoggá, ha utazhatott. Emellett az én gyerekeimet, unokáimat szerette nagyon. Azt mondta, hogy ő már meg van elégedve a sorsával - zárta visszaemlékezését unokahúga. Dr. Fazekas Zoltán 2008. augusztus húszadikán, Szent István napján hunyt el. SZOLNOK - Az első letartóztatása november ötödikén volt. Éppen hallgatták a Szabad Európát, amikor nagy zajjal pu- fajkások jöttek, de voltak velük oroszok is, egyikük az ajtóban állt géppisztollyal. Ahogy Zolit lefogták nagyapám vele akart menni, nagyanyám meg a földre vetette magát, úgy kö- nyörgött, hogy ne vigyék el a fiát. Anyám, aki nagyon kemény asszony volt, mondta neki, hogy ezeknek ne könyörögjél! Én kislányként bebújtam az asztal alá, tudtam, hogy itt rám semmi szükség - emlékszik vissza nagybátyja első elhurcolására unokahúga, a Szolnokon élő Andrási Lász- lóné tanárnő. Az ügy előzménye az volt, hogy nagybátyja, aki jogászként az egyetem dékáni hivatalának vezetője volt, tőlük alig idősebb emberként nagyon jó kapcsolatot ápolt a diákokkal. A pesti forradalom hírére őt is hívták magukkal, amikor bementek a színházba és megszakították az előadást. Akkor az egyik színész, Lengyel János, elmondta a Nemzeti Dalt, őt később vele együtt állították bíróság elé. Később tagja volt az egyetem Nagy Imréhez menő küldöttségének is, akkor figyelhetett fel a személyére a miniszterelnök, s ennek köszönhette sorsdöntő megbízását.- Bement a fiatalokkal, mondta, hogy tüntetés volt. Még meg is mosolyogtuk, mert állítólag nagyanyám is szónokolt az ottani orosz emlékműEz a forradalom előtt készült kép dr. Fazekas Zoltánt egy dunántúli lap szerkesztőségében örökítette meg össze embereket. Először attól tartottak, hogy kiviszik őket a határba és főbe lövik, mert erre is láttak esélyt. Fazekas Zoltán jóval később mesélte, hogy Ungváron tisztességesen bántak velük, nem volt verés, vagy kínzás. Egy orosz tiszt vallatta őket, végül megint teherautóra kerültek és jöttek haza. A szóbeszéd vagy valaki felléphetett az érdekükben, vagy Kádárt sérthette a hatáskörébe történt orosz beavatkozás. Többségüket Nyíregyháza környékén ki- lökdösték a kocsiból, mehettek haza, de Fazekas Zoltánt útja végül a Markó utcában meg Vácott folytatódott, mert közben elkezdődtek a nagy pereskedések.- Emlékezetem szerint - mondja Andrási Éva - a Clark Ádám téren volt egy épület, ott ítélték el őket. Több tárgyalásukra anyukám is felment, titokban jegyzeteket csinált, s azokat esténként felolvasta nagyanyámnak. ítélethirdetésre engem is felvittek, hogy elbúcsúzhassunk tőle, mert halálos ítéletet is rebesgettek. Felkészültünk a legrosszabbra, kint vártunk a nagy előcsarnokban. A szünetben kihozták Zolit, aki a csíkos fegyencruhá- ban nagyon idegen volt nekem. Mondták, üljek oda, köszönjek el, adjak neki puszit, de nem az a Zoli keresztapám volt, akit ismertem. Az ügyvédje Major Ákos volt, a korábbi rossz hírű népbírósági tanácselnök, Major Tamás színész testvére, akinek munkájában nem volt sok köszönet. Végül őt elsőre öt évre ítélték, Dancsi József bácsit nagyon súlyos fegyházra. Velük együtt ítélték el dr. Aszó- dy Imrét, aki Szolnokon volt jogász, és dr. Kocsár Józsefet, Zoli barátját, a szolnoki egyetem tanárát.- Fellebbezés révén végül a legtöbb ítéletet némileg mérsékelték, Fazekas Zoltán három évet kapott, amit kezdetben Vácott töltött, ahol hallották a halálraítélteket, amikor vitték őket kivégzésre. A börtönfolyosón búcsúztak tőlük kiabálva. Később Állampusztán cukorrépát szedtek, amitől télen elfagyott a keze. Idővel a magasabb végzettségűeket berakták tanítónak a börtönőrök, vagy a köztörvényesek iskolájába, mert ilyen is volt a rácsok mögött.- Zoli írta nagyon soknak az érettségi dolgozatát, amiből humor is fakadt - eleveníti fel nagybátyja egyik történetét a tanárnő. - Éjszaka kereste a börtönőr a cellában, s kérdi: „Rokona-e maga Fazekas Mihálynak? Mert a Ludas Matyit kell megírni, maga meg biztos tudja.” Nem mert röhögni, csak nyelt egy nagyot és megírta neki a dolgozatot. Dr. Fazekas Zoltánt végül Pesten helyezték szabadlábra. Onnan utazott haza, de mint rendőrségi felügyelet alatt álló személynek állandóan jelentkeznie kellett, így munkát sem talált. Végül volt kollégái szereztek neki egy buszka- lauzi állást Budapest, meg valamelyik falu között. Az egyetemre többé nem tudott visz- szakerülni, hanem később a Vegyépszernél dolgozott. Irodai munkát végzett, utána jogi tanácsokat és jogi ügyeket is rábíztak, de azt csak strómanként végezhette. Ott már jól érezte magát, s annyira megbecsülték, hogy amikor a Vegyépszernek munkája volt Tengizben oda is kiküldték. Három napért három évet kapott