Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-18 / 245. szám
2016. OKTÓBER 18., KEDD BELFÖLD-KÜLFÖLD у Kivonulna a szavazásról az MSZP, a DK és az LMP Vita a módosításról A kormánypárti erők és a Jobbik támogatják a kormányfő javaslatát A PDSZ nem támogatja a kötelező felvételit BUDAPEST „A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem támogatja a kötelező gimnáziumi felvételit, itt nincs nóvum, csak a politikai sandaság” - közölte tegnap Mendrey László. A PDSZ elnöke szerint ha bevezetik a tervezetet (amit Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője említett), az valószínűleg a felvételi szigorítását jelentheti, aminek az a célja, hogy kevesebben jussanak be a középiskolákba, ami kevesebb diákot, osztályt, intézményt, pedagógust eredményezne, és hosszú távon elbocsátásokkal járhat. Megemlítette, a középiskolai felvételi rendszer már régóta létezik, és a központilag kialakított teszteket - matematikából és magyarból - mindenkinek meg kell írnia, aki gimnáziumba jelentkezik. Horváth Péter, a Nemzeti Pedagóguskar elnöke a Magyar Hírlapnak azt mondta, a kötelező középiskolai felvételi nem rossz ötlet, kivéve ha ezzel akarják átterelni a diákokat a szakképzésbe. MW Megnőtt Clinton előnye Trump előtt WASHINGTON Országosan az Egyesült Államokban a demokrata Hillary Clinton vezet az elnökválasztási küzdelemben a republikánus Donald Trump előtt, derült ki a közvélemény-kutatásokból. Az NBC televízió és a The Wall Street Journal felmérése szerint Clinton 48:37 arányban vezet Trump előtt, a libertárius Gary John- sonra a választók 7 százaléka szavazna, a Zöldek elnökjelöltje, Jül Stein 2 százalékon áll. Az ABC televízió és a The Washington Post vasárnapi felmérése azonban kisebb Clin- ton-előnyt mutatott. Az ő felmérésük szerint Trump a nőket sértő megjegyzései ellenére is négy százalékpontos - 47:43 arányú - hátrányban van. A választóknak egyébként 34 százaléka van azon a véleményen, hogy Trump vérmérséklete megfelelő ahhoz, hogy elnök legyen, Clintonról ezt 59 százalék állította. MW Orbán Viktor ismét a népszavazás után létrejött új nemzeti egységgel indokolta ma a parlamentben az általa benyújtott alkotmány- módosítás szükségességét, hogy nemet mondjanak a kényszerbetelepítésekre a „Brüsszelből irányított birodalomnak”. A módosítást ellenző pártok közül a DK és az MSZP részt sem vett a vitában, az LMP és az MLP elmondta érveit, de nem szavaznak a javaslatról, amelyet a Jobbik támogat. Éber Sándor sandor.eber@mediaworks.hu BUDAPEST „Az október 2-ai kvótanépszavazáson létrejött új egység felülírja a pártpolitikai határokat, és azért olyan széles, sokszínű, erős, mert az emberek érzik, hogy a magyar önállóság ismét veszélyben van” - hangoztatta tegnap Orbán Viktor miniszterelnök a parlamentben az általa benyújtott alaptörvény-módosítási javaslat vitáját megnyitva. A kormányfő expozéjában azt hangoztatta, hogy a Magyarországért létrejött új egység (a referendumon a 3,3 millió nemmel szavazóra hivatkozva) „nem jobb- vagy baloldali, hanem egyszerűen magyar; az új egység törekvése, hogy megtartsa Magyarországot magyar országnak”. A miniszterelnök kiemelte, a magyar önállóság ismét veszélyben van, mert újra nemzetközi akcióba léptek azok, akik szerint nincs már szükség a nemzetekre, a világnak globálisan befogadónak kell lennie, a határokat el kell tüntetni, akiknek „az az álmuk, hogy a világ, de legalábbis Európa ösz- szeolvad egyetlen hatalmas tömeggé, amely eltünteti a nemzeti hagyományokat, kultúrákat, nyelveket és törvényeket”. A parlamenti vitában a módosítást ellenző pártok közül az MSZP nem vett részt, a DK már korábban jelezte, hogy kivonul a parlamentből, az LMP pedig közölte, vitáznak, de nem szavaznak a módosításról, és hasonlóan cselekedett az MLP is. Az LMP-s Szél Bernadett egyébként tegnap Gyur- csány Ferencet bírálta. Az LMP társelnöke szerint Orbán Viktor és a DK elnöke együtt fognak elmenni a közéletből, amíg Gyurcsány politizál, addig a kormányfőnek könnyű helyzete van. Az LMP társelnöke szerint „a Gyurcsány-kormány Magyarországon olyan sebet okozott, ami által megkaptuk Orbánt kétharmaddal”. Erre a DK szóvivője, Gréczy Zsolt inkább munkát javasolt fecsegés helyett az LMP társelnökének. MSZP „Senki sem adott felhatalmazást a Fidesznek az alkotmánymódosításra, a kormányfő és a kormánypárt egy kisebbség véleményére hivatkozik” - hangoztatta Varga László. Az MSZP-s honatya szerint „diktátortempó” a kisebbség akaratát ráerőltetni a többségre, ezzel a kormányfő és a Fidesz csak saját hatalmi érdekeit szolgálja, ezért nem asszisztálnak hatalomtechnikai játékaikhoz. DK „Az alaptörvény hetedik módosításával a kormány az álnépszavazástól távol maradó mintegy ötmillió ember akaratát veszi semmibe” - hangoztatta tegnap Varjú László. A DK képviselője szerint a kormányfő egy felhatalmazás nélküli módosító javaslatot bocsátott vitára, „ez pedig a demokrácia gyásznapja, meggyalázzák a parlamentarizmust”. LMP „Színvonaltalan az alkotmánymódosítás, és olyan fogalmakat tartalmaz, aminek nincs jogi relevanciája, a módosítások nem állhatnak az uniós jog felett, és ezt a kormánypártok is tudják” - hangoztatta Hadházy Ákos. Az LMP frakcióvezetője kiemelte, a módosítás nem old meg semmit az Európát és a Magyarországot ért kihívásokból, sem a kvótakérdésre, sem a biztonsági kérdésre nem ad megoldást. FIDESZ Kosa Lajos arra invitálta mindezek ellenére a frakció- vezetőket, hogy csütörtökön folytassák az ötpárti megbeszélést, így egyeztetett módosító javaslatot nyújtanak be a törvényalkotási bizottság elé. A Fidesz frakcióvezetője kifogásolta, hogy az MSZP elnöke, Molnár Gyula korábban azt jelezte, pártja támogatna egy kvótaellenes törvénymódosítást. Kosa szerint „jogi és politikai értelemben is az MSZMP, a pártállami diktatúra megvalósítójának utóda az MSZP, és már annak is örülni kell, ha nem szúrnak hátba, ha a magyar szabadságért kell küzdeni”. JOBBIK A népszavazás nem új egységet, hanem új megosztottságot teremtett az országban, a referendum után Magyarország rosszabb helyzetbe került, mint előtte volt - hangoztatta Vona Gábor a vitában. A Jobbik elnöke szerint nem fedi a valóságot és hiteltelen is, hogy új egység jött létre, hiszen Magyarországon sokkal többen ellenzik a kötelező kvótát, mint ahányan részt vettek a voksoláson. Megemlítette, hogy az MSZP-nek is érvet adtak (bár erre szerinte morális alapjuk nincs), ugyanis annak van alkotmányjogi logikája, hogy eredménytelen népszavazás után mennyire van joga az Országgyűlésnek az alaptörvényt módosítani. KDNP Vejkey Imre, a KDNP vezérszónoka a magyar szuverenitás védelmét nevezte a legfontosabbnak, és méltatta, hogy az új egység egybehangzóan kinyilvánította, hogy ne legyen kényszerbetelepítés Magyarországon. HÍREK Háromszor jönnek a számlálóbiztosok BUDAPEST Három alkalommal próbálják felkeresni a KSH munkatársai azokat a háztartásokat, amelyeket a mikro- cenzusban kijelöltek, de a címükről nem érkezett be az interneten kitöltött kérdőív. A KSH jelezte azt is, hogy zajlik a mikrocenzus második szakasza, amelynek során számlálóbiztosok keresik fel a népesség-összeírásba bekerült háztartásokat. A mikrocenzus október 31-ig tart, ezt a november 8-ig tartó pótösszeírási szakasz követi, ekkor azonban már csak azokhoz mennek ki a KSH munkatársai, akikkel korábban felvették a kapcsolatot. Aki a mintába bekerült, és a válaszadást elmulasztja, szabálysértést követ el. MW A Jobbik eltörölné az óraátállítást BUDAPEST Az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó határozati javaslatot nyújtott be az Országgyűlésnek hétfőn a Jobbik. Kepli Lajos a költséghatékony termeléssel és a lakosság mentális egészségének javulásával indokolta indítványát amely szerint a jövőben a nyári időszámítás lenne a kötelező. Szerinte Magyarországon lényegesen kedvezőtlenebbek az óraátállítás hatásai, mint a nyugatabbra fekvő tagállamokban, ezzel szemben a nyári időszámítás végleges alkalmazásának számos előnye lenne. Ezek közé sorolta a természetes fényt, amelynek kedvező hatása van az általános egészségügyi állapotra, egyebek mellett csökkenti a depressziót. MW Iskolákat fenyegettek meg NÉMETORSZÁG Fenyegető üzenetet kapott hétfőn számos iskola Németországban. Az e-mail tartalmáról a rendőrség a nyomozás érdekeire hivatkozva nem közölt részleteket, sajtóértesülések erőszakos cselekményeket említettek. A szászországi Lipcsében hét iskolához vezényeltek ki rendőröket. Az épületeket lezárták, a tanulók és a tanárok nem hagyhatták el az iskolájukat. Kora délután a Szászország tartományi rendőrség azt közölte, hogy valószínűleg nem komoly a fenyegetés. MTI/MW Négypárti nyilatkozat az ünneplésről A parlamenti pártok közül a Fidesz és a Jobbik elnöke, a KDNP és az LMP frakcióvezetői írták alá az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának közös ünneplésére felhívó nyilatkozatot, amelyet az Országgyűlés elnöke, Kövér László kezdeményezett. Az MSZP a közös nyilatkozatot nem írta alá. a szövegben nem találnak kivetnivalót. de szerintük ilyen kormánnyal, főként '56 évfordulóján, nem lehet együtt ünnepelni. Félmillió fős leépítés jöhet a közszférában BUDAPEST Sokkal több dolgozó felesleges a közszférában a Miniszterelnökség miniszterhelyettese szerint, mint amennyit korábban már vázolt. Csepreghy Nándor az év elején még úgy nyilatkozott, hogy a mostani kormányzati ciklus végére 100-150 ezer fővel csökkenhet a közszféra állománya. A politikus a Világgazdaság Vélemény rovatában megjelent cikkében viszont szerzőtársával együtt most úgy vélekedett: a mostani 4,2 milliós foglalkoz- tatotti létszámban 10-15 százaléknyi kellene legyen a közpénzből fizetett dolgozók száma. Mivel ez a tábor jelenleg 1,1 milliós, így azt durván a felére kellene lefaragni, vagyis 500 ezer főnek a versenyszférában lenne közülük inkább a helye. Csepreghy egyébként korábban célzott arra, hogy 600 ezerrel nagyobb a létszám a szektorban, de akkor azt említette, hogy a skandináv államokhoz képest arányaiban ennyivel túlméretezett a közszféra. A cikkből kiderült: a közszféra karcsúsítása elengedhetetlen a versenyképesség javításához, márpedig ezen a téren egy nemzetközi összehasonlítás szerint hazánk csúnyán leszerepelt. A világon csak a 69. legversenyképesebb ország vagyunk, a 28 tagú EU-ban pedig a 25. helyen kullogunk. MW MOSZUL Óriási erőkkel, 60-80 ezer fegyveressel indult meg tegnap az Iszlám Állam (IS) legnagyobb iraki városa ellen az iraki és a kurd hadsereg. Moszul ostromára hónapokig készültek, a kurdok kiképzését magyar honvédek is segítették. A támadók néhány óra alatt az IS több állását is megsemmisítették és hét környező falut vettek be. A terrorállam katonái mustárgázzal, aknákkal, kőolajjal feltöltött árkokkal készültek fel az ostromra. MW Három éve csökken a szegények száma BUDAPEST Az elemzések szerint Magyarországon 2013-ban trendforduló történt a szegénység terén: azóta folyamatosan csökken a mértéke, közölte tegnap az Emmi. A tárca szerint három év alatt 600 ezer ember tudott kitörni a szegénységből, s 2020-ig jelentősen csökkenhet a szegénységben élők száma. Az Emmi az Eurostat adatait alapul véve közölte, hogy a szegénységnek és a társadalmi kirekesztődés kockázatának kitettek aránya 2013-ra 31,8 százalékra mérséklődött, 2014-re pedig további 3,6 százalékponttal 28,2 százalékra csökkent. A leginkább kiszolgáltatottságban élők száma a 2014-es évben 166 ezer fővel csökkent. Ebben nagy szerepe volt olyan kormányzati intézkedéseknek, mint a devizahitelesek mentése, a közfoglalkoztatás, a rezsicsökkentés. A magyarországi romák körében a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatának kitettek aránya mintegy 6 százalékponttal, jövedelmi szegénységük csaknem 5 százalékponttal csökkent. Ezzel szemben a szocialista Korózs Lajos a szegénység elleni küzdelem nemzetközi napja alkalmából azt mondta, a magyar társadalom 70 éve nem élt ekkora nélkülözésben és kilá- tástalanságban, mint 2016- ban. MW