Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-15 / 243. szám
2016. OKTOBER 15., SZOMBAT SPORT .15 HÍREK Bottas marad a Williamsnél AUTÓSPORT Hosszú huzavona után végül megszületett a megegyezés a Forma-l-s Williams-istálló berkeiben, vagyis a finn Valtteri Bottas jövőre is marad a csapatnál, ahol a visszavonuló Felipe Mássá helyét megöröklő, az F3-as Euroszériát megnyerő Lance Stroll lesz a csapattársa. Az új pilóta érkezésének hivatalos bejelentésére azonban még novemberig várni kell, ugyanis Stroll csak október 29-én tölti be tizennyolcadik életévét, és mivel a Martini a Williams fő szponzora, ezért a felek szerint rossz üzenet lett volna, ha egy „kiskorú” ruhájára kerül az alkoholos márka felirata és lógója. (pgy) Vereséggel nyitott Végső János DART? A nemrégiben a holland klasszist, Raymond van Barneveldet is legyőző Végső János 6-1 arányú vereséget szenvedett a PDC European Tour első állomásán, Hildesheimben. A magyar versenyző a németországi torna első körében az 50 esztendős angol Darren Johnsonnal találkozott, de hiába volt magasabb a háromnyilas átlaga, mint riválisáé (87.73-85.58), és hiába ő dobta meg a találkozó egyetlen maximumát, öt kiszállójából csak egyet értékesített, míg Johnson kilenc lehetőségéből hatot kihasznált - ami hatvanhét százalékos hatékonyság - ez pedig döntőnek bizonyult, (pgy) A FIFA emelné a résztvevők számát LABDARÚts A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség januári tanácsülésén dönt a világ- bajnokság lebonyolításának megreformálásáról. Gianni Infantino, a FIFA első embere elmondta, nem biztos, hogy emelik a jelenlegi, 32 csapatos létszámot, de megerősítette, támogatná a létszám- emelést. A tanácsnak több reformjavaslatot is benyújtanak, ezek alapján elképzelhető, hogy marad a harminckét csapatos világbajnokság, de lehet negyven, illetve negyvennyolc csapatos lebonyolítás is. (nso) A bajnoki címre is esélyesnek tartott Karcag Újszászra látogat A Szpari érkezik a Ligetbe A kéthétes válogatott szünetet követően vasárnap ismét útjára indul a labda a másodosztályban. A tizenhatodik helyen álló Szolnoki MÁV FC legénysége az NB l-es játékosok egész sorát felvonultató Nyíregyháza Spartacus együttesét látja vendégül a Tiszaligeti Stadionban. Pabar Gyula gyula.pabar@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A szakvezetők általában ilyenkor kezdenek el dohogni, mivel egy jó sorozatot produkáló csapat esetében szinte törvényszerű, hogy a bajnoki programba beékelődő válogatott szünet megtöri majd a játékosok lendületét. Ám ezalól talán pont a szolnoki és a nyíregyházi gárda a kivétel, amely egyaránt épp egy komolyabb hullámvölgyből készül kilábalni, ezért számukra a lehető legjobbkor jött a „kényszerpihenő”. SZOLNOKI MÁV FC- NYÍREGYHÁZA vasárnap, 17.00 Heffler Norbert, Hermány Bence, Rudolf Gergely, Tamási Zsolt és Tisza Tibor - csak néhány első osztályt is megjáró futballista a teljesség igénye nélkül. Akik nem ismernék őket, azok kedvéért eláruljuk, hogy jelenleg mindnyájan az NB II élmezőnyében - egész pontosan a harmadik helyen - tanyázó Nyíregyháza csapatát erősítik. A veretes névsor azonban még nem jelent automatikusan garanciát a sikerre, ezt bizonyítja az is, hogy legutóbbi három mérkőzésén csak szenvedett a Szpari: odahaza a Balmazújvárostól 3-1-re, míg a Budaörs vendégeként 1-0-ra kapott ki, és ezekhez még hozzájön egy Soroksár elleni 1-1- s döntetlen.- Rengeteg sérültünk van, közülük ketten, Rubus Tamás és Szokol Zsolt felépültek, viszont a Soroksár ellen fantasztikus gólt lövő Rudolf Gergely kiesése nagyon nem hiányzott - nyilatkozta a nyírségi klub honlapján Mátyus János vezetőedző. - Előre borítékolható, hogy nem lesz könnyű dolgunk Szolnokon, de mindent elkövetünk a győzelemért. Azt hiszem, a siker gyógyírt jelentene a korábbi meccseken szerzett sebeinkre - tette hozzá a szakember. Emlékezhetünk rá, két hete Siófokon egy régóta tartó negatív sorozatának vetett véget a Szolnok, amely a bajnokságban első alkalommal tudott nyerni idegenben. Balogh Pál, a MÁV FC trénere hangsúlyozta, az elmúlt napokban a védelem összehangolására helyezték a hangsúlyt a szakmai stábbal, valamint az előre játékukba is belecsempésztek néhány új elemet.- Siófokon már masszívabbak voltunk hátul, mint a korábbi fordulókban, de azért akadtak olyan szituációk, amikor nem teljesen álltunk a helyzet magaslatán. Arra tökéletes volt ez a pár nap, hogy kielemezzük mi nem működött ezidáig, és hogy kijavítsuk azokat. Azt gondolom, a Nyíregyháza nem fog nekünk rontani, hanem a masszív védekezésre fog alapozni, s amint lesz lehetősége kontrákra, majd abból próbál gólhelyzeteket kialakítani. Persze, nem volna baj, ha letámadnának, mert akkor bejátszhatnánk a labdákat az üres területekre, a gyorsaságunkat kihasználva pedig meglephetnénk őket. Remélem, ezúttal a gólok sem fognak elmaradni, annyi kellene, hogy végre értékesítsük az első helyzeteinket, mert akkor szerintem a görcsösség is elmúlna. Bármi is történjen, mindent megteszünk, hogy feledtessük a Mosonmagyaróvár elleni kisiklást. ŰJSZÁSZKARCAG vasárnap, 15.00 A megyei első osztályban a 10. forcfuló mérkőzésein lépnek pályára a csapatok. A bajnokság harmadához érve igencsak szoros a mezőny, ezért egy-egy győzelemmel, netán vereséggel pozíció(ka)t lehet javítani, avagy bukni a tabellán, így például a szezon előtt bajnokesélyesnek kikiáltott Karcag együttesének sem mindegy, hogy a kisebb hullámvölgyet követően milyen eredményt ér el az idén meglehetősen jól és eredményesen futballozó Újszász vendégeként. J Szeretnénk végre nyerni a Karcag ellen, mivel az elmúlt három összecsapásunkat egyaránt elveszítettük velük szemben - kezdte Mérész Zoltán, az Újszász edzője. - Mivel mi vagyunk a házigazdák, ezért nem kérdés, hogy támadóbb felfogásban fogunk pályára lépni. Megpróbáljuk majd diktálni az iramot, de az is biztos, hogy nem rontunk fejjel a falnak. Egyébként is a szervezett védekezés képezi a játékunk alapját. Mindenesetre bízok benne, hogy a kapu előtt eredményesebbek leszünk, mint az elmúlt két fordulóban voltunk, amikor is hiába dolgoztuk ki sorra a helyzeteinket, a megfelelő koncentráció hiánya miatt rendre kihagytuk azokat.- A Csépa ellen átszakadt a gát, ami megakadályozott minket abban, hogy mérkőzéseket tudjunk nyerni - vélekedett Orosz István, a karcagi gárda játékos-edzője. - Az első negyvenöt percben kifejezetten jól játszottunk, egymást érték a helyzeteink, amikből végre sikerült is értékesítenünk néhá- nyát. Remélem, azt a formát át tudjuk menteni az Újszász elleni derbire is, mivel nagyon kell a pont, ha nem akarunk leszakadni az élmezőnytől. Ismerve a házigazdák fociját, nyíltsisakos küzdelemre számítok. Bárhogy is alakuljon a találkozó, egy dolognak nagyon örülnék, mégpedig annak, hogy ne kapjunk gólt, ezért külön oda kell majd figyelnünk a kontrákra. Az eddigi kilenc forduló során ugyanis egy-egy bakinak köszönhetően gólt, gólokat ajándékoztunk riválisainknak, jó lenne ennek véget vetni. Yf / ' 'if. / ‘ ' 1. Kisvárda 7 3 2 20У Ж 2. Balmazújváros 7 2 3 17-11 23 3. Nyíregyháza 6 3 3 14-13 21 4. Békéscsaba 6 1 5 16-11 19 5. Szeged 2011 5 4 3 15-7 19 6. Soroksár 5 4 3 22-16 19 7. Zalaegerszeg 5 4 3 18-14 19 8. Puskás Akadémia S 4 3 24-24 19 9. Siófok 6 0 6 16-19 18 10.Sopron 5 3 4 15-12 18 11. Kozármisleny 5 3 4 14-13 18 12. Csákvár 4 5 3 14-17 17 13. Dorog 5 1 6 15-15 16 14. Vác 4 3 5 14-14 15 16. Mosonmagyaróvár 4 2 6 16-14 14 16. Szolnok 4 2 6 16-21 14 17. Budaörs 4 1 7 7-13 13 18. Cegléd 3 2 7 18-24 11 19.SZE0L 3 1 8 7-18 10 20. Cigánd 2 2 8 7-21 8 A forduló további párosításai - október 16., vasárnap, 13.00: Békéscsaba-Vác. 14.30: Kozármlsleny-Cigánd. Soroksár-Dorog, Budaörs- Szeged 2011, SZEOL-Csákvár, Kisvárda- Mosonmagyaróvár. 17.00: Balmazújváros-Cegléd, Sopron-Zalaegerszeg. Puskás Akadémia-Siófok. 1. Tiszafüred 2. Jászárokszállás 8 6 1 2 20-11 19 3.Csépa 6 0 3 24-15 18 4. Törökszentmiklós 5 2 2 13-6 17 5. Szajol 5 0 4 18-16 15 6. Újszász 4 3 2 18-15 15 7. Karcag 4 2 3 26-16 14 8.Jászfényszaru 3 2 4 17-17 11 9. Tószeg 3 2 4 13-14 11 10.Jánoshida 3 2 4 17-20 11 11. Jászkisér 3 1 5 12-15 10 12. Kunszentmárton 3 0 6 13-22 9 13. Fegyvernek 2 3 4 16-19 9 14. Kisújszállás 2 2 5 10-18 8 15. Rákóczifalva 2 1 6 14-23 7 16. Tiszaföldvár 2 0 7 10-30 6 A forduló további párosításai - október 15., szombat, 15.00: Jászárokszállás-Fegyvernek. Vasárnap, 15.00: Kisújszállás-Tiszafóldvár, Jászkisér-Törökszentmiklós, Jánoshida- Tiszafüred, Rákóczifalva-Kunszentmárton, Tószeg-Jászfényszaru, Csépa-Szajol. A lábtoll-labda sportág negyedszázados jubileumát ünnepelték meg a németországi Hágenben Egy arany és egy bronz az újszásziak mérlege LÁBTOLL-LABDA Az 1980-as évek végén fedezte fel Kínában Európa számára Peter von Rüden német mérnök a háromezer éves hagyományokkal rendelkező lábtoll-labdázást. Egy-két éves játszogatás után 1991. szeptember 1-jén megalakították az első európai lábtoll-labda egyesületet, az FFC Hagent. Ezzel megkezdődött Európában a hivatalos lábtoll-labdá- zás, amelyhez. Magyarország az első között, 1993-ban csatlakozott. A maiak a megalakulás negyedszázados évfordulóját öt ország - Ausztria, Finnország, Franciaország, Magyarország, Németország - közel száz versenyzőjének részvételével, juAz újszászi csapat Hágenben sem okozott csalódást bileumi tornával ünnepelték. Magyarországot három újszászi csapat és egy nagykanizsai versenyző képviselte. A válogatottak közül csak Tóth Gábor vett részt a tornán. Párosban a nagykanizsai Baranyai Benettel, csapatban tehetséges ifjúsági játékosokkal játszott együtt. A németek a Hartyá- nyi Dániel, Pintácsi László, Sipos Péter, Varga Adrienn ösz- szeállítású „nosztalgia” csapatot is meghívták. A csapat tagjai a kétezres évek elején valamennyien válogatottak, világ- bajnoki résztvevők voltak. A verseny első napján 36 páros nyolc csoportban rangsoroló -körmérkőzéseket játszott. A tizenkét órás küzdelem végén a győzelmet a Baranyai Benett (Nagykanizsa), Tóth Gábor (Újszászi VVSE) összeállítású duó szerezte meg. Társaik közül a Farkas Balázs-Kökény Zoltán a 4.), Hartyányi Dáni- el-Pintácsi László a 7., Kanalas Renátó-Tamás Patrik a 16., Bo- lyós József-Fehér János a 26., a Sipos Péter-Varga Adrienn duó pedig a 28. helyen végzett. A második napon 22 csapat négy csoportban kezdte meg a versenyt. A rendezők mind a három újszászi csapatot egy csoportba „sorsolták”, így csak ketten juthattak be a negyeddöntőbe. A csoportkört öt győzelemmel a 133-szoros válogatott Tóth Gáborból és két tehetséges ifjúsági játékosból, Kanalas Renátóból és Tamás Patrikből álló legénység nyerte. A könnyebb meccseken edzőjüket, Fehér Jánost is bevették a játékba. A négy közé jutásért a Flying Feet Haspe második csapatát verték könnyedén, az elődöntőben aztán kikaptak a Flying Feet Haspe első csapatától. Tóthék a bronzcsatában javítottak, könnyedén legyőzték a CBC Wuppertalt. A helyosztókon a Bolyós József, Farkas Balázs, Kökény Zoltán összeállítású gárda az ötödik, míg a nosztalgia csapat a kilencedik helyen zárta a jubileumi viadalt. Varga Csaba