Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)

2016-09-24 / 225. szám

16 SPORT Uj néplap 2016. SZEPTEMBER 24., SZOMBAT Kikapott az Olaj KK a Komarno csapatától Tiszafüreden szerepel a szomszédvár Karcag együttese ✓ Hatpontos meccsen a MÁV KOSÁRLABDA Péntektől szom­batig tart a VII. Horváth Zoltán Emléktorna Szomabathelyen, ahová a bajnoki címvédő Olaj csapatát is meghívták. A tor­na nyitó meccsét a szlovák baj­noki ezüstérmes Révkomárom gárdája ellen játszotta a szolno­ki legénység, amely az Eb selej­tezőket követően szerdán gya­korolt először teljes kerettel. Az első negyed az Olajé volt, a folytatásban azonban feljöttek a Duna-partiak, és nagyszünet előtt már át is vették a vezetést. A fordulás után többnyire a ma­gyar csapat futott az eredmény után. Érződött az összeszokott­ság hiánya a fehér mezeseken, időnként a támadójáték és a vé­dekezés is hagyott kívánnivalót maga után. A záró negyedben a pontosabban játszó szlovák csa­pat bebiztosította győzelmét. Az Olaj a harmadik helyért a Falco- Atomerőmű SE párharc veszte­sével találkozik ma délután. Sztojan Ivkovics, az Olaj edző­je azt mondta a BB1. hu-nak: - Először játszottunk együtt, teljes felállásban. Amíg bírtuk erővel, addig jól ment, a végére elfárad­tunk. Popovicsot kisebb sérülés miatt nem játszattam. Szolnoki Olaj KK­BC Komarno 87-95 (29-21,16-27, 22-23, 20-24) OLAJ: Kinney 5/3, Vojvo- da 10, BARNIES 16/12, BORI- SZOV 21/9, Wright 10. Csere: Wittmann 5/3, Popovics, Tóth Á. 7, EILINGSFELD 13/3. V. Cs. HIRDETÉS Szolnok, Batthyány utca 8. » Tel.: 56/419-011. Nyitva: minden nap 8-21-ig. 8 Szolnok, Szapáry utca 23. P Tel.: 56/510-271. Nyitva: hétköznap 9-174g. 7 Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy a közölt árfolyamok tájékoztató jellegűek és a nap folyamán többször változhatnak! Pénznem (1 egységre) Vétel Eladás EUR: 303,00 308,99 USD: 270,50 276,49 CHF: 279,00 284,99 Érvényben: 2016. szeptember 23. Befektetési aranyértékesités. Kerületekéi Is kiszolgálunk! www.comergroup.hu MoneyGram nemzetköz i péa transzfer HIRDETÉS Borvacsoraest Szolnokon, a Garden Hotelben november 18-án 19.00 órától. A szekszárdi Takler Pincészet boraival és hatfogásos vacsorával várjuk vendégeinket. « Érdeklődni és asztalt foglalni az 56/520-530-as telefonszámon lehet. A SZOLNOK A fehér mezes szolnoki csapatnak égetően szüksége van a győzelemre. Vasárnap este nem hibázhatnak. A hétvégén mindegyik osz­tályban teljes fordulót rendez­nek, mint ahogy megszokhat­tuk, az NB ll-ben vasárnap, míg az alsóbb osztályokban leginkább szombaton lépnek pályára a csapatok. Varga Csaba csaba.varga@mediaworks.hu LABDARÚGÁS A másodosztály­ban a 11. forduló mérkőzéseit rendezik meg vasárnap. Szolnoki MÁV FC­Mosonmagyaróvár vasárnap, 18 óra Az újonc magyaróvári együt­tes a bajnokság utolsó előtti he­lyén szerénykedik. Két-két győ­zelem és vereség mellett hat ve­reség a mérlege. Első győzel­mük a meglepetés kategóriája tartozik, mindjárt a nyitófordu­lóban hazai pályán játszva 2-1- re verték a Zalaegerszeget, tíz napja pedig Budaörsön nyertek 2-0-ra. Az elmúlt vasárnap vi­szont hazai környezetben szere­pelve 1-0-ra kikaptak a Sorok­sártól, ami immár a harmadik hazai vereségük volt. Állomá­nyukból három játékos - Tar- czy Pál, Bohner Roland, Mundi Roland - a szolnoki együttes so­raiban is megfordult, hosszabb rövidebb ideig. Közülük Mundi sérüléssel bajlódik rá biztosan nem számíthat a szakmai stáb. Szerdán Magyar Kupa meccset játszottak 2-1-re nyertek Buda­pesten, a BLASZ I-es Internatio­nale CDFSE otthonában. Ha már a Magyar Kupánál tartunk a szolnoki csapat is to­vábbjutott, az NB III. Keleti cso­portjában második helyen álló Monor otthonában 7-1-es győ­zelmet arattak Pantovicsék. Az önbizalom szempontjából jól jö­het a győzelem a kék-fehérek számára, mert nem áll jól a szé­nájuk a bajnokságban, a leg­utóbbi öt meccsükből mindösz- sze két pontot szereztek, igen­csak közel állnak a kieső zóná­hoz. Sajnos nem a legjobb hírek érkeztek a csapat háza tájáról. Az NB II állása 1. Nyíregyháza 6 2 2 13-11 20 2. Balmazújváros 6 1 3 14-9 19 3. Siófok 6 0 4 15-12 18 4. Kisvárda 5 3 2 16-8 18 5. Zalaegerszeg 5 3 2 16-9 18 6. Puskás A. 5 3 2 21-20 18 7. Békéscsaba 5 1 4 14-8 16 8. Szeged 2011 4 3 3 12-6 15 9. Vác 4 3 3 14-12 15 10. Soroksár 4 3 3 15-14 15 11 Sopron 4 2 4 12-10 14 12. Kozármisleny 4 2 4 11-11 14 13. Dorog 4 1 5 11-13 13 14. Csákvár 3 4 3 9-14 13 15. Szolnok 3 2 5 15-17 11 16. Cegléd 3 1 6 16-20 10 17. Budaörs 3 1 6 6-10 10 18. SZEOL 3 1 6 7-14 10 19. Mosonmagyaróvár 2 2 6 10-13 8 20. Cigánd 1 2 7 4-20 5 Kovács Olivér és Török Roland is megsérült a legutóbbi bajnoki meccsen. Közülük Kovács Oli­vér várhatóan a tavasszal lesz harcképes, míg Török Roland- nak minden bizonnyal véget ért a szezonja. Ha azt nézzük, hogy Kovács alapembernek számít, míg Török ügyes focista ráadá­sul 20 éven aluli játékos.- Nem lesz könnyű őket pó­tolni, de igyekszünk megoldani - mondta Antal Gábor, a MÁV FC edzője. - Egyértelmű, hogy nem akarunk leszakadni a kö­zépmezőnytől, és ezzel együtt távolodnunk kell a kieső zóná­tól. Mondtuk is a fiúknak, hogy ez már tényleg hatpontos meccs lesz, amit be kell húznunk. Tiszafüred-Karcag szombat, 15 óra 1A megyei i. osztály állása 1. Tiszafüred 5 1 0 14-4 16 2. Törökszentmiklés 4 1 1 11-4 13 3. Jászárokszállás 4 1 1 13-7 13 4. Újszász 4 1 1 17-12 13 5. Csépa 4 0 2 17-10 12 6. Szajol 4 0 2 8-5 12 7. Karcag 3 2 1 20-9 11 8. Jászkisér 3 1 2 9-9 10 9. Jánoshida 2 1 312-14 7 10. Kunszentmárton 2 0 4 8-15 6 11. Fegyvernek 1 2 311-12 5 12. Jászfényszaru 1 2 310-12 5 13. Kisújszállás 1 2 3 6-11 5 14. Rákéczifalva 1 0 5 7-16 3 15. Tiszafoldvár 1 0 5 6-23 3 16. Tószeg 0 2 4 5-11 2 A megyei I. osztályú bajnok­ság rangadóján két szomszéd­vár csapata találkozik Tiszafü­reden. Ä karcagiak jól kezdték a szezont, hiszen három győze­lemmel 17-4-es gólkülönbség­gel rémisztgették a mezőnyt. Az utóbbi három mérkőzésen viszont csak két pontot szerez­tek, így már öt pont a lemaradá­suk mai vendéglátójuk, az éllo­vas Füreddel szemben. - Az utóbbi három meccsből a Mik­lós ellen nem volt esélyünk, a másik két találkozón viszont megvoltak a helyzeteink, töb­bet birtokoltuk a labdát ellenfe­leinknél. Sajnos nem koncent­ráltunk eléggé, így meg kellett elégednünk a döntetlennel - mondta Orosz István, a Karcag játékoesedzője. - Tudjuk hogy minden szinten több kell nyúj­tanunk, ha jó eredményt aka­runk elérni a folytatásban, le­gelőször Tiszafüreden. A Füred a mezőny egyetlen veretlen gárdája egy hete vet­te át a vezetést a tabellán. - Nem téveszthet meg bennün­ket a Karcag gyengébb formája - kezdte Dorcsák Zoltán, a fü­rediek edzője. - A bajnoki cí­mért folyó harcban ők az egyik nagy ellenfelünk. Mindig nagy csatát vívtunk velük, most is rangadó lesz, nyerni akarunk hazai pályán. HÍREK Szolnoki gólparádé Nagykanizsán VÍZILABDA A Magyar Kupa В csoportjának küzdelmeit Nagykanizsán rendezik meg a hétvégén. A Szolnoki Dó- zsa-KÖZGÉP csapata az első meccsen az OB l/B-s hazai­akat 25-1-re verte. A folyta­tásban sem adták alább Vá­mos Mártonék, akik a szin­tén OB l-es Tatabányát 16­5-re győzték le. A mai folyta­tásban előbb az UVSE, majd a Decker Attilával és Szí­vós Mártonnal megerősö­dött Honvéddal játszanak a szolnoki vízipólósok. Az utóbbi meccs dönti majd el a csoportelsőséget а В jelű ötösben. (vcs) Hazai pályán javíthat a TKE KÉZILABDA Immáron a har­madik forduló mérkőzése­in lépnek pályára az NB l/B-s kézilabda-bajnokságban sze­replő csapatok. Az előző for­dulóban a bajnokaspiráns Fe­rencvárostól 40-19-es vere­séget szenvedő Törökszent­miklósi KE szombaton 17 órától a verhetőnek tűnő Ózd ellen javíthat odahaza. A má­sik miktósi gárda, az egy győ­zelemmel és egy vereséggel álló Székács KE szintén ha­zai közönség előtt léphet pá­lyára, Szloska Krisztiánék el­lenfele vasárnap 17 órától a tizedik helyezett Szigetszent- miklós lesz. (pgy) Ötmilliós büntetés a DVTK-játékosoknak LABDARÚGÁS Az élvonalbe­li bajnokságban szereplő di­ósgyőri klub ötmillió forintra büntette megjátékosait. Ben- czés Miklós, a DVTK sport­igazgatója szerint elfogadha­tatlan az, amit a csapat az utóbbi fordulókban a pályán nyújtott - legutóbb a hétközi fordulóban az MTK-tól kapott ki -, ezzel a futballisták nem­csak szurkolóikat, hanem a klub berkeiben dolgozókat is megsértik. A bajnokságból ugyan még huszonhárom for­duló hátra van, szoros a me­zőny, s mindössze tizenegy pont a különbség az első és az utolsó helyezett között, de el kell kezdenünk gyűjtögetni a pontokat, hogy elindulhas­sunk fölfelé - hangsúlyozta a Puskás Akadémia korábbi ve­zetőedzője. (pgy) Egykori válogatott atléták is rajthoz álltak az újszászi futónapon, a Kastély Otthon parkjában Szép számú mezőny indult a megméretésen SZABADIDŐSPORT Újszászon Kastély Otthon parkjában ren­dezte a harminckettedik Futó­napot az ÚVVSE duatlon-triat- lon szakosztálya. Az őszi divat­színekbe: zöldbe, sárgába, bar­nába öltözött fák és bokrok kö­zött kanyargó ösvényeken kel­lemes napsütéses időben hu­szonegy település 192 futója tel­jesítette a távokat. A hazaiak mellett nagy létszámú csapat­tal indultak az abonyi, az alber- tirsai, a jászberényi és a mart­fűi versenyzők. A futónap az Európai Sporthét rendezvénye volt. A beactive (légy aktív!) jel­szóval négy futamban indulhat­tak a résztvevők. Az óvodások 600 méterén a fiúknál Mérész Milán (Újszász) bizonyult a leg­gyorsabbnak, a másodikon Kor­mos Sebestyén (Budapest), míg a harmadikon Konka Zsombor (Újszász) végzett. A lányoknál Zimonyi Zóra (Jászberény) vég­zett az élen, mögötte Gudics Bi­anka (Újszász) és Kis Diána Gréta (Szolnok) volt a sorrend. A 2.5 kilométeres távon a fér­fiaknál a jászberényi Vincze Ákos volt a leggyorsabb, a má­sodik helyen Nyekeczki Dáni­el (Nagykáta), míg a harmadi­kon Zakar József (Újszász) ért célba. A hölgyeknél Farkas Lil­la révén hazai győzelem szüle­tett, második lett Nagy Olivia (Abony), míg harmadik Molnár Gréta (Abony). Fiatalok és idősebbek egyaránt rajthoz álltak a futóversenyen Az öt kilométeres futam­ban az állandó résztvevő abo­nyi Major Gábor ért elsőként a célba, mögötte Notheisz János (Jászberény) és Nagy János (Al- bertirsa) sorrend alakult ki. A nőknél Demeter Mónika (Jász­berény) győzött, a további dobo­gósok Molnár Gréta (Abony) és Bíró Ágnes (Szolnok). A befejező tíz kilométeren a tavalyi győztes Major Gábornak (Abony) most Szabó József (Ti- szajenő) mögött meg kellett elé­gednie a második hellyel, a har­madik pozícióban Notheisz Já­nos (Jászberény) végzett. A női versenyt jó futással a Wizz Air Budapest félmaratonon korcso­portjában ötödik helyezett Far­kas Lilla (Újszász) nyerte Deme­ter Mónika (Jászberény) és Fü­zér Melinda (Jászberény) előtt. Az idősebbek között több neves atléta is rajthoz állt. Az öt kilométeren a szenior II. korcsoportban Szekeres Fe­renc hétszeres maratoni ma­gyar bajnok, a moszkvai olim­pia 12. helyezettje győzött. A 10 kilométer szenior I. kor­csoportjában Lajtos Márton (Szolnok) maratoni bajnok, Európa-bajnoki induló végzett az első helyen. A futónap leg­idősebb résztvevője a kisúj­szállási Fehér Károly volt, aki a közelgő 81. születésnapját a tíz kilométeres táv teljesítésé­vel ünnepelte. V. Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents