Új Néplap, 2016. október (27. évfolyam, 231-256. szám)
2016-10-01 / 231. szám
EGYHÁZMEGYEI HÍREK 2016. OKTÓBER HÍREK Egyetemi lelkészség AZ EGRI Eszterházy Károly Főiskola egyetemmé válásával az Egri Római Katolikus Főiskolai Lelkészség (ERKEL) is átalakul, de nem csak névleg. Ebben a tanévben is sok új programot kínál a fiatalok számára. Az egyetemi lelkészség eseményeiről Füleczki István lelkész elmondta: a Líceum épületében minden kedden 19 és 21 óra között beszélgetés, ima, hittanóra várja az érdeklődőket. A Líceum kápolnájában a már hagyományossá vált szentmisék ebben az évben is a „találkozás örömét” kínálják mindenki számára. Ebben a tanévben is megrendezik az Eged-hegyi keresztutat és a TeaTime elnevezésű utcai evangelizációs programot. Ezen felül szerdánként az egri Segítő Szűz Mária Leánykollégiumban 19.30-tól gyónási lehetőséget biztosítanak a hallgatók számára, 20 órától szentmisén imádkozhatnak együtt a fiatalok, ezt követően pedig közös fórum, előadások várják az egyetemistákat. Csütörtökönként 15.30-tól a Szent István Rádión hallható a Hitvalló egyetemistáknak című rádióműsor, melyben az egyetemi lelkészségtagjai beszélgetnek aktuális hitbeli kérdésekről. Az aktuális programok, időpontok, információk elérhetőek a lelkészség Facebook-oldalán. Sikeres véradónap EREDMÉNYESEN zárult a Szent István Rádió és Televízió szeptember 7-i véradó napja. A Vöröskereszt és a Vérellátó területi szervezetének szakembereivel közösen életre hívott eseményen 56-an jelentkeztek véradásra. A szerkesztőség ezúton is köszönetét mond mindazoknak, akik segítették a programot! Évforduló A KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG NAPJAI alkalmából idén az 1956-os forradalom 60. évfordulójára emlékeztek Sárospatakon szeptember 16-án a Szent Erzsébet Ház konferenciatermében. Feczkó Ágnes-Pavlics Tamás: „Várnak bennünket" c. dokumentumfilmjének vetítése után kerekasztal-beszélge- tésre került sor a film szereplőivel és az események kutatóival: dr. Varjú Imre protonotá- rius kanonokkal és dr. Apáthy Istvánnal, a 110 kispap című kötet szerzőjével. Amiként a szerzők megfogalmazták: az 1956-os magyar forradalom 12 napja alatt történt események egyike a budapesti Központi Szeminárium néhány bátor növendékének szerepvállalása volt. Az alkotók emléket kívántak állítani e csöndes forradalmároknak, akik hivatásuk kereteivel maximálisan élve járultak hozzá a forradalom eseményeihez. Egyházmegyei Hírek Kiadja az Egri Főegyházmegye 3300 Eger, Széchenyi u. 1.' Szerkeszti a szerkesztőbizottság Felelős szerkesztő: Нота János Az oldalak az Egri Főegyházmegye és a kiadó együttműködésével készültek. A költséget megrendelő viseli. Veni Sancte az Egri Hittudományi Főiskolán Szeptember 10-én tanévnyitó ünnepséget tartottak az Egri Hittudományi Főiskolán. A kápolnában Ficzek László általános helynök az idei tanév főegyházmegyei mottójáról, a hit, a hűség és a hivatás jelentőségéről beszélt. EGER Rámutatott, hogy a papi hivatásra bár emberileg lehetetlen felkészülni, mégis meg kell tenni mindent, ami lehetséges. Tudnunk kell, hogy mindig velünk lesz az a Valaki, aki meghívott a papságra, és segít a feladat teljesítésében. A kispapok elénekelték a Veni Sancte-t, a Jöjj Szentlélek Úristen című éneket, s a díszteremben folytatódott az ünnepség, melyen részt vett Liptai Kálmán, az Eszterházy Károly Egyetem megbízott rektora is. Köszöntő beszédében Dolhai Lajos, a hittudományi főiskola rektora elmondta: az idén 178 hallgatóval kezdik az új tanévet. Megkülönböztetett szeretettel köszöntötte az elsőéves hallgatókat, a 13 új kispapot, akik közül tízen a Foglár utcai, hárman pedig a Redemptoris Mater Szemináriumban készülnek a papi szolgálatra. Kérte a hallgatókat, legyenek büszkék arra, hogy az Egri Hit- tudományi Főiskola és az Érseki Papnevelő Intézet, vagyis egy 312 éves intézmény növendékei. Országunkban, a jelenlegi szemináriumok között, az egri a legrégebbi, amelyben - a történelmi viharok ellenére is - foAz elsőévesek fogadalomtétele Dolhai Lajos, a hittudományi főiskola rektora előtt A kápolnában a kispapok elénekelték a Jöjj, Szentlélek Úristen című éneket lyamatos volt a papképzés. Sok papi nemzedék, több ezer katolikus pap készült itt Isten és az Egyház szolgálatára. Ennek a Szemináriumnak több évszázados tapasztalata is segít abban, hogy a hivatásra készülők jó és szent papok legyenek. Olyan papok, akik a harmadik évezredben is képesek hatékonyan hirdetni Isten igéjét. A hallgatók közül 40 kispap osztatlan teológus-képzésben, a világi krisztushívők közül 17 fiatal nappali osztatlan hittanári szakon, 58-an levelező tagozaton végzik tanulmányaikat, 28 fő hitta- nár-nevelő mesterszakos diploma megszerzésére törekszik és 35 pedagógust vettek fel a katolikus hit- és erkölcsoktató szakirányú továbbképzésre. Ebben a félévben 25 világi lelkipásztori kisegítő jelölt számára is tartanak tanfolyamot. A hagyományoknak megfelelően az elsőéves kispapok fogadalomtételére is sor került. Ezután a rektor kihirdette, hogy a tanévben Maksó Péter diakónus, VI. éves hallgató nyerte el a Köztársasági-ösztöndíjat. Ezt mindig a legkiválóbb teljesítményt elért kispap kapja egy tanéven át, amit a tanári kar előterjesztése alapján az oktatásért felelős Nemzeti Erőforrás Minisztérium Minisztere, Balog Zoltán állapít meg. A Münsteri Egyházmegyében bejegyzett Seppelersche Stift- ungnak köszönhetően ebben a tanévben is 10 kispap Benefactor ösztöndíjban részesül. Нота János A HÓNAP VERSE Dsida Jenő Tekintet nélkül Be kell látnunk: Ha kérdeznek, becsületesen felelni kell. A harcot becsületesen fel kell venni, az úton becsületesen végig kell menni, a szerepet becsületesen el kell játszani, keményen és tekintet nélkül. A kapuk mögül ebek vicsorognak, az ablakokból kiköpdösnek és röhögnek. Száz közbiztonsági gócpont adja ki az elfogatási parancsot. Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz súlyos, vérező kövek, de néha röppen sóhaj is, szeretet is, rózsa is. És este a tűzhely mellett, vagy szuronyos zsandárok között hátrakötött kézzel, mégis mondogatni kell a fellebbezhetetlen, sziklakemény, erősítő, vigasztaló igét: Krisztusnak és Pilátusnak, farizeusoknak és vámosoknak, zsidóknak és rómaiaknak egyformán szolgálni nem lehet Dsida Jenő (1907 - 1938) erdélyi magyar költő. A részvét, a szenvedőkkel való együttérzés költője volt, aki szeretettel fordult mindenki felé. S2BNT ■"T* IsSVakrv Rádió és Tel. e vízió MtÖusfcFM 95,t - Efr. PM 91.8 - H*tv«n: FM940 - Оузг&ю; ем 103,2 lm FM93.A - Tahit m 101Л - 5é*>r«Ws«<r FM 90,8 - ТаанаяптШк ГМ 08,4 asooEgw. szédvenyi l. 6 • Telefon зе/5Ю-ею • f* ив/вю-ви ,E-»nai!: iríc-Sszerijeaefera-Fo hu * Horlap; wwws«rt>stvar.radlü hu Kérjük, segítse adományával! Szám te szám 11102003-1867 8726 -lOOOGOO1 Vagya' Kami'4'Л RáoO Alapítvány Bemutatjuk Szentandrássyné Halász Ágnes pedagógust Egy Szent Gellért-díjas Ternyák Csaba érsek adta át a kitüntetést ÓZD A Szent Gellért-díj arany fokozatát vehette át Ternyák Csaba egri érsektől az egri bazilikában tartott tanévnyitó ünnepségen Szentandrássyné Halász Ágnes, az ózdi II. János Pál Katolikus Általános Iskola tanára. Ahogy a díjátadáskor elmondott méltatásából megtudhattuk: magyar nyelvet és irodalmat, valamint ének-zenét tanít. Tanár, osztályfőnök és munkaközösségvezető. Elkötelezett zenepedagógus, az iskola Bartók Kórusának vezetője. Kezdeményezésére működik a Coda blockflőte együttes és a Tilinkó furulya zenekar. Számos templomi és városi rendezvényen szerepel tanítványaival, munkaközösség vezetőként munkatársait is segíti. Ötletei, javaslatai az iskola életét gazdagítják.- Érettségi bizonyítványomat a miskolci Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában fuvola tanszakon szereztem - mondta. - Majd a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola magyar - ének-zene szakára, nappali tagozatra nyertem felvételt, de családi okok miatt levelezőre jártam. Közben az Ózd - farkaslyuki általános iskolában, majd az ózdi Erkel Ferenc Állami Zeneiskolában tanítottam fuvolát és furulyát. A diploma megszerzését követően 1983-tól 1992- ig az ózdi Bem utcai Általános Iskolában dolgoztam, ezt követően a város József Attila Gimnáziumának és Egészségügyi Szakközépiskolájának voltam az énekzene tanára. 1998-ban visszahívtak a régi iskolámba, a Bem utcába, ahol közben fenntartóváltás történt. Azóta is itt, a II. János Pál Katolikus Általános Iskolában tanítok magyar nyelv és irodalmat és ének-zenét. Iskolánk Bartók kórusát vezetem. Évekig részt vettünk minden Éneklő Ifjúság találkozón, amelyen Arany Diploma minősítést szereztünk. Ausztriában, Mariazellben énekelhettünk a magyar zarándoknapon csodatevő Szűz Mária szobránál a világ minden tájáról összesereglett, többségében magyar hívők örömére. Tanulóink zöme telepi körülmények között él, a szülőknél nem képvisel értéket a tudás. A tanítási órákon a tehetséggondozás mellett egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnem a felzárkóztatásra. Az ének-zene tagozat most is működik, a zeneileg tehetséges gyerekek nem kallódhatnak el.- Férjem szintén pedagógus. Együtt járunk templomba, együtt imádkozunk és évtizedekig együtt tanítottunk ebben a nevelőtestületben. Rengeteg közös munkánk, élményünk volt. Három gyermeket neveltünk fel. A nagyobbik fiúnk mérnökként dolgozik, a kisebb egyetemista. Leányunk szintén pedagógus. Két fiú unokával ajándékozott meg bennünket. Nagyon sokat segített a munkámban, hogy katolikus iskola lettünk. Tanmeneteimbe beépítettem a gyönyörű egyházi dalokat, dallamokat. Kórusom repertoárjának nagy részét is Isten és Jézus szeretetét hirdető kórusművek teszik ki. Szeretik a gyerekek, örömmel éneklik ezeket. Nagyon komolyan megdolgoznak azért, hogy sikerrel adjanak elő egy-egy művet. Olyankor azután örömkönnyek gyöngyöznek a szülők arcán. Jó látni, ahogy előadás után összeölelkezik a család. Kicsit közelebb kerülnek minden egyes alkalommal egymáshoz. Нота János Dolhai Lajos könyve: „Az egyházi év” A Szent István Társulat kiadásában jelent meg lapunk jegyzet- írójának, Dolhai Lajosnak, az Egri Hittudományi Főiskola rektorának új könyve Az egyházi év címmel. A könyv teológiai tanulmányai az egyházi év ünnepeit, vagyis magát a megtestesülés és megváltás misztériumát akarják számunkra érthetővé és gyümölcsözővé tenni. A hat nagy fejezetre bontott mű a húsvéti időtől kezdve a karácsonyi időn át az évközi idő ünnepeit, valamint Szűz Mária és a szentek ünnepeit mutatja be, végül más ünnepi alkalmakat és a liturgikus jeleket elemzi. A szerző hangsúlyozza, hogy nem ünnepi prédikációkat akart közölni, hanem a világi hívek és az liturgikus ünneplést vezető papság számára akar esszéivel segítséget nyújtani, hogy megértsük mit és miért ünnepiünk. A könyv cikkei korábban az egri Egyházmegyei Hírek, illetve az Új Ember hasábjain már megjelentek, ám azóta sem veszítettek aktualitásukból. Az esszéket egyaránt haszonnal olvashatják papjaink, kispapja- ink vagy az érdeklődő - a liturgiánkban elmélyülni szándékozó - egyszerű hívő ember. Dolhai Lajos: Az egyházi év (Liturgikus-teológiai esszék), Szent István Társulat Budapest, 2016, 204 oldal, 1.800.-Ft. Újra van toronyórája a templomnak EGER 189 év elteltével újra van toronyórája az egri ciszterci, egykori jezsuita templomnak. Az órát szeptember 11-én, vasárnap este 6 órakor indították el ünnepélyes keretek között. A Cisz- ter Templom új toronyóráját Ko- ós Ede templomigazgató áldotta meg. 1763-ban készült el a templom első toronyórája, amely kétszer is, 1800-ban, majd a helyreállítást követően 1827-ben tűzvész során semmisült meg. Ezután a toronyórák helyreállítására már sohasem volt elegendő energia. 2014-ben fogalmazódott meg a gondolat, hogy a templomra toronyórát kellene készíttetni. Az elgondolást üdvözölték a ciszterci templomba járó hívek, a ciszterci gimnázium öregdiákjai. A fertálymesteri testület és az egri városszépítők is segítették. A terv megvalósítását támogatta a tulajdonos zirci ciszterci apát és Eger polgármestere is. A toronyóra megalkotását, kivitelezését Bukta András füzesabonyi vállalkozó végezte.