Új Néplap, 2016. szeptember (27. évfolyam, 205-230. szám)
2016-09-22 / 223. szám
2016. SZEPTEMBER 22., CSÜTÖRTÖK A törteti régi malom csodaszépen felújított épületében már évek óta művelődési ház és könyvtár működik. A múltat azonban nem szeretnék elfeledni a törteliek, ezért döntöttek úgy, hogy az eredeti malomkő lesz a ház „cégére”. Kár, hogy az eredeti követ égen-földön nem találták. Mígnem... Joó Zsuzsa zsuzsanna.joo@mediaworks.hu TÖRTÉL A törteli malmot 1893- ban építtette Fehér Pál. Az akkor impozáns, modern, gőzgéppel működő épületben évtizedeken keresztül folyt a munka, mígnem a Nagykőrösi Konzervgyár feldolgozó-telepe költözött az ingatlanba 1963-ban. A malom berendezését elszállították, egy részét pedig egyszerűen összetörték.- Az asszonyok zöldségféléket, főleg paprikát daraboltak, hagymát tisztítottak itt, amiket Nagykőrösön savanyítottak - mesél a malom épületének történetéről a ma már Szegeden élő dr. Erdei László, a Törteli Falumúzeum Baráti Kör Egyesület elnöke. Tőle tudjuk meg, hogy miután az előkészítő-telep is megszűnt, évekig csak ládákat tároltak itt. Ekkorra persze már igencsak elhasználódott az épület, megérett a bontásra. Legalábbis a kéményt baleset- veszély miatt le kellett bontani. 2004-ben azonban a képviselő-testület a régi malom épület lebontása helyett annak felújítása és más funkcióval való ellátása mellett döntött. Ekkor a Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériumának erre a célra kiírt pályázatán elnyert 244 millió forintból a régi malom kulturális központtá alakult. Az épületet 2008. május 1-én adták át.- Nemrégiben arra gondoltunk, ha már egykor malomként működött ez az épület, legyen a malomkő a „cégérünk”, egykori építészeti értékünk emléke - magyarázza Koncz Margit, a kulturális központ igazgatója. - Tudtuk, az eredeti malomkövet nem is érdemes keresni, azt már évtizedek óta nem látta senki, nem is hallott róla senki. Mi mégis ragaszkodtunk ahhoz, hogy egy malomkő díszítse udvarunkat, így jobb híján megkerestük az egykori sírkövesünket, Dávid Dezsőt, készítse el nekünk a másolatát.- Fogalmunk nem volt a pontos méretekről - fűzi hozzá Dezső. - A feleségem nagyapja azonban darálómalomban dolgozott és valahogy hozzánk került egy másik malom malomköve. A méretet arról vettem. Ezeket az eszközöket korábban terméskőből, betonból, esetleg törött betonból készítették, ilyen „hozzávalókból” gyártottam le én is a leeendő kiállítási tárgyat. Irdatlanul nehéz volt, egy kis daru segítségével tudtuk csak rátenni a teherautóra. A kultúrház udvarán aztán egyszerűen lecsúsztattuk a kocsiról. Mit ad Isten, éppen akkor járt arra egy idősebb törteli lakos, aki megkérdezte, jó-jó, kiállítjuk ezt a követ, de miért nem az eredetit?! Mondtuk, mert híre-ham- va sincsen az eredetinek. Erre hunyorogni kezdett és huncutul azt mondta, itt van az a malomkő, méghozzá húsz méteren belül, keressük meg! Nem árulta el, pontosan hol. Hittük is, meg nem is, amit mondott, mindenesetre a polgármester, Godó Tibor (aki korábban rendőrkapitány volt - a szerk.) nyomozásba kezdett. Rövid időn belül kiderült, hogy a központtal szemben lévő ház udvarán tényleg ott van az eredeti, a tulaj kerti sütögetőként használta, de nem szerette, mert nagy is volt, nehéz is volt. Leesett az állunk! Mindenesetre a sütögetőtől kérésünkre könnyű szívvel megvált a „gazda”, így azt egy villás emelővel átcűgöltük a kultúrház udvarára. Jelenleg tehát két malomkő is bizonyítja, hogy a művelődési ház épülete egykor malom volt. Az eredetit élére állítottuk és a bejárathoz helyeztük, a másolatot pedig asztalként használjuk - osztotta meg velünk e kedves történetet Dávid Dezső. Ismét rekordmennyiségű benzint értékesítettek a megyében Csúcson a gázolajfogyasztás JÁSZKUNSÁG Az elmúlt hónaphoz hasonlóan augusztusban is nagyon komoly mennyiségben fogyott a benzin megyénk töltőállomásain: 2009 augusztusa óta nem értékesítettek ennyit- derül ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfrissebb jövedéki statisztikájából. A nyolcadik hó során eladott mintegy 5 millió 238 ezer liter benzin közel hatszázezer egységnyivel több, mint amennyit tavaly és tavalyelőtt augusztusban tankoltak a Jászkunság kútjain. Mondhatni, szokás szerint jól fogyott a gázolaj is, de még mennyire: all millió 934 ezer liternyi fogyasztás messze felülmúlja az elmúlt hónapok, sőt évek adatait is, sőt lényegében a válság előtt fogyott utoljára ennyi üzemanyag a megyében, mint az elmúlt hó során. G. SZ. MEGYEI KORKÉP Halálos ajándék Czakó Nóra nora.czako@mediaworks.hu Tegyük meg azt, amihez kedvünk van, ami boldoggá tesz. T alán mindenki hallott már a minapi gödöllői szörnyű tragédiáról, az összeütközött két kisrepülőgépről. A balesetben sajnos négyen is elvesztették az életüket. Az egyik gépen két felnőtt és egy gyermek, a másikon pedig a pilóta. Az egyik internetes hírportálon azt olvastam, hogy a tízéves kisfiú születés- napi ajándékba kapta a repülést, mert ez volt a legnagyobb álma. Már magában az is szörnyű, ha valaki ilyen fiatalon hal meg, hisz' még szinte nem is élt az a gyermek. Nem vezethetett autót, nem járt egyetemre, nem dolgozott, nem született gyereke és talán még szerelmes sem volt... és mindezeket már nem is tapasztalhatja meg. Az pedig a sors szörnyű fintora, hogy végül is azért kellett meghalnia, mert édesanyja a leghőbb vágyát akarta teljesíteni. Én hiszek benne, hogy mindenkinek előre meg van írva a sorsa. Sőt Istenben is hiszek, de ilyenkor komolyan elgondolkodom azon, vajon tényleg létezik-e, mert egészen egyszerűen így nem halhat meg egy ember. Egy kisgyermek pedig főleg nem. Hogy lehet ilyen kegyetlen a sors? Miért engedi Isten, hogy emberek ilyen korán és ilyen körülmények között haljanak meg, miközben kevésbé ártatlan emberek hosszú, s talán boldog életet kapnak? Erre soha nem fogunk választ kapni, mert ez létezésünk egyik kifürkészhetetlen titka - egy dolgot tehetünk csak: élvezzük az életet, amíg lehet. Tegyük meg azt, amihez kedvünk van, ami boldoggá tesz, és ne idegeskedjünk feleslegesen. Éljünk úgy minden napot, mintha az lenne az utolsó, mert sosem tudhatjuk, hogy mikor jön el a mi végső utunk. A tavalyinál több napraforgót várnak Folytatás az 1. oldalról JÁSZKUNSÁG - Utánajártam, a környék összes felvásárlója ennyit ad érte, pedig 110 ezer forintos ár lenne a kívánatos. Itt a környéken a többi gazdánál is jó lett a termés, csak az árat keveselljük - panaszolta a gazda.- Az ötven hektárnyi napraforgónk kétharmadát már learattuk, a termés minősége jónak mondható - számolt be róla a Besenyszög határában gazdálkodó Bede Ferenc. - Úgy néz ki, körülbelül hektáronként 2,5 tonna termésátlaggal számolhatunk, bár lehet ennél jobb is. A felvásárlási ár itt a környéken 93- 96 ezer forint tonnánként, a múlt héten 94 ezer 500 forintért vették át, ez még elfogadható. Igaz, a télen volt, hogy 105-110 ezret is adtak érte. Besenyszög határában egyébként nem okozott még különösebb fennakadást a csapadék, minimális eső hullott, Bede Ferencék is csak két nap szünetet tartottak, amíg megszikkadt a nedves talaj. Tiszaburán Ratkai Zolán már végzett is a harminckét hektár napraforgó aratásával. A környéken a csapadék okozott valamennyi kárt, Zol- tánéknál a szárak három-öt százaléka feküdt meg, de tud olyan gazdát, akinél jelentős kár keletkezett a felázott talajon szél által kidöntött nagyfejű napraforgókban.- Átlagban 29,5 mázsa lett hektáronként a termésátlag, a minőségét jónak ítélem, bár az olajtartalmat nem mértük - számolt be Zoltán. A felvásárlási árat viszont azon a környéken is keveslik.- Tonnánkénti 92 ezer forintos áron vették át, bár a 110 ezer forintot inkább elfogadhatónak gondolnám. É nem szerződtem le előre, de aki igen, hektáronként egy tonnát lekötött 107 ezer forintért. Úgy tűnik tehát, megyénkben az országos átlaghoz képest alacsonyabb a napraforgó ára. Már csak az a kérdés, olcsóbb lesz-e szotyi... К. B. Grúz és olasz diákok is bekapcsolódtak SZOLNOK Tanévindító ülését tartotta a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Diákönkormányzat. A megye huszonhárom településének általános és középiskolájából érkező diákokat és pedagógusokat Berec Zsolt, a megyei közgyűlés alelnök köszöntötte.- Á megyei fiataloknak szüksége van egy olyan döntéshozó, érdekérvényesítő szervre, mint ez a mostani. A küldetésetek akkor tud kiteljesedni, ha visszatérve iskoláitokba, kommunikáljátok diáktársaitok felé az itteni történéseket, az elhangzó lehetőségeket, eseményeket, pályázatokat, kezdeményezéseket emelte ki köszöntőjében a megyei közgyűlés alelnöke. Az ülésen beszámoló hangzott el az elmúlt fél év munkájáról, illetve szó esett az idei és jövő év eleji programokról. Bálega János, a megyei DÖK-öt működtető egyesület elnöke tájékoztatta a jelenlévőket az aktuális pályázati felhívásokról. Mint elhangzott, lehetőség nyílik úgynevezett „Kreatív óra” igénybevételére is. Az eseményen Németh Máté martfűi diák személyében új vezetőségi tagot is választottak a DÖK-ös szavazók. A közgyűlésen az ERASMUS+ csereprogram keretében orosz, grúz, spanyol, olasz, lengyel, erdélyi, vajdasági és német fiatalok is részt vettek, be is kapcsolódtak a csoportmunkákba. SZ. ZS. Szepkomtli köszöntöttek f t L s ’ '' 1 > Щ 1 1 ■ ■ SZOLNOK A napokban ünnepelte kilencvenedik születésnapját Földes Ernő, akit a város nevében is köszöntöttek és megkapta a miniszterelnök emléklapját is. Felvételünkön Tamás fiával, Irénke menyével és Zsuzsi unokájával látható az ünnepelt. * M. J. Teljes gőzzel dolgozhatnak az üzemben TISZAPÜSPÖKI Az áramszolgáltató befejezte a régen várt hálózatbővítési munkákat, így immár teljes kapacitással beindulhat a fűrészüzem. A minap meg is kezdték a teljes termelést. Tervek szerint a csoportnak három hét alatt száz köbméter fát kell feldolgozniuk. - Ezután pontos számokat fogunk kapni, mennyire rentábilis a tevékenység. Gép és ember főpróba előtt áll - mondta Bander József, a település polgármestere, hozzátéve, hogy a közmunkaprogramban a betakarítás végéhez közeledik a fóliasátraknál. A térkőkészítés pedig visszakerülhet a délelőttös műszakba - tette hozzá a vezető. T. A. Koncz Margit mutatja a hosszú évtizedek után pár hete véletlenül meglelt eredeti malomkövet