Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-29 / 229. szám
SPORT 11 2016. SZEPTEMBER 29., CSÜTÖRTÖK Az egykori világválogatott szerint a magyar fociban mindig van húsz játékos, akikből ütőképes csapatot lehet összerakni. De hol vannak a tehetségek? A győzelem örök varázsa Hol vannak a tehetségek?- teszi fel a kérdést az egykori világválogatott, aki hiányolja az Európa-bajnokság idején tapasztalt összefogást, de a játszótéren minden gyereknek odadobna egy labdát. Pietsch Tibor kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu- Rég nyilatkozott.- Csak azért, hogy szerepeljen a nevem, nem kerestem a nyilvánosságot - indította a Nemzeti Sportnak adott interjút Détári Lajos.- Nem hiányzott a rivaldafény?- Egyáltalán nem. Sokat hívtak az utóbbi időben, de лет láttam értelmét annak, hogy kívülállóként okoskodjam. Ráadásul nem is éreztem késztetést, nem volt mondanivalóm.-Most már van?- Megvan a véleményem arról, mi történt az Európa-bajnokság után a magyar futballban. Kétségkívül akadnak pozitívumok, ugyanakkor továbbra is látok olyasmit, ami nem tetszik. Azt roppant módon sajnálom, hogy az az ösz- szefogás, amely a franciaországi torna előtt és alatt jellemezte a labdarúgásunkat, eltűnni látszik. Lassan ki lehet jelenteni, nem tudtuk úgy meglovagolni a viszonylag sikeres Eb-szereplést, ahogy kellett volna. Szomorúan tapasztalom, hogy jönnek elő a problémák, mintha a szövetségi kapitány és a klubedzők többsége is feszültebb lenne a kelleténél... Nem egymással kellene foglalkozni, hanem azzal, hogy min kellene, min lehetne változtatni.-Mire gondol?- Mindenekelőtt az utánpót; lás-nevelésre. Erről rengeteget beszélünk, de ahogy látom- márpedig látom, mert mostanság sokat járom a pályákat -, jelentős előrelépés nem történt az elmúlt időszakban. Az akadémiák nem ontják a tehetségeket. Habár az már régen rossz, ha valakivel csak 14-15 éves korában kezdenek el komolyan foglalkozni. Annak viszont örülök, hogy egyre több helyen indítják el az ovifocit. Én is négyéves voltam, amikor elkezdtem focizni, igaz, nem az óvodában, hanem a grundon - edzőm nem is volt még akkor, az idősebb fiúk „neveltek”. A futball sze- retete mindenkiben megvan. Ha egy kisgyereket leviszel a térre, és odadobsz neki egy labdát, előbb-utóbb belerúg. Lehet, hogy előtte homokozik kicsit, az is lehet, hogy megpróbál elkapni egy szöcskét, de az biztos, hogy a labdával is csinál valamit. A többi meg már attól függ, mit vált ki belőle az az érzés, hogy belerúgott egyet a labdába. Ha rajtam múlna, hatéves kortól már szervezett körülmények között foglalkoznék a gyerekekkel. Sokáig azt gondoltam, hagyni kell őket focizni, hadd élvezzék a játékot, ám idővel rájöttem, arra is meg kell tanítani őket, miként kell nyerni.- Mások úgy vélik, hogy a kisebbeknél még nem számít az eredmény.- Ne legyünk álszentek, mindig számít az eredmény! Ha 53 évesen lemegyek pingpongozni vagy lábtengózni a haverokkal, akkor is győzni akarok. És ha valaki fiatalon nem válik győzni akaró típussá, később nagyon nehéz dolga lesz. Talán az sem véletlen, hogy a magyar csapatok nem egy kiélezett csatát veszítenek el vagy adnak döntetlenre a hajrában. Egy másodpercig sem vitatom, hogy a gyerekekkel először a játékot kell megszerettetni, de közben beléjük kell nevelni a győzni akarást is. Apropó, hadd kérdezzem meg: van gyereke?- Kettő is.- Sportolnak?- Igen.- Nem mindegy, ugye, hogy a versenyek után milyen hangulatban mennek haza? Más, amikor azzal ugranak a nyakába, hogy apa, nyertünk, mint amikor elkámpicsoro- dott arccal lépnek be az ajtón. A gyerekben mindig benne van, hogy nyerni akar!-Olybá tűnik, szívesen dolgozna az utánpótlásban.-Szívesen, persze, de nem kaptam felkérést, úgyhogy ezt a témát kár ragozni.-Akkor lapozzunk! Mi okozott még csalódást az Eb után?-Az, hogy a mai napig a 37 esztendős Gera Zoltánt lehet dicsérni. Hiába közeledik csodálatos pályafutása végéhez, még mindig sokkal többet tud a futballból, mint a társai. Kérdem én: hol vannak a többiek? Az elmúlt öt évben a magyar labdarúgás nevelt ki nagy tehetséget? Szerintem nem.- Hát Nagy Ádám?- Ő még fiatal, fejlődhet, de ha nem pakolnak rá egy-két kiló izmot, gondjai lehetnek. A Bologna számára jó befektetés a szerződtetése, a magam részéről kívánom neki, hogy sikeres legyen, de muszáj többet és jobban segítenie a támadójátékot. Ha hátraszalad, és elkéri a labdát, amelyet aztán oldalra passzol, azzal nem sokra megy. Az mindenesetre örvendetes, hogy legalább ő külföldre igazolt az Eb után. Azt hittem, másoknak is sikerül olyan csapathoz igazolniuk, amely hallatán sokan felkapják a fejüket, de fájdalom, tévedtem. Örülök neki, hogy Be- se Barnabás és Lang Ádám Franciaországban folytathatja, a fejlődésüknek jót tesz, de akiktől azt vártam, hogy neves csapathoz kerülnek, maradtak ott, ahol voltak, vagy esetleg klubot cseréltek, de azzal nem váltották meg a világot... Nagyon sajnáltam, hogy Kádár Tamás nem tudott klubot váltani, ugyanis az Euró- pa-bajnokságon mutatott játékával kiérdemelte volna az előbbre lépést. Nem tudom, hogy a lengyel vagy a szlovák játékosoknak miként sikerült, ami a mieinknek nem, bár az feltehetőleg szerepet játszott az érdeklődő klubok döntésében, hogy nem csupán az Ebmeccseket vették górcső alá, hanem a korábban mutatott produkciót is.-Tekinthetünk-e úgy a kontinenstornára, mint egy kifutott szereplésre?- Amit a válogatottban Franciaországban elért, az benne volt. Szervezetten, tudatosan, időnként jól futballozott, megérdemelten végzett csoportja élén. A magyar labdarúgásban mindig van húsz-hu- szonkét játékos, akikből ütőképes csapatot lehet összerakni, mindazonáltal a kérdés továbbra is aktuális: hol vannak a tehetségek? már nem hivatkoz hatnak erre sem. Szinte minden adva van a fejlődésükhöz, immár rajtuk a sor! Ami pedig engem illet, hiányzik az edzősködés, de ha reálisan nézem- Bernd Storck szerint vannak, méghozzá elég sokan...- Még az is lehet, hogy neki van igaza. Ha kell, kritikus vagyok a szövetségi kapitánnyal szemben, de az érdemeit is készséggel elismerem. Az újabb háromhetes bajnoki szünetet én is furcsállom, de ha ez az ára Svájc és Lettország legyőzésének, ám legyen! A Bernd Storck és a klubedzők közötti vélt vagy valós ellentétekre visszakanyarodva, azt nem értem, miért nem lehet egy asztalhoz leültetni az érintetteket. Nevezhetjük ezt kommunikációs problémának is, j de mintha némelyekből hiányozna a nyitottság. Magyaros ez is, jóllehet két német szakember áll most a történet középpontjában... Afelől nincs kétségem, hogy a maga módján mindenki jót akar, csakhogy mindenki nek más az érdeke. Meggyőződésem, ha havonta egyszer összeülne a kapitány az NB I-es edzőkkel, elejét lehetne venni a gon- dóknak. Mondjuk az Eb után ez is időszerű lett volna, mert ha akkor egyeztetnek, most senki sem morogna.-Jó ideje nem dolgozik a magyar futballban. Hogy bírja ki?- Úgy, hogy amint említettem, járom a pályákat. Élvonalbeli meccsekre ugyanúgy kimegyek, mint a másodr vagy harmadosztályúakra, sőt, a megyei bajnokság is érdekel. Jó az idő, jó a társaság, jók a pályák, mi kell még? A múlt héten Debrecenbe mentem, megnéztem a Loki-Hon- védot. Először voltam a Nagyerdei Stadionban, lenyűgözött a látvány. Kedvem támadt pályára lépni... Hajdanán mi még ráfoghattunk egy-egy gyatra megmozdulást arra, hogy rossz a talaj, de a maiak a helyzetet, a közeljövőben aligha lesz alkalmam az NB I-ben vagy az NB II-ben munkát vállalni. Ezért gondolom azt, hogy esetleg valami más feladat is érdekelne.- Nem tart attól, hogy beskatulyázták? Hogy a klubvezetők elkönyvelték, Détári Lajossal nem lehet együtt dolgozni?- Bizonyára van egy-két elöljáró, aki így vélekedik, de ezzel nem tudok mit kezdeni. Ha valaki kíváncsi rám, megtalál. Korábban sújtotta vezetői válság is a magyar futballt, ám megítélésem szerint ez már a múlté. Régebben egymásnak adták a kilincset a szerencselovagok, akik magukat tulajdonosnak vagy befektetőnek kiadva megcsörgettek ötven forintot a zsebükben, aztán két hónap múlva lehúzták a rolót... Ma már rendezett viszonyok jellemzik a csapatok működését, hirtelenjében nem is tudom megmondani, mikor hallottam legutóbb arról, hogy valamelyik klub tartozna a játékosainak. Tetszik az is, hogy nem kapkodnak a bajban sem, szimpatikus számomra, ahogy a Ferencváros és a Diósgyőr is kitart az edzője mellett. Az MTK-nál is becsülettel kivárták, amíg Torghelle Sanyi visszatér...-A végén még kiderül, hogy közelítünk a Nyugathoz.-Minden téren óriásit léptünk előre. Persze az is igaz, hogy volt honnan. Döme filozófiája ugyanaz, mint regen: „Ha 53 évesen lemegyek ННИИЕ1 pingpongozni vagy lábtengózni a haverokkal, akkor is győzni akarok" Tisztelet az ifjakat bevető bátraknak Vasas és Honvéd. Nem meglepő, hogy ez az a két csapat, amely előtt a jelen helyzetben Détári Lajos megemeli képzeletbeli kalapját. „Sokat beszélgetek az angyalföldiek vezetőedzőjével, Michael Oenninggel, jó viszonyban vagyunk - árulta el Döme. - Szüksége volt fél évre ahhoz, hogy megismerje a csapatát, illetve az NB l-es mezőnyt, tetszik, ahogy azóta a fiatalokra támaszkodik és az is, amilyen rendszerben játszatja a Vasast. A Honvéd szakmai munkáját irányító Marco Rossiról is csak hasonló jókat mondhatok, örülök, hogy ő is bátran bizalmat szavaz Koszta Márknak, Prosser Dánielnek, Bobál Dávidnak vagy éppen Gazdag Dánielnek. Maximálisan egyetértek az említett edzőkkel abban, hogy bevetik az ifjakat, mert bár lehet, hogy egy-két meccsük ma még nem úgy sikerül, ahogy szeretnék, de két-három év múlva már érett játékosoknak számítanak. Még a tizennyolcat sem töltöttem be annak idején, amikor már bemutatkozhattam az élvonalban, úgyhogy hihetnek nekem...” NEHÉZ ÜGY A magyar labdarúgó-válogatott legutóbb 1986-ban szerepelt világbajnokságon. Me- zey György csapatának természetesen Détári Lajos is tagja volt - a Kanada elleni csoportmeccs (2-0) 76. percében lőtt góljával ő jegyzi a magyar válogatott eddigi utolsó vb-gólját... „Boldog lennék, ha két év múlva valaki a helyembe lépne, ám azt egy másodpercig se feledje senki, hogy remek Eb-szereplés ide. felfokozott várakozás oda, a selejtező- csoportunkban a miénknél két erősebb válogatott is van, Portugália és Svájc...”